Évközi 3. vasárnap. 2019
Bevezetés
Lukács a mai evangéliumi szakasz kezdetén evangéliuma
keletkezésének a körülményeiről és céljáról szól. Az Egyház hitének szilárd
alapon kell állnia, ezért ő az apostolok és más szemtanúk közt minden elérhető
hagyományt összegyűjtött és rendszerezett Jézus szavairól, tetteiről,
történetéről. A fő tanú, és erre nem szoktunk gondolni, minden bizonnyal Jézus
Anyja, Mária volt, aki, Szentírásban rögzített szavak szerint, "minden
igét megőrzött szívében".
Kirié
litánia
Add Urunk,
hogy igéidet mi is hűségesen őrizzük szívünkben. Uram irgalmazz!
Add Urunk,
hogy miként Lukács evangélista, úgy mi is hűen adjuk tovább tanításodat.
Krisztus kegyelmezz!
Add Urunk,
hogy mindennapjainkban a tőled kapott küldetéssel járjuk életünk útját. Uram
irgalmazz!.
Evangélium
után
A hívő ember számára a szentmise megszokott és fontos
eseménye a szentírási szövegek felolvasása és magyarázata. És ebben, nem is
gondolnánk, hogy a liturgia ősi zsinagógai szokást követ. Mert lényegében
ugyanígy olvasták fel a szentírási részleteket a hívő közösségekben 2500 évvel
ezelőtt is a választott nép zsinagógáiban, és Jézus korában is.
E szép szokás kezdeteiről olvastunk fel tanulságos
sorokat a mai első olvasmányban. A babiloni fogságból való szabadulás után a
zsidók visszatérhettek hazájukba (Kr. e. 538). Ekkorra már összeállt, a különféle
kultúrákkal és vallásokkal: egyiptomival és babilonival érintkező zsidóság
szent könyveinek a gyűjteménye: a Tóra.
Miután hosszú évtizedeken át nem végeztek hivatalos
istentiszteletet, írástudójuk, Ezdrás összegyűjtötte a népet, emelvényre lépett
és fölolvasást tartott a Tórából, a Törvény könyveiből, a választott nép legszentebb
irataiból. Ez a máskor formális „igeliturgia”, ahogyan azt ma mondanánk, most
mélyen megérintette az embereket: felocsúdtak, megértették, hogy Isten nem
hagyta el őket, reményt, erőt kaptak az újrakezdéshez.
A felolvasás tiszteletet, fegyelmet,
összeszedettséget, bűnbánatot (könnyeket) és örömöt váltott ki a hallgatóságból.
Elkötelezték magukat újra Isten parancsainak a megtartására. Ez, és az ezt
követő igehirdetések eredményezték nemzeti, vallási életük újjászületését,
nemzeti azonosságuk megőrzését és máig is tartó fönnmaradásukat a történelem
színpadán.
Ma azonban figyelmünk a názáreti zsinagógában
szentírást olvasó és magyarázó Jézus személyére és tanítására összpontosul.
Izaiás könyvének az a részlete, amelyet Jézus olvasott fel, az egyik
kulcsfontosságú szövege az Ószövetségnek. Ebben Izaiás próféta az eljövendő
Megváltóról jövendöl. Személyéről, tanításáról nagyon fontos dolgokat közöl. Az
Úr le1ke tölti be, tanítása örömhír lesz elsősorban a szegényeknek és a megtört
szívűeknek. Szabadulást hoz azoknak, akik a bűn rabságában élnek és
világosságot gyújt a hitetlenség sötétségében.
Miután Jézus felolvasta Izaiás próféta jövendölését,
összetekerte az Írást, visszaadta a szolgának és leült. Szavai megdöbbenést
váltottak ki hallgatóiból. Magára vonatkoztatta Izaiás jövendölését e
mondatával: "Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok." Ezzel
tehát azt állította, hogy Ő az Úr felkentje, a Messiás, akit népe várt, aki
által Isten üdvösséget népének ad.
Beszéde hallatára a legtöbb zsidó, ha kissé evilági
módon is, de az imént említett messiási idők paradicsomszerű országára gondolt.
Ennek előképére, az ötvenévenként ismétlődő Úr esztendejére, amikor mindenki
visszakapja elveszített szabadságát és vagyonát. Mindenkinek elengedik az
adósságát. A betegek meggyógyulnak, a süketek hallókká, a némák beszélőkké, a
vakok látókká s a bénák járókká lesznek. Szociális igazságosság és egyenlőség
teremtődik meg a választott nép életében.
Jézussal valóban elkezdődött ez a messiási kor. De nem
földies, politikai értelmezésben, hanem üdvtörténetiben. A Messiás által ad
ugyanis Isten látást, - szabadulást a testi és lelki vakságból, szabadulást a szegénységből
és szolgaságból, szabadulást a bűnből.
Jézus beszéde ugyanis nem halt el a názáreti
zsinagógában. A názáreti zsinagógában elhangzott szavai ma is élnek, s ma
hozzánk szólnak, a testi-lelki ínséget szenvedő szegényekhez. A testi ínséget
szenvedőkhöz. Oh, mennyi van belőlük e világban, mennyi hazánkban is, de még
inkább a távolabbi országokban! S oh, mennyi a lelki ínséget szenvedő! A
hitetlenség sötétjében élő! Oh, mennyi a bűn rabságában sínylődő! Mennyi a
szenvedélybeteg!
Ma Krisztus szavai hozzájuk és hozzánk szólnak!
A Názáreti Jézus célja ma is ugyanaz, mi földi
életében volt: lelket önteni az emberekbe, a kétségbeesettekbe, a küszködőkbe,
mindenkibe, akárki is legyen, akárhányan is legyenek, akármilyen lelki
állapotban is éljenek.
Ez az igehirdetés, ez a prédikáció célja ma is!
Prédikálni azonban nemcsak szószékről, templomban lehet. A II. Vatikáni zsinat
tanítása szerint szószékké válhat a családi otthon, az iskolai katedra, a munkahely,
de a rádió és a televízió is. Mindenütt lehet és kell is hirdetni az örömhírt!
Jó tanácsot adni, a jó ügyről beszélni, Isten igéjét hirdetni hiteles
keresztény élettel, lelket önteni az emberekbe, a kétségbeesettekbe, s
vigasztalni a szomorúakat.
Akiknek lelkében visszhangra találtak ma Jézus szavai,
azok követik is példáját. S minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy
kevesebb legyen a testi – lelki nyomor e világban, - hazánkban is -, és több öröm
legyen az emberi lelkekben.
Ámen.