Názáreti
beszéd
„Az Úr lelke van énrajtam, mert felkent
engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a
szabadulást hirdessen a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy
szabadon bocsátsam a megkínzottiakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét”
(Lk 4,18-19).
Láthatatlan az a csönd, ami beköszönt
szavai után: „Ma teljesedett be ez az írás a fületek hallatára” (Lk 4,21).
Olyan jó lenne felnőni, felemelkedni ebbe a „felső légkörbe”. Olyan jó lenne
rábízni magunkat az itt megtapasztalható áramlásra, erőre és sodrásra.
Transzfiguráció ez a javából: elragadtatás
abba a valóságba, ahol gyógyulnak az emberek sebei és könnyebbülnek terhei. Ez
a jelenet - az Eukarisztia ikonja, „ős-eukarisztia”. Mintegy epiklésziszként, s
valóságos lélekhívás ez, rajta függ a Lélek - és önmagát adja a gyógyító Jézus.
Az Úrfelmutatás „archetípusa” is ez
egyben: „mindenki szeme rajta függött”. Kérd a kegyelmet az Egyháztól, hogy
tudd szemlélni Őt a Szentírás szavainak ikonján. Amit Jézus mond, nekünk is szól,
bennünket is bátorít arra, hogy „hirdessük az Úr kedves esztendejét” (Lk 4,19).
