Jézus a farizeusok és írástudók elleni
vádjában a korabeli zsidóság legkirívóbb hibáit fogalmazza meg. A zsidók
honfitársaikat nemhogy segítenék az üdvösség elérésében, hanem egyenesen
akadályozzák őket. Elsőrendű feladatuk az volna, hogy lelkileg felkészítsék az
embereket az Országba való belépésre, ők azonban a templom aranyával és az
adományokkal foglalkoztak.
Máté a farizeusi magatartásban képmutatást
lát. A farizeusok hamissága nem egyezik meg Isten akaratával, botrányosan
megsérti az igazságosságot és a becsületességet. Hegyi beszédében Jézus az
esküdözést marasztalta el. A farizeusok tehetősebb klienseiket jogi
szőrszálhasogatással felmentették az Isten iránti kötelezettségeik alól. Finom
megkülönböztetéseket tettek az arany és a templom, az oltár és a korbán
(templomi adomány) között.
Ezek az üres gyakorlatok szöges
ellentétben álltak azokkal az erényekkel szemben, amelyek Istennek tetszettek:
igazságosság, irgalmasság és hűség. Isten mindig igazságos, mert mindig hűséges
ígéreteihez, ugyanakkor irgalmas a bűnösökkel szemben. A Krisztus-követő
embernek kötelessége megkülönböztetés nélkül szeretni a testi-lelki beteget, a
kitaszította és a bűnöst.
Isten minden földi kincsnél értékesebb. Ő
megérdemli, amikor gondosan és szépen berendezzük a templomát. Szükség esetén
azonban a szükségben levő ember megsegítése fontosabb, mint a templomnak adott
adomány. Isten a józan lelkűséget és a szerénységet jobban kedveli, mint a
túlzott pompát vagy a felesleges kérkedést. Istennek ugyanis fontosabb a
szívből adott adomány, mint a látszólagos nagy mennyiségű juttatások.
Istennek a legjobban tetsző adomány a
bűntől és az igazságtalanságtól megtisztított szív. Nem kér többet, szívünk
igazi hódolatánál, szeretetünknél.
