Urunk Megkeresztelkedése. 2017.
Bevezető
A mai vasárnap, Jézus
megkeresztelkedésére emlékezünk. Jézus megkeresztelkedésével igent mond az Atya
akaratára. Ezzel indul földi küldetése, nyilvános működése, hogy megmutassa
Isten emberszerető jóságát. Egykor mi is megkeresztelkedtünk, keresztények
lettünk. Megmutatjuk e mi életünkkel Isten emberszerető jóságát e világnak?
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.
Kirié litánia
Urunk! Bocsásd meg, hogy nem
élünk megkereszteltekhez méltón. Uram irgalmazz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy nem
tudatosítjuk magunkban, hogy gyermekeid vagyunk. Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Bocsásd meg, hogy a
gyengülő ateista nyomás ellenére még ma sem valljuk kellő öntudattal magunkat
katolikusnak. Uram irgalmazz!
Evangélium után
Karácsony éjszakáján az
ígéreteket hordozó nép képviseletében, a pásztorok szemlélték és imádták az
Urat, Isten titkát, a hűségesen beteljesedő Igét.
Vízkereszt titkában a pogány
népeket megjelenítő bölcsek hódoltak előtte, és fogadták be azt a világosságot,
mely már nem csak a választott népé, hanem mindenkinek világít.
Ma, Urunk
megkeresztelkedésének ünnepén pedig, a szentírási szakaszok egybehangzó üzenete
által, maga Isten, az Atya tárja föl előttünk a szívét és vall egyszülött
Fiáról.
Kicsoda Jézus?
Ez a kinyilatkoztatás és az
ember személyes életének is egyik sarkalatos kérdése. Ő "nem csak"
Megváltó, nemcsak Isten Báránya, nemcsak Király, hanem, és mondhatjuk
mindenekfölött, az Atya szeretett Fia, akiben Ő kedvét találja (Mt 3,17).
Az égből megszólaló hang, az
Atya kinyilatkoztatása, megismerteti velünk azt, hogy ki az, akit nekünk
ajándékozott, hogy mekkora szeretet van az Atyában irántunk. Szent János
apostol is így kiált fel első levelében: "Nézzétek, mekkora szeretettel
van irántunk az Atya! Isten fiainak hívnak minket, és azok is vagyunk"
(1Jn 3,1).
Ő nem valami értékes dolgot
adott nekünk, nem is csak magából valamit, hogy bizonyítsa szeretetét irántunk,
hanem mindent. Azt, Akiről maga vallja: Az én szeretett Fiam. Aki számára a
legértékesebb.
Érdemes megállni ennél a
képnél, mert nem mindegy, hogyan válaszolunk ekkora szeretetre. Ez a
kinyilatkoztatás akkor szólalt meg, amikor Jézus megkeresztelkedett a Jordánban,
Keresztelő Jánosnál. Mihelyt feljött a vízből, megnyílt az ég, és látta Isten
lelkét galamb módjára magára szállni. Ő a Fiú, akit az Atya ismer és szeret. Ő
a Fiú, aki teljes önátadásával bizonyítja az Atya iránti szeretetét.
Keresztségünk titkában, mi
is azt ünnepeljük, hogy Isten gyermekei lettünk. Mennyiben vagyunk mi hálásak ezért
azoknak, akik bennünket keresztvíz alá tartottak?
S mennyire vagyunk tudatában
annak, hogy a kereszteléskori újjászületésünkben, az Atya bennünk is felismeri
Fiának vonásait. Mi ugyanis csak a Fiúban lehetünk fiak.
Ő azért vállalt közösséget
velünk, hogy mi is merjünk közösséget vállalni Vele, és így mi is az Atya gyermekei
lehessünk. Keresztény életünk titka és feladata megismerni és elsajátítani a
fiúság lelkületét.
Ennek a lelkületnek
nagyszerű vonásait ismerteti meg velünk Izajás próféta az ószövetségi
olvasmányban. Ezeket írja: "Igazságot visz a nemzeteknek, nem emeli föl a
hangját. A megtört nádat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki.
Hűségesen tanítja az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti Általad
adok világot a nemzeteknek, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a
börtönből a foglyokat, és a tömlöcből azokat, akik a sötétben ülnek."
Amikor Keresztelő János
tanítványai kérdezik Jézust: Ő-e a Messiás, ezt üzeni Jánosnak: teljesednek a prófétai
szavak (vö.: Mt 11,5).
Krisztus művét folytatja az
Egyház, és benne az egyes keresztény ember. Keresztségünk titkában azért
öltözködünk Krisztusba, hogy őt jelenítsük meg életünk minden helyzetében.
A számadás napján az Atya is
ezeket a krisztusi vonásokat keresi majd bennünk. A Jézussal való azonosulásunk
bennünket is az igazság hírvivőivé emel, akiknek a mai igen nehéz és összetett
világban is hűségesen kell tanítani az igazságot.
A keresztségben mi is égő
gyertyát kaptunk, hogy világosságban járjuk utunkat és mások számára is
világosság legyünk.
Milyen sokan ülnek a tobzódó
világ sötétségében, akik számára nekünk kell világosságot vinnünk.
Ezt ismerte fel és
valósította meg Péter apostol is, amikor a pogány Cornelius százados házába
elvitte Krisztus fényét. Mert "Isten nem személyválogató. Mindenki kedves
előtte, bármely néphez tartozik is" (ApCsel 10,34-35). Olvassuk a második
olvasmányban.
A valódi hatalom éppen ebben
áll. Nem az rendelkezik hatalommal, aki leigázhatja, megsemmisítheti a másikat,
hanem az, aki világosságot vihet a másik ember életébe.
Köszönjük meg Istennek
keresztségünk ajándékát, és szüleinknek és keresztszüleinknek, hogy viharos
időkben is megkereszteltettek bennünket, és segítettek keresztény hitünket
megőrizni.
Ismerjük fel keresztségünkből
fakadó lényegi feladatunkat, és tegyünk meg mindent azért, hogy családunkban, s
hazánkban ne legyen megkereszteletlen rokon, s honfitárs. Ha nem lenne, mennyivel
biztosabban nézhetnénk a jövőbe.
Ámen
