Vita
Jézusról
Az előzményekben Jézus a hitetlen
farizeusokhoz beszélt, előttük próbálta igazolni mennyei származását. Most
azokhoz fordul, akik hisznek benne, de János evangélista nem nevezi meg
pontosabban, hogy kikhez intézi szavait. A beszéd, buzdítás, hogy tartsanak ki,
maradjanak meg Krisztus tanításában! Úgy érezzük, hogy erre a buzdításra azért
van szükség, mert a zsidó származású első tanítványokaVita Jézusrólt és
évtizedekkel később a zsidókból
lett keresztényeket támadások érhették. Az
igehirdetés azt próbálta tisztázni, hogy miért érdemes Jézus mellett kitartani,
tudniillik azért, mert nem a mózesi törvény megtartása, hanem a Krisztusban
való hit és az általa hirdetett örömhír szerinti élet jelenti az ember számára
az üdvözülést. Jézus személyében felismerni az Üdvözítőt és a Megváltót, ez az
az igazság, amelyben ki kell tartani.
A Fiú azt a küldetést kapta az Atyától,
hogy szavával hirdesse az üdvösségre vezető igaz tanítást és ez az isteni
igazság megnyissa az emberiség számára az üdvösségre vezető utat. Nem titkos
tanítás ez, amelyet csak a kiváltságosok ismerhetnek meg, hanem mindenki
számára szóló üzenet, felhívás, meghívás. Isten teljes igazsága jelen van
Krisztusban, s ez ismerhető fel benne azok számára, akik hisznek. Az igazság
felismerése erkölcsi állásfoglalásra késztet minket: meg kell tartanunk a
szeretet parancsát, gyakorolnunk kell az irgalmasságot, mert ez a feltétele az
üdvösségnek.