Húsvéthétfő
Bevezetés
A mai evangéliumban hallani fogjuk a Krisztus
feltámadásától megrettenő főpapok első, Krisztus föltámadását tagadó pénzért
megvásárolt alvó tanúkra történő hamis, hazug érvelését.
Sajnos a történelem folyamán állandó, mind a mai napig,
ez az ellentmondást tartalmazó, vallás és nemzetellenes, a valóságtól elrugaszkodó
hazug információkkal történő etetése az embereknek. – Mennyire vagyunk mi
felkészülve ezekre és felvértezve ezek elutasítására?
Kirie litánia
Jézus Krisztus, ki meghaltál értünk a keresztfán!
Uram irgalmazz!
Jézus Krisztus, ki három nap a sírban feküdtél.
Krisztus kegyelmezz!
Jézus Krisztus, aki harmad napra feltámadtál a
halálból. Uram irgalmaz!
Evangélium
után
Húsvét kettős ünnepén, mi keresztények az Úr Jézus
sírjára szegezzük tekintetünket. Annyi próbálkozás ellenére sem tudta eltakarni
a feledés erdeje, eltüntetni az erőszak hulláma. Vajon miért?
Valamikor katonák őrizték a lepecsételt sírt,
fegyverrel a kezükben. Igaz, hogy húsvét hajnalán gyáván elszaladtak, elhagyták
őrhelyüket. Jézus sírja azonban nem maradt őrizetlenül. A katonák tisztét
átvette az anyaszentegyház. A hit és szeretet fegyverzetében őrködik Jézus
sírja mellett, és bátran védelmezi a feledés hatalmától. Neki köszönhetjük,
hogy ma is meghallgatjuk e sírnak az üzenetét.
Mi emberek jól ismerjük a temetőket,
a halottakhoz, a sírokhoz vezető utakat. Talán ez a legszomorúbb útja földi
életünknek. Milyen szép a gyermekkor útja! Csupa öröm, csupa derű, csupa
vidámság a kíséretük.
Szép a felnőttek útja is, jóllehet
a csalódások kátyúi és a külön-féle nehézségek sorompói kényszerítenek
megállásra.
Szép lehet az öregség útja
is, bár egyre több kellemetlen útitárs szegődik mellénk. De Gaulle tábornok is
ezzel a mondattal fejezi be emlékiratait: „Öreg ember, elcsigázták a
megpróbáltatások, távol a hiú vállalkozásoktól már érzi az örök fagy
közeledtét… De ahhoz sohasem fáradt, hogy a homályban is a reménység
felcsillanó szikráit fürkéssze…”
Mi keresztények is megjárjuk
ezeket az utakat, de a temető csendjében, a halál éjszakájában is a reménység
felvillanó szikráit fürkésszük. Számunkra ezek a szikrák Jézus húsvéti sírjából
villannak elénk. Szeretteink sírjához a gyász és a bánat, Jézus sírjához az
öröm és reménység kísérnek. Vajon miért?
Mert Jézus sírjában nem porladó
csontokat találunk, hanem egy halálon diadalmaskodó ember üzenetét.
Az emberiség sok harcot vívott
és vív ellenségeivel. Orvosok, tudósok, technikusok, feltalálók, költők,
művészek harcolnak az emberi élet megszépítésén és védelmezésén. Az emberiség
sok győzelmet aratott, de a halál ellen nincs reménye a diadalra. Ehhez kevés
az ember ereje.
Jézusban azonban az élet ura
jött el hozzánk, hogy győzelmet arasson a halál fölött. Földi életében többször
is bebizonyította halál fölötti hatalmát. Megjövendölte saját föltámadását is.
Ezért kértek őröket ellenségei nagypénteken sírja mellé. Ám Isten Fia nem azért
jött a földre, hogy legyőzzék. Húsvét hajnalán dicsőségesen kilépett sírjából
és ebben a percben megrendítette a halál legyőzhetetlenségébe vetett keserű
hitünket.
A kereszténység nem Betlehemben,
hanem Jézus húsvéti sírjában született.
Az apostolok a feltámadás hitével
és hírével indultak el a világ meghódítására. Abban az időben, mikor Jézus és
követői meghirdették az evangélium üzenetét, a Földközi-tenger
medencéjében, a római birodalomban igen magas fokon állt a kultúra színvonala.
Virágzott a bölcselet, a tudomány, a művészet, és a pogány templomokban,
különféle istenekben és vallásokban válogathattak az emberek. Mégis győzött a
kereszténység és ez a feltámadt Jézus győzelme volt.
Nagyhatalom a művészet,
nagyhatalom a munka és tudomány, de mindennél nagyobb az isteni szeretet, ami
öröklétbe öltözteti emberségünket. Az emberek mindig erre vágyakoztak, de a
vágynál többre nem jutottak. Jézus hirdette és mutatta meg, hogy Isten örök
életre szánta az embert. Saját példájával győzte meg erről tanítványait és
egyháza által az egész világot.
Ezért oly nagy ünnep, ezért
oly örömteli ünnep a Húsvét!
De mikor igazi a mi
ünnep-lésünk?
Egyszerű a válasz. Lélekben,
miként a jámbor asszonyok és később az apostolok tették, úgy mi is induljunk el
Jézus húsvéti sírja felé, hogy részünk lehessen abban az egyedüli, rendkívüli,
egész egyéniségünket megremegtető élményben, amiben annak idején nekik részük
volt. Hogy ugyanazt eredményezze ez az élmény bennünk is, mint bennük. Higgyünk
rendíthetlenül a Föltámadottban! És ezt a Föltámadottban való rendíthetetlen hitünket,
életünk is hirdesse
Amen.
