Nagyböjt 2. vasárnapja. 2019.

Nagyböjt 2. vasárnapja. 2019.

Bevezetés

Az Egyház nagyböjt II. vasárnapján a színeváltozás jelenetét olvassa fel az evangéliumból. Az előző vasárnapon Jézust egy nagyon is emberi oldaláról láttuk, amikor a Sátántól kísértést szenvedett. Ezzel azt hangsúlyozzuk, hogy Jézus Krisztus valóságos, megkísérthető ember volt.

Ma pedig azt láttatja velünk az evangélium, hogy ez a Jézus nemcsak ember, hanem több mint ember, a Mennyei Atya szeretett Fia, akinek a Táborhegyen felragyog isteni dicsősége egy villanásra, a kiválasztott apostolai előtt.

A Mennyei Atya pedig a Rá való hallgatást kéri apostolaitól, közvetve tőlünk is.

De milyen a mi Isten szeretett Fiára való hallgatásunk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk Te azt kérted, hogy hallgassunk szeretett Fiadra és mi mégis sokszor nem őrá, hanem a kísértőre hallgatunk. Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus!  Te azt mondottad, hogy úgy szeressük egymást, miként Te szerettél minket, és mi mégsem úgy szeretjük egymást. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus! Te azt mondottad, hogy senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mintha valaki életét adja barátaiért, és mi nem hozunk semmilyen áldozatot sem érettük. Uram irgalmazz!

Evangélium után

A mai evangélium eseménye erősen szemben áll a múlt vasár-napival. Ott a kísértés próbára teszi Jézust, és meg is alázza. A Táborhegyi fényesség most felmagasztalja és megdicsőíti. A két esemény két kiegészítő szempontja ugyanannak a misztériumnak. Két egymást kiegészítő arca Jézusnak.

Ez jelzi azt is, hogy a tanítványnak is kétféle a magatartása. Mindkettőre elkerülhetetlenül szüksége van. Nem olyan módon, hogy olykor az egyik magatartás válik aktuálissá, olykor pedig a másik. Akkor helyes a hívő életvezetésünk, ha valamelyik magatartás mindig jellemzi, tudatos életünket.

Az egyik: el kell fordulni a bálványoktól, nemet kell mondani a nagy Kísértőnek. A másik: életünket az élő Istenhez, a dicsőség Urához kell kapcsolni. A bűnök, a kísértések elleni küzdelmekkel végeredmény-ben a bálványokkal fordulunk szem-be. A jócselekedetek igen széles skálája pedig az élő Istennel való közösséget építi.

A színeváltozás jelentnek, a főszereplő Jézus mellett, volt még másik két szereplője is: Mózes és Illés, az Ószövetség két legjelentősebb egyénisége. Odaállnak a szenvedést, a kereszthalált vállaló Jézus mellé. Érdekes párhuzam van Jézus és az ő küldetésük között. Mózes vezette ki Izraelt az egyiptomi fogságból. Méltán áll tehát Jézus mellé, aki az egész emberiséget akarja kivezetni a bűn rabságából. És itt áll Illés próféta is, aki számos honfitársával együtt nem hajtott térdet a pogány bálványok előtt. Most azzal a Jézussal beszélget, aki kiszabadítja az embereket a hamis istenek, a bálványok, a bűnök szolgálatából és megismerteti velük az egy igaz Istent, a mennyei Atyát.

A három apostol boldogan nézi Mesterét a dicsőség fényében. Péter a szókimondó apostol lelkesen kijelenti: Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítünk itt három sátrat… Hogyne készítene, hogyne maradna itt szívesen, ahol ízelítőt kapott az isteni fényességből! Hiszen az ember istenlátásra született. Itt kellene tehát lesátorozni, és nem menni tovább a Golgotára. Ezért nem értik, nem akarják tudomásul venni, a Jézus szenvedéséről szóló beszélgetést, Nem tudják elképzelni, hogy Isten dicsősége és a szenvedés útitársak lehetnek a földön.   

Ezekben a nagyböjti napokban nekünk is föl kell mennünk Jézussal a kinyilatkoztatás hegyére, hogy megismerjük az ő dicsőséges arcát, és így elfogadhassuk a „kereszt botrányát”, megváltásunk szentségét. Mert a kereszt, a szenvedés titkát nem önmagában tiszteljük és fogadjuk el. A nagyböjt, húsvét nélkül, önmagában értelmetlen és kegyetlen végzet, amelyet nem érdemes ünnepelni. De éppen a húsvéti hajnal dicsősége teszi szemlélhetővé és széppé Jézusnak a szenvedésben eltorzuló arcát. Mert a keresztről ránk tekintő Jézus arcra is tökéletesen érvényes és igaz a felhőből megszólaló szózat: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Jézus megdicsőült és szenvedő arca egyaránt, szavak nélkül is hirdeti a legfontosabbat, amire mindig hallgatnunk kell: az Atya akaratának megvalósítása a valódi szeretet és szentség.

Jézus nem azért mutatta meg apostolainak ragyogó dicsőségét, hogy elkápráztassa őket. Mint min-den tettével, ezzel is példát adott és jövendő sorsunkat hirdette. A földi szenvedéseket megdicsőülések köve-tik. Mennyei Atyánk nem csupán Fiát akarta megdicsőíteni, hanem minket is. Azt akarja, hogy egész föld Tábor-hegyi fénybe öltözzön, s ne váljon sohasem a gyűlölet szította háborúk lángtengerévé. Azt akarja, hogy ne a gyűlölet, ne a Sátán országa, hanem a szeretet, a béke, az Isten országa erősödjék e földön!

Azt akarja, hogy minden ember megismerje az emberiségnek nem háborút, szenvedést, s nyomort, hanem üdvöt, békességet adó evangéliumát.

Azt akarja, hogy minden ember lelkét a jóakarat hassa át, különösen pedig azt, hogy minden keresztény életét átjárja az evangélium világossága, fénye és melege.

Azért adta tanítását, szentségeit, kegyelmeit, hogy minket is olyan emberekké változtasson, akik továbbadjuk az Úr Jézus világító és melegítő szeretetét. Bárcsak a mi közelünkbe kerülő emberek is elmondhatnák: jó nekünk itt lennünk. Mennyivel kevesebb lenne akkor e világban a gyűlöletből és mennyivel több a szeretetből.

Ámen.