Évközi 4. vasárnap. 2017
Bevezetés
A társadalmi szerveződés magas fokára eljutott népeknek, mindnek van
alaptörvénye, alkotmánya. Mi több az egész emberiségnek is egyetemes érvényű
alaptörvénye. Az Ószövetségben a Tízparancsolat, az Újszövetségben az előbbi
fölé magasodó, azt tökélesítő Nyolc boldogság, az Isten országának az
alkotmánya, Magna Chartája. Mennyire ismerjük mi ezt az alaptörvényt?
Kirié litánia
Urunk, Jézus Krisztus, Te megmutattad nekünk a boldogság útját: Uram,
irgalmazz!
Jézus Krisztus, Te vagy a szorongatottak segítője. Krisztus kegyelmezz!
Urunk, Jézus Krisztus, Te vagy minden ember reménysége. Uram irgalmazz!
Evangélium után
Minden ember életében sorsdöntő lépést jelent a házasság-kötés
eseménye. Az esküvői szertartás után rokonok és barátok köszöntik az ifjú párt.
Mi mást kívánhatunk nekik, mint a legjobbat: Legyetek nagyon, de nagyon
boldogok!
Arra azonban már kevesebben gondolnak, hogy miben rejlik az igazi
boldogság lényege. Jóllehet minden ember előtt célként tündököl a boldogság, de
már kevesebb azok száma, akik világosan látják, ismerik a hozzá vezető utat.
Belső adottságaink és külső körülmények hatására különböző elképzelések
születnek a boldogság mibenlétéről és mikéntjéről. A kérdésre: "Mikor
leszek boldog?", alig kapunk egyértelmű választ. Azt viszont gyakran
tapasztaljuk, hogy a boldogság utáni vágyunk nagyon sokszor nem teljesül.
A keresztény ember a boldog Isten gyermekének vallja magát és Jézus
Krisztusban is a boldogság prófétáját tiszteli. Abban a meggyőződésben él, hogy
Isten, gyermekeit is boldogítani akarja.
Jézus ezért nemcsak hirdette, hanem elénk is élt egy boldog emberi
életet, ami természetesen lényegesen különbözött a mi boldogságról alkotott
elképzeléseinktől. Nem hiába hangsúlyozza az evangélium, hogy Isten útjai, nem
a mi útjaink, és a boldogság kikötője nem ott várakozik ránk, az élet tengerén
hajózókra, ahol sokszor balga módon keressük.
Jézus követőinek meg kell barátkozniuk azokkal a látszólagos ellentmondásokkal,
amelyek kizökkentik gondolkodásunkat kicsinyes elképzeléseink kerékvágásából.
Az úgynevezett "józan értelem" könnyen hajlik arra, hogy az
evangélium programját a valóságtól idegen álomvilágnak minősítse.
Így vagyunk első hallásra Jézus Hegyi beszédével, amelyet méltán
nevezhetünk a kereszténység Magna Chartájának.
Mindnyájan hallottunk a Sínai-hegyről, ahol Mózes átvette az emberi
életet elrendező Tízparancsolat kőtábláit. Mint Izrael vezére megértette:
ha a választott nép élni akar, el kell fogadnia Istentől az élethez adott
használati utasítást. Éppen ezért nem kérte ki az aranyborjút körültáncoló,
bálványimádó nép véleményét, hanem kemény szigorral elfogadtatta velük.
A Sínai-hegy csúcsa 2600 méteres Magasságba emelkedik, és igen szerény
dombocska mellette a Nyolc boldogság hegye, ahol Jézus elmondta az
úgynevezett Hegyi beszédet. Ebben nem vonta kétségbe a Tízparancs érvényességét,
de az ott meghirdetett eszmékkel magasan fölébe emelkedett az ószövetségi törvénynek.
Ebbe a magasságba kell felemelkedniük az őt követőknek! De ebbe a magasságba
csak akkor tudunk fölemelkedni, ha a megtérés mozdulatával levetjük magunkról
önző, ösztönös, földhözragadt élet-szemléletünket és vállaljuk Krisztus
követésének önmegtagadást igénylő, de nagyszerű kalandját.
Már a boldogságmondások első állítása is ellentétes gazdagságra vágyó
természetünkkel. Jézus a lelki szegényeknek ígér boldogságot, jól-lehet
számunkra a szegénység eleve ellenszenvesnek minősül. Tévesen értelmeznénk azonban,
ha a lelki szegénységet azonosítanánk az anyagi nyomorúsággal, a lelki
ürességgel, a tudatlansággal, a butasággal.
Jézus azokat nevezi lelki szegényeknek, akik Isten gazdagságának
fölismerése nyomán rádöbbennek saját szegénységükre. Boldog az az ember, akit
nem zár börtönbe a gőg, a vér és arany imádata.
Nagy költőnket idézve: "Kincs, hír, gyönyör, a telhetetlen
elmerülhet benne és nem tudja, hogy van szívöröm".
A lelki szegények nem észben szegények, nem műveltségben, nem is
pénzben, hanem szegények mindabban, ami Istentől elválasztja őket.
Gondoljunk csak Assisi Szent Ferencre, aki nem azért volt szegény, mert
kopott, koldus ruhában , mezítlábasan járta Itália tájait, hanem mert könnyedén
meg tudott szabadulni minden olyan dologtól, amely ezer szállal kötötte a
megújulni képtelen anyagias világhoz, és megakadályozta őt abban, hogy lelki,
krisztusi emberré válhasson.. Könnyedén tudta kidobni életéből mindazt, ami szemét
volt, az evangéliumi értékekhez viszonyítva. Kiüresítette önmagát, hogy gazdag
lehessen Isten és az ember szeretetében. Ugyan ki kételkedhet abban, hogy Isten
Szegénykéje, a mindig vidám Szent valóban boldog volt.
Azt is különösnek találjuk, hogy ebben a hataloméhes világban Jézus a
szelídeknek ígér boldogságot. Tagadhatatlan, hogy véres történelmünkben mind a
mai napig az erőszak játsza a főszerepet. Ám az is nyilvánvaló, hogy az erőszak
nyomában nem fakad boldogság. Bőven van erre tapasztalatunk a közeli és ma már
a kissé távolabbi múltból. De félelmünk is az újraéledésétől.
Nem járunk messze a valóságtól, ha azt mondjuk, azért járunk a
pusztulás félelmes szakadéka szélén, mert vonakodunk elfogadni és megvalósítani
az evangélium programját.
Ha magunkévá, alakítójává tesszük a Hegyi beszédben hallottakat,
akkor bizton remélhetjük, saját és nemzetünk boldogság utáni vágyunk beteljesülését.
Amen
