2018. április 11., szerda

Szerda 2018


Szerda 2018
 „Úgy szerette Isten e világot”. Nem arról, hogy egyszer valamikor volt egy olyan korszaka ennek a világnak, hogy az Isten szerette! Szerette valamikor, de már nem szereti! Nem ezt fejezi ki ez a jézusi mondás. Itt egy elkezdődött múltról van szó. Egy régen elkezdődött folyamatról, isteni tevékenységről, egy szeretet-tevékenységről, ami azóta is tart! Isten most is ugyanúgy szereti a világot, mint akkor, amikor ez a kijelentés Jézus ajkán elhangzott!
Annak ellenére, hogy ez a világ kiszorítja Istent az életéből. Vajmi keveset törődik azzal, hogy van Isten, van isteni törvény. Ennek a világnak az egész élete nagy lázadás az Isten ellen. Tele van olyan indulatokkal, vágyakkal, törekvésekkel, gondolatokkal, bűnökkel, amik mind szöges ellentétben állnak mindazzal, amit az Isten szerethet. Nem lenne-e természetesebb, ha Isten sorsára hagyná ezt a világot, hadd vesszen bele a saját nyomorúságába?
És mégis szereti! Nem érezzük, hogy milyen csoda ez? Valóban olyan csoda, amire csak Isten képes! Szereti ezt a világot! Azt a világot, amelyiket mi is sokszor utálunk. Amelybe belefáradtunk, amely keresztként nehezedik ránk. Azt az emberi világot, amely kicsinyes, rágalmazó, rosszindulatú kenyéririgységével marja egymást, tülekszik, könyököl körülöttünk, ezt az embervilágot Isten szereti!
És Isten hogyan szerette? Úgy “hogy az egyszülött Fiát adta”! Nem úgy szeret, ahogyan mi szeretnénk látni Isten szeretetét! Mi azt szeretnénk, hogy úgy bánjon velünk, mint egy gyenge édesapa az elkényeztetett gyermekével: teljesítse minden kívánságunkat, és őrizzen meg minden bajtól és veszedelemtől. Adjon egészséget, biztosítsa a nyugodt, életet. Nem így szeret az Isten!
Hát akkor miért adta oda Fiát e világért? Azért, “hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”.
Hisszük mi, hogy az ő kereszthalála révén lesz nékünk örök életünk?
Ámen