2019. január 26., szombat

Évközi 3. vasárnap. 2019


Évközi 3. vasárnap.  2019

Bevezetés
Lukács a mai evangéliumi szakasz kezdetén evangéliuma keletkezésének a körülményeiről és céljáról szól. Az Egyház hitének szilárd alapon kell állnia, ezért ő az apostolok és más szemtanúk közt minden elérhető hagyományt összegyűjtött és rendszerezett Jézus szavairól, tetteiről, történetéről. A fő tanú, és erre nem szoktunk gondolni, minden bizonnyal Jézus Anyja, Mária volt, aki, Szentírásban rögzített szavak szerint, "minden igét megőrzött szívében".

Kirié litánia
Add Urunk, hogy igéidet mi is hűségesen őrizzük szívünkben. Uram irgalmazz!
Add Urunk, hogy miként Lukács evangélista, úgy mi is hűen adjuk tovább tanításodat. Krisztus kegyelmezz!
Add Urunk, hogy mindennapjainkban a tőled kapott küldetéssel járjuk életünk útját. Uram irgalmazz!.

Evangélium után
A hívő ember számára a szentmise megszokott és fontos eseménye a szentírási szövegek felolvasása és magyarázata. És ebben, nem is gondolnánk, hogy a liturgia ősi zsinagógai szokást követ. Mert lényegében ugyanígy olvasták fel a szentírási részleteket a hívő közösségekben 2500 évvel ezelőtt is a választott nép zsinagógáiban, és Jézus korában is.
E szép szokás kezdeteiről olvastunk fel tanulságos sorokat a mai első olvasmányban. A babiloni fogságból való szabadulás után a zsidók visszatérhettek hazájukba (Kr. e. 538). Ekkorra már összeállt, a különféle kultúrákkal és vallásokkal: egyiptomival és babilonival érintkező zsidóság szent könyveinek a gyűjteménye: a Tóra.
Miután hosszú évtizedeken át nem végeztek hivatalos istentiszteletet, írástudójuk, Ezdrás összegyűjtötte a népet, emelvényre lépett és fölolvasást tartott a Tórából, a Törvény könyveiből, a választott nép legszentebb irataiból. Ez a máskor formális „igeliturgia”, ahogyan azt ma mondanánk, most mélyen megérintette az embereket: felocsúdtak, megértették, hogy Isten nem hagyta el őket, reményt, erőt kaptak az újrakezdéshez.
A felolvasás tiszteletet, fegyelmet, összeszedettséget, bűnbánatot (könnyeket) és örömöt váltott ki a hallgatóságból. Elkötelezték magukat újra Isten parancsainak a megtartására. Ez, és az ezt követő igehirdetések eredményezték nemzeti, vallási életük újjászületését, nemzeti azonosságuk megőrzését és máig is tartó fönnmaradásukat a történelem színpadán.
Ma azonban figyelmünk a názáreti zsinagógában szentírást olvasó és magyarázó Jézus személyére és tanítására összpontosul. Izaiás könyvének az a részlete, amelyet Jézus olvasott fel, az egyik kulcsfontosságú szövege az Ószövetségnek. Ebben Izaiás próféta az eljövendő Megváltóról jövendöl. Személyéről, tanításáról nagyon fontos dolgokat közöl. Az Úr le1ke tölti be, tanítása örömhír lesz elsősorban a szegényeknek és a megtört szívűeknek. Szabadulást hoz azoknak, akik a bűn rabságában élnek és világosságot gyújt a hitetlenség sötétségében.
Miután Jézus felolvasta Izaiás próféta jövendölését, összetekerte az Írást, visszaadta a szolgának és leült. Szavai megdöbbenést váltottak ki hallgatóiból. Magára vonatkoztatta Izaiás jövendölését e mondatával: "Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok." Ezzel tehát azt állította, hogy Ő az Úr felkentje, a Messiás, akit népe várt, aki által Isten üdvösséget népének ad.
Beszéde hallatára a legtöbb zsidó, ha kissé evilági módon is, de az imént említett messiási idők paradicsomszerű országára gondolt. Ennek előképére, az ötvenévenként ismétlődő Úr esztendejére, amikor mindenki visszakapja elveszített szabadságát és vagyonát. Mindenkinek elengedik az adósságát. A betegek meggyógyulnak, a süketek hallókká, a némák beszélőkké, a vakok látókká s a bénák járókká lesznek. Szociális igazságosság és egyenlőség teremtődik meg a választott nép életében.
Jézussal valóban elkezdődött ez a messiási kor. De nem földies, politikai értelmezésben, hanem üdvtörténetiben. A Messiás által ad ugyanis Isten látást, - szabadulást a testi és lelki vakságból, szabadulást a szegénységből és szolgaságból, szabadulást a bűnből.
Jézus beszéde ugyanis nem halt el a názáreti zsinagógában. A názáreti zsinagógában elhangzott szavai ma is élnek, s ma hozzánk szólnak, a testi-lelki ínséget szenvedő szegényekhez. A testi ínséget szenvedőkhöz. Oh, mennyi van belőlük e világban, mennyi hazánkban is, de még inkább a távolabbi országokban! S oh, mennyi a lelki ínséget szenvedő! A hitetlenség sötétjében élő! Oh, mennyi a bűn rabságában sínylődő! Mennyi a szenvedélybeteg!
Ma Krisztus szavai hozzájuk és hozzánk szólnak!
A Názáreti Jézus célja ma is ugyanaz, mi földi életében volt: lelket önteni az emberekbe, a kétségbeesettekbe, a küszködőkbe, mindenkibe, akárki is legyen, akárhányan is legyenek, akármilyen lelki állapotban is éljenek.
Ez az igehirdetés, ez a prédikáció célja ma is! Prédikálni azonban nemcsak szószékről, templomban lehet. A II. Vatikáni zsinat tanítása szerint szószékké válhat a családi otthon, az iskolai katedra, a munkahely, de a rádió és a televízió is. Mindenütt lehet és kell is hirdetni az örömhírt! Jó tanácsot adni, a jó ügyről beszélni, Isten igéjét hirdetni hiteles keresztény élettel, lelket önteni az emberekbe, a kétségbeesettekbe, s vigasztalni a szomorúakat.
Akiknek lelkében visszhangra találtak ma Jézus szavai, azok követik is példáját. S minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy kevesebb legyen a testi – lelki nyomor e világban, - hazánkban is -, és több öröm legyen az emberi lelkekben.
Ámen.