Páli Szent Vince

PÁLI SZENT VINCE Franciaországban, Aquitániában született 1581. április 24-én. Szülei falusi földmívesek voltak. Szülei tanult emberré kívánták nevelni, a közeli Dax városkába a ferencesekhez küldték iskolába. Atyja (ökreit eladva) egyetemi tanulmányait is biztosította, a spanyol Saragossába, majd Toulouse egyetemére járt. Hivatást érzett, egyházjogot és teológiát tanult. 1600. szeptember 23-án pappá szentelték, 1605-ben pedig egy jámbor özvegytől jelentős összeget örökölt.

Romantikus, egyesek szerint kétségbe vonható epizód volt, hogy állítólag török martalócok egy tengeri hajóútján elfogták és rabszolgának eladták. Algíriában ura feleségét, majd urát is megtérítette. Ura Avignonban keresztelkedett meg és Rómában irgalmasrendi szerzetes lett. Ezután Vince Párizsba utazott, kórházakat látogatott, papi társaságokat keresett fel. Plébános lett.

1625-ben egy alapítvány segítségével megalapított egy missziós társulatot, a lazaristákat, ennek célja a papság helyes nevelése és a szegények segítése. Sokféle intézmény alakult ki körülötte, ezeket Párizsból irányította. Foglalkoztak a szegényekkel, betegekkel, gályarabokkal és a papi elmélyüléssel. életre hívta a papi rekollekciókat. Híveit Isten szeretetére igyekezett vezetni. Megszervezte Marillac Szent Lujzával a 'Szeretet leányai' (Irgalmas Nővérek) társulatát.

Párizsban, 1660. szeptember 27-én halt meg. Derűs arcát üvegfedél alatt, rendje központi templomában (rue de Sevres) láthatjuk. 1729.  augusztusában boldoggá, 1737. júniusában pedig szentté avatták. 1885-ben XIII. Leó pápa őt nevezte meg a modern szeretet-művek intézményeinek alapítójának és pártfogójának.

Szent Kozma és Damján vértanúk

Szent Kozma és Damján vértanúk

A vértanúk Isten Fiának tartották Jézust, és ezért bátran odaadták életüket hitükért. Válaszoljam meg magamnak én is Jézus kérdését: kinek tartotok engem? A hitvallás erőt ad az élet küzdelmeihez.

SZENT DAMJÁN arab orvos volt a hagyomány szerint. Diokletiánusz alatt Kozma nevű társával, ikertestvérével együtt szenvedett vértanúságot. Liziás prefektus elsőnek az "apostol ingyen-orvosokat" vetette kínvallatásra, ám eredménytelenül. Állhatatosságuk miatt megkötözve a tengerbe vettette őket, azonban a köteleik feloldódtak, és sértetlenül jöttek ki a partra. Ezután máglyára állíttatta őket, azonban a lángnyelvek kikerülték a két vértanút. Oszlophoz kötözték ezután a két embert, de a nyílzápor sem tett kárt bennük. Megpróbáltatásaiknak a lefejezésük vetett véget 303-ban.

A hagyomány szerint a szíriai Cirruszban (Kürhosz) volt a sírjuk, tiszteletükre itt bazilikát is emeltek. Konstantinápolyban is épült templomuk, ugyanis I. Jusztinián császár a testvérpár közbenjárására halálos betegségéből kigyógyult.

Tiszteletük a 6. században eljutott Rómába. Ekkor IV. Félix pápa (más forrás szerint Szimmachusz pápa) a Fórumon templomot építtetett nekik szentelve. Ezek után az egész Egyházban elterjedt tiszteletük. Nevük bekerült a szentmise kánonjába is.

Az orvosok, patikusok és orvosegyetemek védőszentjei.

A lámpa

A magvetőről szóló példabeszédnek az volt a tanulsága, hogy Jézus tanítását nem elég hallgatni, hanem meg is kell valósítani. Ezt az üzenetet folytatják, egészítik ki a mai evangéliumban olvasható mondások.

A lámpa arra való, hogy világítsanak vele, ostobaság volna eltakarni a fényét. Az Úr Jézus tanítására úgy érdemes tekintenünk, mint világosságra, amely az igazság fényét, a hit ragyogását hozza el az ember életébe.

Előfordulhat, hogy valaki nem ismeri fel az isteni szó minden embert megvilágosító erejét vagy nem érti meg azt, ebben az esetben el fogja veszíteni.

Az is megtörténhet, hogy valaki nem érti meg, hogy tovább kell adnia másoknak az igazság tanítását, ezért ő szintén elveszítheti azt.

Erre vonatkozik Jézus kijelentése: "Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé." Ezt a kijelentést tehát ne az anyagi javakra, ne azok birtoklására, ne a vagyonszerzésre vagy a vagyon elvesztésére értsük.

Az isteni tanítás életüket alakító, átformáló erő. Cselekedeteinket a krisztusi tanításhoz érdemes szabnunk, hogy azok miatt sem Isten, sem az emberek előtt ne kelljen szégyenkeznünk. Jó és rossz tetteink egyaránt nyilvánosságra kerülnek, de Isten előtt amúgy sincsenek elrejtve. Ő jól ismeri szívünk rejtett szándékait is, s egyedül neki van joga ahhoz, hogy ítéletet mondjon cselekedeteinkről.

Évközi 25. vasárnap 2017

Évközi 25. vasárnap. 2017

Bevezető

A mai példabeszédben a szőlőmunkásokról szóló példabeszédet fogjuk hallani. Urunk Jézus ebben a példabeszédében nem a szociális igazságosságról akar tanítani. És nem is az igazságos bérezésről. Ennél többet akar megértetni. Még pedig a mennyek országáról. De mivel a példabeszédben szerepel a „tétlenül ácsorgó” kifejezés, akaratlanul is a tudatunkba jutnak a mai ácsorgók, munkanélküliek. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, mit teszünk mi azért, hogy kenyérkereső álláshoz jussanak, s bánjuk meg mulasztásainkat.

Kirié litánia

Urunk, Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy tőlünk oly idegen a szőlős gazda lelkülete. Uram irgalmazz!

Urunk, Jézus Krisztus! Bocsásd meg a munkanélküliekkel szembeni közömbösségeinket. Krisztus kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus! Ébressz bennünk szolidaritást az álláskeresők iránt. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Isten nagylelkűsége

Az evangéliumban egy példabeszédet hallottunk, amelyben a gazda a napnak különböző óráiban munkásokat fogad fel, hogy dolgozzanak. A munka befejeztével mindenki egy napi munkabérnek megfelelő pénzt kap. A teljes napon keresztül dolgozók igazságtalanságnak tartják, hogy ők is csak annyit kaptak, mint a többiek. de nemcsak ők, hanem még a hívők közül is sokan.

A szőlőmunkásokról szóló példabeszédet sokan félreértik, és azt gondolják, hogy igazságtalanság történt. Véleményük szerint a szőlősgazda igazságtalanul járt el, amikor ugyanakkora összeget adott mindenkinek, és nem tett különbséget azok között, akik egész nap fáradoztak, illetve akik csupán egyetlen órát dolgoztak a nap folyamán.

Nézzük a történetet! A szőlősgazda és az első munkások reggel kölcsönösen megegyeztek egy dénárban, amit a munka végeztével hiánytalanul meg is kaptak. Ami a megállapodás alapján járt nekik, azt pontosan megkapták. Akkor hol van itt az igazságtalanság?  Sehol, mert a gazda nem bánt velük igazságtalanul.

Az ember a sajátjával szabadon rendelkezik, abból szabadon jótékonykodhat.

A történet egyébként nem pénzről és munkabérről szól, hanem azt példázza, hogy Isten minden embernek ugyanazt a jutalmat (egy dénárt) szeretné adni a földi élet után, és ez az üdvösség. Az üdvösség minden ember számára Isten nagylelkűségének ajándéka, amelyért azonban legalább egy keveset dolgozni kell.

Fizetség: az üdvösség

Mit jelent a mai evangélium példabeszédében szereplő szőlő, s szőlőskert? Mit jelképeznek a munkások és mi a jelentése a fizetségnek?

Az ószövetségben sokszor találkozunk azzal a hasonlattal, hogy Izrael népe az Úr szőlője, de a nép sokszor hűtlenné vált. Izajás próféta szerint Isten szereti szőlőjét, az ő népét, és mindent meg is tett érte, de mégsem termették az igazságosság gyümölcsét (Iz 5,1-7). Isten szeretetét a választott nép a hűtlenség miatt nem tudta viszonozni, ezért az Atya, a gazda új szőlőtőt ültetett, Jézus Krisztust, aki engedelmességével a megváltás gyümölcsét termette, és akihez szőlővesszőként szorosan kapcsolódnak tanítványai.

Krisztus egyháza egy új szőlőskert, egy új közösség. Ebbe a közösségbe hívja meg Isten az embereket, egyeseket korábban, másokat később. Az Atya meghív minket is ebbe a szőlőskertbe, hogy munkásai és munkatársai legyünk, s neki szolgáljunk.

Hogy legyenek mindig olyanok, és elegen, akik gondozzák a szőlőskertet, hogy bő gyümölcsőt termő legyen.

És oltalmazzák a szőlőskertet. Hogy kárt ne tegyenek benne az ordas farkasok, és el ne pusztítsák azt.

Hogy végre, mi is bátran Krisztusnak ne csak követői, hanem bizonyos értelemben szőlőmunkásai is legyünk, és hívjuk a mai tétlenül ácsorgókat, s szolgálatunkért megkaphassuk majd mi, és ők is a jutalmat, az „egy dénárt”.

A fizetség ugyanis mindenkinek ugyanaz: az üdvösség elnyerése. Isten ennél többet nem tud senkinek sem adni, de kevesebbet sem akar. Rajtunk áll, hogy meghalljuk-e hívását, neki akarunk-e szolgálni életünkben, s megelégszünk-e az általa adott jutalommal, az üdvösséggel.

Az evangéliumi hasonlat jelentése tehát a következő: Isten meghív minket az ő szőlőjébe, az Egyház közösségébe, hogy mi a munkások szorosan Krisztushoz, a szőlőtőhöz kapcsolódjunk, s életünk végén mindannyian ugyanazt a jutalmat kapjuk, elnyerjük az örök életet.

Szent-Gály Kata: A Gazda munkásokat keres – versével fejezem be.

itt vagyok az Ország piacán

     és várakozom a várakozókkal

     feszül az erő bennem

     munkát keresek

értelmes életre vágyom

valami nagyra a kicsinységben is

kérlek

     fogadj fel engem

Te más vagy mint mások

Te nem ígérsz könnyű jövendőt előre

Tehozzád van bizalmam

kérlek

     fogadj fel engem

Ámen

Pap: Ma, Szentírásvasárnapján hálát adunk Neked Urunk, hogy nem csak létbe hívtál minket, hanem utat mutató lámpást is, Bibliát, adtál nekünk. Hallgass meg Urunk!

Hívek: Kérünk Téged hallgass meg minket

"Szent" asszonyok

„Szent” asszonyok

Nyilvános működésének kezdetén Jézus tanítványokat hívott magához. Így tették ezt korának más tanítói is.

A tanítványok meghívásával, kiválasztásával az volt a célja, hogy elkísérjék őt útjai során, legyenek együtt vele mindenütt. Eközben megismerhetik tanítását és elsajátíthatják életvitelét.

Jézusnak az is szándéka, hogy e kiválasztottakból közösséget teremtsen, amely az Egyház kezdete. Szándéka továbbá, hogy ezek a tanítványok az ő távozása után tanúságot tegyenek róla és az ő megbízása alapján hirdessék az Isten országának örömhírét.

A mai evangéliumi részletben arról olvasunk, hogy tanítványain kívül asszonyok is csatlakoztak Jézushoz tanító útjai során, akik szolgálatukkal segítették őt. Esetükben nincs szó olyan jellegzetes meghívásról, megszólításról, mint a tanítványoknál, azaz nem Jézus hívta őket, hiszen erről bizonyára az evangélisták említést tettek volna. Ők egyszerűen csak Jézus mellé állnak és vele tartanak, s az Úrnak eszébe sem jut, hogy megtiltsa ezt nekik.

Bár a legszorosabb értelmében nem nevezzük őket a Mester tanítványainak, mégis talán éppen ezeknek az asszonyoknak a személyével kezdett el kiszélesedni a tanítványok köre, amely mai értelmezés szerint magába foglalja mindazokat, akik Jézus követői. Jézus mellett lenni: ez a tanítvány élete.

H. S.

Szent Máté apostol

Szent Máté apostol, evangélista

Az, hogy Máté azonnal engedelmeskedik egy idegen kérésnek, és gondolkodás nélkül otthagyja munkáját, valószínűtlennek tűnik.

Talán nem teljesen ismeretlen számára Jézus személye, aki megszólítja őt, hanem már hallhatott róla valamit, értesülhetett csodáiról és más tetteiről, talán láthatta is.

Máté gyorsasága és készsége mindenképpen figyelemre méltó számunkra, mert Jézus mindennap odalép ebédlőasztalunkhoz, íróasztalunkhoz, az iskolapadhoz vagy a munkaasztalhoz, és bennünket is követésére hív.

Jézus nem az igazakat, hanem a bűnösöket jött hívni, ez az Atyától kapott küldetése. Meghívása valóban nekünk szól, ha felismerjük hibáinkat, beismerjük bűneinket, s készek vagyunk elindulni.

Koreai vértanúk

Kim Taegon szent András és társai koreai vértanúk

Koreában is a vértanúk vére öntözte az első keresztény megvetést. Meghallották Jézus szavát, követték, és teljesítették megbízatásukat. Minket is arra bíztat Jézus, hogy megtegyük, amit kér tőlünk.

A népi bölcsesség szavain túl az életünket megvilágító titokról tanít bennünket Jézus. Akit a megváltó kereszt lámpatartójára feszítettek, nem aludt ki az üdvözítő halállal. Húsvéti feltámadásával mindnyájunk életét beragyogja.

Ne szégyelljük otthonainkban magasra emelni a kereszt jelét. A hitvesi ágy vagy a lakás bejárata fölött elhelyezett feszület, a gyakran kézbe vett, és közösen olvasott Szentírás képesek beragyogni otthonainkat. Így leszünk a gyakorlatban is a világosság gyermeki.

KIM TAEGON SZENT ANDRÁS

Koreában 1836 előtt papok nem voltak, világi hívek terjesztették a keresztény hitet. Francia misszionáriusok ekkor léptek Korea földjére.

Három nagy üldözés tört ki ellenük, 1839-ben, 1846-ban és 1866-ban. Az utóbbi során 103-an szenvedtek vértanúságot: Kim Taegon András lelkes pap, Csong Haszang Pál pedig kiváló világi apostol volt. A többiek közül legtöbben világi hívők voltak, férfiak és nők, házasok és fiatalok, idősek és gyermekek is.

Példájuk: Mindannyiunknak apostoli küldetése van!

Szent Januáriusz

SZENT JANUÁRIUSZ beneventói püspök volt, társaival együtt Nápoly mellett, Puteoliban szenvedett vértanúságot Diokleciánusz keresztényüldözése idején, 305. szeptember 19-én.

Az 5. században ereklyéi Nápolyba kerültek, föléjük hatalmas dómot építettek. A város védőszentjéül választotta, azóta is főleg Nápolyban tisztelik. Vérének ereklyéjét évente, a szent ünnepein körmenetben viszik körül: ekkor csodás módon mindig ismét folyóssá válik az egyébként alvadt állapotban lévő két ampolnányi vér.

A Vezúv kitörései esetén több ízben vitték ereklyéit az izzó lávafolyam elé, és a város megmenekült.

A Kafarnaumi Százados

A Kafarnaumi Százados

Jézus csodáinak leírásakor az evangélisták először bemutatják a betegséget, amelyet a beteg személy kérése követ a gyógyulás reményében. Ezt követően történik meg a csoda, majd pedig annak bemutatása, hogy a betegségnek immár semmi nyoma sincs.

A mai evangéliumban olvasott történet egy olyan esetet mond el, amelyben nem a gyógyítás ténye áll a középpontban, hanem annak hite, aki Jézushoz fordul, jelen esetben a pogány katonatiszt hite. "Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj" - fordul Jézushoz a pogány százados, aki tehát önmagát érdemtelennek nevezi.

Azért is érdemes odafigyelnünk ezekre az őszinte és alázatot sugárzó szavakra, mert a jelenlévő zsidó elöljárók méltónak tartják a katonatisztet arra, hogy Jézus teljesítse kérését, meggyógyítsa a szolgáját, mert sok jót tett a zsidó néppel és a zsinagógát is ő építtette.

Jézus megteszi, amit a katona kér, meggyógyítja szolgáját. Úgy tűnik, hogy Jézus szerint is megérdemli a százados a jócselekedetet, de nem ugyanazért, tehát nem a tetteiért tartja méltónak őt, mint a zsidók, hanem a hitéért.

A katona ugyanis egyértelműen kifejezi kérésével, hogy hisz Jézusban, hisz az ő gyógyító erejében és hisz Jézus halált legyőző isteni hatalmában.

A szentmisében a szentáldozást megelőzően a százados szavait imádkozva készülünk a Krisztussal való találkozásra. Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul az én lelkem.

Engem mi tesz méltóvá, hogy Jézus hozzám jöjjön?

Évközi 24. vasárnap. 2017

Évközi 24. vasárnap 2017

Bevezetés

A mai, 24. évközi vasárnap evangéliumi szakaszában Péter apostol azon kérdésére, hogy hányszor kell megbocsátania az ellene vétőnek, az Úr Jézus azt válaszolta, hogy nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer, azaz nagyon sokszor, mindig.

A szentmise kezdetén vizsgáljuk meg lelkiismeretünket! Mi hányszor bocsátottunk már meg az ellenünk vétőknek? Megbocsátottunk-e mindig? Vagy van még olyan, akinek nem bocsátottunk meg? Tegyük meg, amit meg kell tennünk, hogy nekünk is megbocsátson az Úr.

Kirié litánia

Urunk, Jézus! Bocsásd meg másokat megbántó szavainkat és tetteinket! Uram irgalmazz!

Urunk, Jézus! Oltd ki lelkünkből a harag és gyűlölködés érzelmeit! Krisztus kegyelmezz!

Urunk, Jézus! Add meg nekünk a testvéreinkkel történő kiengesztelődés kegyelmét! Uram irgalmazz!

Evangélium után

Ismerjük a harag, a gyűlölet, a bosszú következményeit. Naponta hallunk róluk. Olykor saját bőrünkön is tapasztaljuk ezeket. A világ telve harcoló felekkel. Egymás ellen harcolnak a szegények és a gazdagok, a fiatalok és az öregek, a fehérek és színesbőrűek, a jobb és bal, a nemzeti és liberális oldaliak, a betelepítést támogatók és ellenzők.

A kegyetlen türelmetlenség nemcsak a távol eső övezetekben pusztít, hanem saját köreinkben a rokonok, a szomszédok, a munkatársak és a családtagok között is.

Feltűnő, hogy a vitázó felek közül legtöbbször egyik sem érzi magát hibásnak. Mindig mások a hibások. Elismerjük, hogy a világ bűnös, de bűntudattal, csak ritkán találkozunk. Nincsenek bűnösök, de tombol a bűn világszerte.

És nem lehet kiirtani a szívekben lakozó gyűlöletet és bosszút. Az erőszak csak erőszakot szül, újabb ellenszenvet.

Mindezekért még csak hibásnak sem érzi magát senki. Az ember a bűn zsákutcájába került, de tudni sem akar róla. Óriási összegeket költ fegyverekre, katonákra és rendőrökre, de önmagán nem akar változtatni. Elfelejti, hogy a gyűlölet és bosszú ellenszere nem azok exkalációja, hanem a könyörület, az irgalom, a megbocsátás, a szeretet és a türelem.

A közösségi élet nehézségeit a kora keresztények, az evangéliumok szerzői is ismerték. A tanítványok nagyon is odafigyeltek, amikor Jézus a keresztény közösségek házirendjéről nyilatkozott. Jézus szerint a viszálykodásoknak akkor szakad vége, ha készek vagyunk egyénileg és bensőleg is megbocsátani. Másképpen magunk sem nyerhetünk bocsánatot Istentől: "Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek" - imádkozzuk a Miatyánkban.

Jézus hegyi beszédében ugyan-csak az elnézőket, a nagylelkűeket és az irgalmas szívűeket magasztalja: "Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak." "Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek!” „Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni.” „Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből".

A harag és gyűlölet megfékezésének keresztény útja a megbocsátás, az irgalom és a szeretet.

Ezt könnyen belátjuk, hogy a szeretet és irgalom gyakorlása nehéz feladat. Nehéz megbocsátani a kiáll-hatatlan szomszédnak, a rágalmazó munkatársnak, a mindig kötekedő hitvestársnak.

A legtöbb esetben, viszolygunk a megbocsátástól. Péter kérdése mögött a mai evangéliumban ugyanez a nehézség rejlik.

Mennyiszer bocsátsunk hát meg embertársainknak? Talán még hétszer is? Jézus a mai evangéliumban azt tanítja, hogy még ennél is többször meg kell bocsátanunk az ellenünk vétőknek. Nem 70 x 7-szer, nem 490-szer, hanem mindig újra, megszámlálhatatlanul.

Meg kell bocsátanunk ember-társainknak, mert Isten is megbocsátott nekünk. Az első emberpár által elkövetett és öröklődő hatalmas adósságunkat, a velejáró hatalmas büntetést keresztségünkben elengedte az Úr. És újra és újra megbocsát nekünk.

Jézus a ma hallott példabe-széddel a megbocsátás kötelességét akarja szívünkbe vésni. Emlékeztet, arra, hogy milyen bőkezű a jó Isten a megbocsátásban mindannyiunkkal.

Csak mellékesen. A példabeszédben említettek nem a zsidó életre, hanem a pogány világra jellemzőek. A rabszolgának történő eladás ismeretlen volt a zsidóság életében. De amire Jézus ezzel a sarkos példabeszéddel figyelmeztet, a minden emberre kötelező megbocsájtásra és irgalomra. Arra, hogy mindannyian kimondjuk azt, amit szabadulása után, a szombati Máriaremetei gyalogos zarándoklattal ünnepelt Mindszenty bíboros első mondataként mondott: „Szívemben nincs harag senkivel szemben.”

Az irgalomban történt és történő részesedésünk, irgalmasságra kötelez valamennyiünket.

A példabeszédnek van még egy különleges figyelmeztetése. És pedig az, hogy gondolkozzunk el azon, hogy az a kegyetlen szolgatárs nem mi vagyunk-e?

Felháborodunk az evangéliumi szolga csúf viselkedésén és elfeledjük, hogy magunk is éppen olyan csúfosan járunk el, amikor bosszút forralunk embertársaink ellen, és irgalmatlanok vagyunk velük szemben.

Rá kellene már egyszer és végleg ébrednünk arra, hogy mi magunk is nap, mint nap irgalomra szorulunk: Isten és embertársaink irgalmára. És arra is, hogy csak ez által szakadhat meg a gyűlölet és terjedhet el a béke, kisebb és nagyobb közösségeinkben, de magában e világban is.

Ámen.

Fájdalmas Anya Ünnedpe

FÁJDALMAS ANYA ÜNNEPE

A hagyomány hétfájdalmú Szűznek ismeri Máriát. Szívét hétszeres tőr járja át. Az evangélium bemutatja, hogy ennek a szenvedésnek állomásai vannak: nem fogadják be a szálláson, menekülniük kell… A legfájdalmasabb pillanat pedig a Piéta, amikor halott szent Fiát ölében tartja.

A fájdalmas anya szenvedése ma is folytatódik azokban az édesanyákban, akik gyermekükért aggódnak: a Szentföldön, Irakban, Afganisztánban, Magyarországon, ha rossz társaság, a drog, az erőszak csapdájában vergődnek. 

A szívüket átjáró tőr markolatát emberek tartják, de anyai szívük szenvedéseiért a jutalmat Istentől várják. 

Szent Kereszt Felmagasztalása

Szent Kereszt Felmagasztalása

„A kereszt Krisztus nélkül nem más, mint Krisztus kereszt nélkül” – mondta egy főpap a római ifjúsági világtalálkozó alkalmával. A tanítvány számára sincs más út, mint hogy nap, mint nap vállára vegye keresztjét, és úgy kövesse Jézust.

A kereszt a feltámadás, az örök élet útja. Erre figyelmeztet az a tény, hogy Egyházunk a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét az urunk színeváltozásának ünnepét követő negyvenedik napon tartja.

A hívő ember számára a kereszt titkában már felragyog az örök élet. (Adoremusz 2004)

Aranyszájú Szent János

Aranyszájú szent János

ARANYSZÁJÚ (KRIZOSZTOMOSZ) SZENT JÁNOS 344 és 349 között Antiochiában született, előkelő családja révén kitűnő nevelést kapott. Magasrangú katonatiszt apját korán elvesztette. Anyja nem kötött új házasságot, csakhogy teljesen fia nevelésének szentelhesse magát.

János 18 évesen keresztelkedett meg. Szónoklattant tanult, ügyvédnek készült. Anyja halála után aszketikus életet élt, remeteségben akart élni, bár püspökké szerette volna tenni az antiochiai pátriárka.

Itt, az antiochiai hegyek közt megírta "A papságról" című híres művét arról a papi eszményről, amit ő szeretett volna szentségben, tudományban és életbölcsességben a papságban megélni.

Öt évi ima, Szentírás-tanulmányozás, vezeklés és elmélkedés után egészsége megromlott, vissza kellett térnie a városba. Itt diakónussá szentelik, majd hat év múlva, 386-ban pappá szentelték, nagyhatású szónok lett, nyelve kristálytiszta görög nyelv volt. Világosan fejtette ki az igazságot, szebbnél szebb képeket és hasonlatokat alkalmazott. Az új adókivetések hírére a nép lázadozását sikerült bűnbánatra fordítania és a császár kegyelmét is sikerült kieszközölnie.

A császár csellel 397-ben Konstantinápoly püspökévé, pátriárkájává tette. Konstantinápolyban is szigorú beszédeiben az erkölcs pontos szabályozására törekedett, szembeszállt a császári fényűzéssel, szót emelt az igazságtalanságok ellen. Emiatt a féltékeny előkelők 403-ban megfosztották főpapi székétől és kétszer is száműzték Kis-Örményországba.

A viszontagságoktól elcsigázva Kománában (Pontusz) a Fekete-tenger mellett halt meg 407. szeptember 14-én.

Kérjük Isten kegyelmét, hogy bátran kövessük mi is Aranyszájú Szent János példáját. S bátran beszéljünk mi is Istenről és az igazságról. S bátran álljunk ki a szegények mellett.

Holttestét 438-ban átvitték Konstantinápolyba. Ezer bárka vett részt az ünnepi ceremóniában, és a gyermekei azoknak, akik száműzetésbe küldték, vagy küldették.

Mária neve napja

Mária neve napja.

Ma Szűz Mária neve napja van 1683. szeptember 12-én szabadult fel Bécs városa a török támadás alól, s ennek tiszteletére rendelte el Boldog XI. Ince pápa ezt az ünnepet, bár már korábban is megvolt a nyoma itt-ott.

A Szűzanya számunkra valóban a felszabadítást, a megmenekülést jelenti, hiszen őáltala áradhatott az isteni kegyelem Jézusban ránk. Ezért is kell, hogy különös szeretettel és hálával forduljunk feléje.

Ez azonban azt is jelenti, hogy hálánk kifejezéseként valami rendkívüli, ugyanakkor mégis természetes ajándékkal kedveskedjünk neki nevének ünnepén. Ez a "természetesen rendkívüli" ajándék pedig nem lehet más, mint az, hogy elhatározzuk, igyekszünk méltók lenni ahhoz a kitüntetéshez, amely azért ér bennünket, mert az ő gyermekének nevezhetjük magunkat.

Nem kell tehát valami hatalmas dolgot tennünk az ő köszöntésére, nem kell lehoznunk a csillagokat, 'pusztán' keresztény, Krisztust követő módon kell élnünk, mert ezzel szerezhetünk igazi örömet Neki, s üdvösséget magunknak. 

A béna meggyógyítása

A béna meggyógyítása

Amikor Jézus Húsvét vasárnap hajnalban felkelt a sírból, az apostolok megértették az ő szavainak és csodáinak mélyebb tartalmát.

Kelj fel, és állj ide középre – mondja Jézus a béna kezű embernek.

Meggyógyítva, életre kelti őt bénaságából.

Az egészségesnek tűnő farizeusokat megbénította a törvény. A farizeusok Jézus jótetteiben is csak azt keresik, hogy mibe köthetnek bele.

A jelenet leírásával az evangélista arra figyelmeztet bennünket is, hogy a feltámadott Üdvözítővel mindnyájan új életre keltünk. Ne hagyjuk, hogy a törvény betűje megbénítsa lelkiismeretünket.

Jézus meggyógyítja lelkünk bénaságát. Mégis milyen sokan nézik ferde szemmel Jézus munkálkodását. Nem csak akkor, hanem a mai világban is. Szeretném meglátni ma is Isten működését a világban, hogy hálára indítson Isten szeretete.

Ámen

Évközi 23. vasárnap. 2017

Évközi 23. vasárnap. 2017

Bevezetés

A mai, 23.-ik évközi vasárnap evangéliumában arról hallunk majd, hogy hogyan vezessük vissza a helyes útra az ellenünk vétő embertársainkat. A szentmise kezdetén azonban azt vizsgáljuk meg, hogy mi hányszor vétkeztünk és vétkezünk embertársaink ellen és hogyan tudnánk őket megkövetni.

Kirié litánia

Urunk, Jézus Krisztus! Bocsásd meg embertestvéreink ellen elkövetett naponkénti vétkeinket. Uram irgalmazz!

Urunk, Jézus Krisztus! Add segítségedet, hogy elkerülhessük a sértődöttséghez és haraghoz vezető helyzeteket. Krisztus kegyelmezz!

Urunk, Jézus Krisztus! Add segítségedet az embertestvéreink közötti feszültségek feloldásához. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Jól tudjuk, hogy Jézus Krisztus föltámadása, a Szentlélek eljövetele után az apostolok megkezdték az igehirdetést, amelynek központi témája Urunk Jézus Krisztus föltámadása volt. Csak később kezdték el az igehirdetés megkönnyítése végett az Úr Jézus cselekedeteit, példabeszédeit, tanításait, szavait írásban rögzíteni. Az evangélisták ezeket a följegyzéseket foglalták egységes írásműbe, a róluk elnevezett evangéliumokban.

Egy kis kitérő a mai evangéliummal kapcsolatban.: "Ha testvéred vétkezik valamiben ellened” a legrégibb kéziratokban hiányzik az "ellened” szó. S a szöveg helyesen így lenne: "ha testvéred bármiben is hibázik." - Ez utóbbi azért látszik helyesebbnek, inert sokkal jobban megfelel az evangéliumi megbocsátás szellemének.

Visszatérve az evangéliumi gondolathoz.

A legkorábbi evangélium is, legkevesebb 20-30 évvel Krisztus halála után keletkezett. Ezért az evangéliumokban már tükröződik az első keresztény közösségek hite és vallásgyakorlata. Így a maiban is.

Jól kivehető ebből, hogy a kereszténység közösségi vallás. A közösségnek pedig szabályai vannak. Mai evangéliumi szakaszban az első keresztény közösségek egyik rendszabályáról hallunk, amely szépen tükrözi az őskeresztények ma már szinte elképzelhetetlen, egymás iránt érzett felelősségtudatát, közvetlen és testvéries magatartását. Ez a közösség még képes volt a felmerülő konfliktusok, jó szándékú és nyílt megbeszélésére.

Ha a testvéri megintésben az egyének buzgalma sikertelenül végződött, az ügyet át kellett adni az egyháznak, a gyülekezet elé kellett vinni. Az eljárást mindenki természetesnek találta, senki sem ütközött meg rajta. Tudták ugyanis, hogy közösségüknek is szólnak, a jézusi szavak: „Amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldoztok a földön, a mennyben is fel lesz oldva”.

Ezekben a közösségekben a hívek tudtak a komoly nézeteltérések közepette is egymással nagylelkűen és szeretettel szót váltani.

Vajon mi lehet az oka annak, hogy ez manapság szinte lehetetlen? Miért lettünk türelmetlenek egymás hibáival, tévedéseivel és a másként gondolkodóval szemben? Talán hiányzik belőlünk a krisztusi és közösségi szellem? Sajnos, igen. Sok esetben eszünk ágában sincs testvérnek tekinteni az egyazon közösséghez, nemzethez tartozó embertársainkat, ha kereszténységet és nemzetet pusztító ideológiákat vallanak. Pedig, - bármennyire is viszolygunk még a gondolatától is, - testvéreink ők is.

   A velük szembeni komoly kötelességünket hangoztatja az első olvasmányban hallott eme mondat: „Emberfia! Ha nem teszel semmit sem, hogy az istentelent visszatérítsd útjáról, vérét tőled kérem számon.”

Közelebb kell hozni őket közösségeinkhez. Vissza kell hoznunk őket az egyházba, őket, az Istent mindenünnen száműzni akarókat, és olyanná kell tennünk keresztény közösségeinket, mint a kezdet kezdetén, az első keresztényeké volt. Összetartozó, egymásért felelősséget vállaló, s imádkozó közösségekké.

Tudjuk, hogy az első keresztények nagy erőt tulajdonítottak a közösségi imának. Szilárd meggyőződéssel vallották, hogy ha valamit ketten-hárman kérnek Istentől, azt bizonyosan meg is kapják. Meggyőződésük volt, hogy eggyé tartozásuk révén maga Krisztus elevenedik meg köztük és beteljesülnek Jézus szavai: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”

Ez volt mondható az őskeresztény közösségekről. De vajon elmondható-e ez a mai keresztény közösségekről?

Nem elegendő ugyanis csak az összejövetel. Nem elegendő csak az, hogy ketten vagy hárman összejövünk. Az összejövetel még nem közösség, és végképp nem krisztusi közösség.

Az Ő nevében kell összejönnünk. Az „ő nevében” azt jelenti, hogy ahogyan a polgári életben a „király” vagy a „köztársaság” hatalma alatt állók fölött az ő nevükben, ítélkeznek, úgy a vallási életben is a Krisztus hatalma alatt állók fölött is. A Krisztus hatalma álló közösség – elképesztő hatalommal rendelkezik: Isten mindent megad nekik, amit kérnek, és döntéseik az égre is kötelezők! Emlékezzünk csak a már idézett szavakra: „Meg lesz kötve   Föl lesz oldva a mennyekben is.”

De az Ő nevében jövünk e mi össze? Hatalma alá tartozóknak valljuk-e magunkat életünk minden helyzetében?

Azután, megad-e nekünk az Úristen mindent, amit kérünk? Sokszor nem. Közösségünk imája nem mindig talál meghallgatásra. Ilyenkor azt kérdezzük: hol az Úr?

De a kérdést fordítva is feltehetjük: Vajon nem közösségünkben van-e a hiba? Tudunk-e mi még egy szívvel, egy lélekkel közösségileg egy azon célért imádkozni?

Imádkozzunk mindig egy szívvel egy lélekkel! És akkor mindazt, amit az Úr nevében kérünk, megadja majd nékünk az Úr. Megadja majd nékünk és nemzetünknek a kiengesztelődést Önmagával és a kiengesztelődést egymással.

Ámen

Kisboldogasszony

Kisboldogasszony

A mai napon Jézus Krisztus édesanyjának, Szűz Máriának a születését ünnepeljük. Az Evangélium mégsem az Ő születéséről ír.  A Szentírás erről nem is ír, hanem Jézus fogantatásáról és születéséről.

Az evangéliumok közül is csak Máté és Lukács foglalkozik Jézus gyermekségének történetével. Márk nem tulajdonít nagyobb jelentőséget Mária személyének, Máté pedig Szent József szemszögéből mutatja be Jézus születését és gyermekkorát. Lukács evangélista viszont kifejezetten Szűz Mária oldaláról láttatja az eseményeket. Mindegyikben természetesen a gyermek Jézus áll a középpontban.

Ha kifejezetten Mária magatartását nézzük, talán passzívnak nevezhető. Beleegyezik Isten akaratába. Hozzájárul, hogy a Szentlélek hatására megfoganjon méhében Jézus. Engedi, hogy József irányítsa sorsát. Tulajdonképpen sohasem Mária a kezdeményező.

Ha átengedjük a kezdeményezést és felajánljuk életünket Istennek, miként Máriával, úgy velünk is nagy dolgok fognak történni.

Kassai vértanúk

PONGRÁCZ SZENT ISTVÁN 1582-ben született Alvincen ősi erdélyi nemesi családból. Jezsuittáknál tanult Kolozsváron, majd 1602-ben szülei és rokonai tanácsa ellenére maga is jezsuita lett. Ausztriában, majd Kassán tanított és lelkipásztorkodott. Homonnára küldték hitszónoknak, majd Sárosra került a súlyosan beteg Péchy Zsigmond lelkének ápolására. Innen a protestáns hadak előrenyomulásának hírére Kassára sietett az ottani katolikusok bátorítására. Kassán társa volt Kőrösi Márk és Grodecz Menyhért.

Bethlen Gábor és Rákóczi György református hajdúi 1619. szeptember 5-én elfoglalták Kassát, mindhármójukat őrizetbe vették. Mivel nem voltak hajlandók áttérni, pénzt sem lehetett tőlük kicsikarni, Bay Zsigmond kapitány emberei borzalmasan megkínozták, megcsonkították őket, majd a szennygödörbe dobták a haldoklókat.stván atyát leütötték, majd mezitelenül a ház gerendájára kötötték. Testét karddal vagdosták, fáklyával sütögették. Még egy napig volt életben a szennygödörben, sőt beszélni is tudott néhány szót a kápolna gondozójával, Eperjessy Istvánnal. Egész nap hallható volt megtört sóhajtozásuk. Csak néhány nap mulva kerültek ki a gödörből a holttestek.

1620-ban kerültek maradványaik méltó helyre, az alsósebesi templomba, majd a hertneki várba. 1635-ben ólomkoporsóba zárva Nagyszombatba szállították az ereklyéket, és mindmáig az akkor még klarissza, de 1784-től orsolyita templomban vannak eltemetve. Szent X. Piusz pápa 1905-ben avatta boldoggá őket, majd II. János Pál pápa 1997-ben szentté avatta hármójukat.

KŐRÖSY SZENT MÁRK 1588-ban született a horvátországi Kőrösön. Bécsben, Grácban és Rómában tanult. A nagyszombati papnevelde rektora volt, majd esztergomi kanonok, komáromi főesperes és széplaki apát volt. A gazdálkodás sok feladata nem elégítette ki, szeretett volna visszakerülni a lélekmentő munkához.

A protestáns hadak betörésének hírére Kassára ment a katolikus hit védelmére, Pongrácz István és Grodecz Menyhért jezsuiták segítésére. Bethlen Gábor és Rákóczi György református hajdúi 1619. szeptember 5-én elfoglalták Kassát, mindhármójukat őrizetbe vették. Mivel nem voltak hajlandók áttérni, borzalmasan megkínozták, megcsonkították őket.

Kőrösy atyát kezénél fogva mezitelenül a ház gerendájára kötötték, testét égő fáklyával sütögették és bárdokkal hasogatták. Az elképzelhetetlen kínokat panasszó nélkül viselte el a kanonok, egyre csak Jézus és Mária nevét hajtogatta. A kínzást megelégelve, a hóhérok "szánalomból" egyetlen vágással lefejezték a hős vértanút, testét a szennygödörbe vetették.

GRODECZ MENYHÉRT 1584-ben született Lengyelországban, a sziléziai Teschenben. A bécsi jezsuitáknál tanult, majd 1603-ban brűnben a jezsuita rendbe lépett. Prágában az ottani árvaház lelkésze lett. Több nyelven beszélt. A harmincéves háborúban, 1618-bana kassai helyörség tábori lelkésze volt, a katonák szelídsége és jóindulata miatt nagyon szerették. Nagy hatása volt a szláv és német nyelvű legénységre.

Kassára kerülve Pongrácz Istvánt majd Kőrösi Márkot kapta segítőül. Bethlen Gábor és Rákóczi György református hajdúi 1619. szeptember 5-én elfoglalták Kassát, mindhármójukat őrizetbe vették. Mivel nem voltak hajlandók áttérni, borzalmasan megkínozták, megcsonkították őket.

Őt is mezitelenül a ház gerendájára kötötték, testét késekkel össze-vissza szúrkálták, majd kardokkal és bárdokkal vagdosták, fáklyákkal sütögették. Végül a szennygödörbe dobták a haldoklót. István atyával még egy napig szenvedtek magukra hagyva, egész nap hallható volt megtört sóhajtozásuk. Csak néhány nap múlva temették el őket.

Paphiány

Paphiány

Nem rég jelent meg két egymással ellentétes nyilatkozat a sajtóban. A váci megyéspüspök levélben fordul a pápához, a paphiány miatt. A Beer Miklós az első olyan katolikus püspök, aki azt kezdeményezi, hogy arra alkalmas, de nős férfiakat is szentelhessenek pappá.

A Szemlélek Blognak adott rövid interjút a főpásztor, amiben elmondta, hogy annyira kevesen vannak, hogy 8-10 egyházközségbe egyszerűen már nem tud papot küldeni. Mint mondja, ezen az sem segít, hogy az egyház külföldről, Lengyelországból, Indiából próbálta meg kisegíteni őket papokkal.

"Nekünk kell megtalálni azokat az embereket, akikre rá lehet bízni egy egyházközség vezetését. Olyat, aki hiteles, szép családi életet él, akire rá lehet bízni a templom kulcsát, a közösséget."

Az egyház útja tehát távlati lépésben a választható cölibátus lenne. Beer püspök szerint az ő környezetében is vannak olyanok, akik nősként alkalmasak lennének a papi szolgálatra,

ugyanakkor azt is mondja,

"nem tartanám helyesnek a papok nősülését (...) az alkalmas nős férfiakat pedig meg is kellene szólítani, meghívni."

Boldog lenne, nyilatkozta, ha megérhetné ezt az enyhítést.

Egyébként, a mai Bíborosnak egyik elődje, a papi nőtlenséggel kapcsolatban a görögkatolikus papságra hivatkozott. Hogy mennyi szép családos papi élet van, és ezekben mennyi papi hivatás születik. Sok ilyen papi családból született diákot tanítottam én is Esztergomban. Imádkozzunk azért, hogy a Szentlélek irányította Egyház időben megtegye a paphiányon enyhítő lépéseket.

Ámen

Calcuttai Szent Teréz

KALKUTTAI BOLDOG TERÉZ SZŰZ

Ganxha (Ágnes) Bojaxhiu 1910. augusztus 27-én született Skopjében, amely akkor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott.

Édesapja módos kereskedő volt. Édesanyjától tanulta meg a szegények felé való nyitottságot.

Az írországi eredetű "Loretói Boldogságos Szűz Mária Rend" tagjai közé lépett be, akiknek Indiában volt missziós telepük. 1929-1946 között elő- kelő hindu leányokat tanított. Minden fajú, vallású és társadalmi helyzetű ember iránt nyitott volt. Mélységes hite, valamint az a vágya, hogy valami nagyon szépet tegyen Istenért, arra késztette, hogy Kalkutta nyomornegyedében a szegények és a nyomorgók, a betegek és a haldoklók, az utcán csavargó és árva gyermekek szolgálatára szentelje életét.

1949-ben megalapította a Szeretet Misszionáriusai Rendjét, amelynek az a hivatása, hogy a keresztfára feszített, haldokló Jézus szomjúságát csillapítsa a szegények legszegényibbeinek szolgálata által.

Sok más nemzetközi kitüntetés mellett 1979-ben Nobel-békedíjat kapott. 1989. június Iő-án érkezett Budapestre négy nővérrel, és megalapította első rendházukat hazánkban. 1997. szeptember 5-én, Kalkuttában halt meg.

II. János Pál papa 2003. október 19-én avatta boldoggá Rómában.

Ferenc pápa 2016. szeptember 4.-én avatta szentté

Jézus a Názáreti zsinagógában

Mai szóhasználattal talán programbeszédnek nevezhetnénk Jézus názáreti tanítását, amelyben Izajás próféta jövendölését magára vonatkoztatva saját küldetéséről beszél.

Jövetelének az a célja, hogy a Szentlélek erejével szabadulást hirdessen mindazoknak, akik testi vagy lelki betegségben szenvednek, vagy akiket korlátoznak emberi szabadságukban.

Jövetelének másik célja, hogy az örömhírt mindenkinek, köztük a szegényeknek is hirdesse. A gazdag emberek ugyanis igyekeznek sok kiváltságot szerezni maguknak, hogy életük minél biztonságosabb és boldogabb legyen. A lélek boldogságát adó evangélium viszont személyválogatás nélkül mindenkinek szól.

A názáretiek azt gondolták, hogy jól ismerik Jézust, ezért meglepődtek, amikor Istentől kapott küldetéséről beszélt nekik, sőt, később a halálát akarták. Mások elfogadták tanítását.

Rajtam áll, hogy befogadom-e az örömhírt. A beszéd ugyanakkor elárulja azt a titkot, hogy honnan van Jézus tanításának és cselekedeteinek ereje, amelyet oly sokszor megtapasztalnak az emberek nyilvános működésének esztendei során.

Ez mondja: "Az Úr Lelke van rajtam." Kettős megerősítés ez számára. Egyrészt a Szentlélek erejével cselekszik, másrészt ez a Lélek a mennyei Atyától jön el számára.

Jézus tehát korának tanítóival ellentétben nem saját emberi bölcsességét tanítja, hanem azt az örömhírt hirdeti a Lélek erejével, amit az Atyától hozott el nekünk.

H.I.

Évközi 22. vasárnap 2017

22. évközi vasárnap. 2005

Bevezetés

A keresztségben Isten gyermekei lettünk, és azt a hivatást kaptuk, hogy hasonlóvá váljunk Jézus Krisztushoz. Példája nyomán oda kell adnunk önmagunkat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Mindezt önkéntes önmegtagadással és napi keresztjeink készséges hordozásával.

A kereszthordozásnak még a gondolatától is idegenkedünk. De csak addig, amíg fel nem vettük, mert akkor tapasztaljuk, hogy azok hordozásához erőt is kapunk, s a kereszthordozás mindig javunkra szolgál.

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket! Hogyan hordozzuk mi a keresztjeinket?

Kirié litánia

Jézus Krisztus, Akiben eljött hozzánk a láthatatlan Isten: Uram irgalmazz!

Jézus Krisztus, Aki Véredben váltságot és szabadulást hoztál: Krisztus, kegyelmezz!

Jézus Krisztus, Akiben mi is Istennek tetsző élő, szent, áldozattá válhatunk: Uram, irgalmazz!

Evangélium után

„Neki sokat kell szenvednie!”

Hallottuk az imént felolvasott evangéliumi szakaszban.

Az Úr Jézus tanítványai nem tudják elfogadni ezt a tényt. Nekik más elképzelésük van a messiásról, mint Jézusnak. Ők Jézusban olyan Messiást látnak, aki visszaállítja majd a a zsidó királyi hatalmat. Ebbe az elképzelésbe nem fért bele a szenvedés és a halál. A feltámadásra tett utalásokat pedig érthetően nem tudták értelmezni.

Amit Jézus mondott, az a tanítványoknak - és természetesen Péternek is - valami fatálisan rossz taktika előre vetítése volt, amelytől meg akarták óvni szeretett mesterüket, hiszen ők is a Heródes Antipas örökébe lépő jövendőbéli zsidó királyt látták Jézusban.

Jézus azonban nem politikai megváltó volt. Nem szenvedésmentes paradicsomi állapotot ígért az őt hallgatóknak. Ilyenekből már túlontúl sok volt, van és lesz mindig. Igaz ugyan, hogy a szegényeknek hirdette az örömhírt, s a foglyoknak hozott szabadulást, a bűn rabságából való szabadulást.

A politikai Messiásba vetett hitük, s vágyuk süketté tette az apostolokat. Nem hallották, hogy Jézus a Jordán vizében történt megkeresztelkedésekor alázatos Messiásnak nevezte magát. Ezt tette a kísértések idején is. Ezt erősítette meg Keresztelő János küldöttei előtt is. Tanítványai, az egyre növekvő népszerűsége láttán, mindezeket képtelenek voltak felfogni.

Az Úr Jézus eme kijelentése, nem egy elszólás. Az Úr Jézus tudatosan szoktatta ehhez a gondolathoz övéit. „Ettől fogva, elkezdte… mondani tanítványainak”, olvastuk az evangéliumban.

A szakaszt vizsgálva, meg-gondolatlanság lenne, ennek a szakasznak, csak az Úr Jézus életében betöltött helyét vizsgálni. Nagyon fontos felfigyelni arra, hogy Máté evangélista feladatának tekintette olvasóinak a kereszt botrányára való felkészítését. Világossá teszi olvasói számára, hogy nem az események véletlen tragikus egybeesése vezetett Jézus kereszt halálához, hanem ez az Úr Jézus tudatosan vállalt sorsa, küldetésének teljesítése.

Megdöbbenünk az Úr Jézus ajkáról elhangzott ama rendkívül kemény hangon, amellyel Pétert Sátánnak mondja és távozásra szólítja fel. Hogyan mondhat ilyesmit annak a Péternek, akit egyháza legfőbb pásztorául rendelt?

Válaszunk megfogalmazását megkönnyíti az a körülmény, hogy Jézus is szükségesnek látta meg-indokolni kemény, korholó szavait.

Emberi módon és nem Isten tervei szerint gondolkozol. De Péter azt a tervet nem ismerte. Nem ismerte még a csak később leírt eme kinyilatkoztatott szavakat: „Amint egy ember által jött a halál a világba, úgy egy ember által jön az üdvösség is”.

Hogy miért ilyen és miért nem más formában, az a Mennyei Atya titka marad. Mindenki tudott volna más megoldási módot ajánlani az Úrnak. De az Úr szerencsénkre, nem kért tőlünk tanácsot.

De ott van a mai evan-géliumban hallott, s nehezen elfogadott jézusi kijelentés: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen”.

Jézusnak ez is olyan kérése, amelyet nem szívesen hall az ember. Annál is inkább, mert sokan félre értik, s még többen félre is magyarázzák.

Jézus nem tekintette siralomvölgynek e földet. Sok évszázaddal később került ez a fogalom a Mária antifónába, s vele együtt az életbe ez a szemlélet. Jézus nem tagadta meg az élet örömeit. Gondoljunk csak a Kánai menyegzőre, a farizeusok által tiszteletére adott lakomákra.

Nem vagyunk mi Évának számkivetett fiai, hanem keresztségünk révén Isten fogadott gyermekei, Isten országának a polgárai. Ha pedig polgárai, akkor örökösei is.

Az Úr Jézus sohasem kért és kér rendkívüli dolgokat követőitől. Ma sem. Nem kéri, hogy ácsoljunk magunknak keresztet és azt vegyük fel. Elég – sok esetben túlontúl is – azoknak a kereszteknek a felvétele, amit a mindennapi élet rak vállainkra.

Ma is csak a hitvalló keresztény élettel járó kereszteknek a felvételét kéri. Ma a keresztény becsület, a lelkiismeretesen teljesített kötelesség, a szépen elvégzett munka, a tisztességes tanulás és tanítás, a szentmisére való rendszeres járás keresztjének a felvételét kéri. És ezeknek Vele együtt való hordozását.

És Vele együtt kell hordoznunk a betegség, a gyógyíthatatlan betegség, a szenvedés, a fájdalom, a testileg-lelkileg történő leépülés, az ilyen szülőről, hitvesről történő szeretetteljes gondoskodás keresztjét. Mert e kereszteknek a hordozásával egészítjük ki Krisztus Urunk bennünket megváltó szenvedését.

És vegyük fel mindennap az embertestvérekkel való együttélésből adódó kereszteket is! Ekkor leszünk mi harmonikus életet élő, kereszthordozó krisztuskövetők.

Amen.

A tíz szűz

Az okos és a hűtlen szolgákról szóló példabeszéd női változatát olvastuk a mai evangéliumban.

A mai evangéliumi szakasz, a halálunk utáni Istennel való találkozásunk metaforája.

E metafora  szerint mindazok, akik felkészülten várakoztak, azonnal bemehettek a menyegzős házba, amely jelen esetben az örök élet üdvösségét elképezi. Azok viszont, akik késve érkeztek, hiába próbáltak később bejutni.

Az üdvösség várása nagyon is gyakorlati dolog. Nem elég tehát a Hiszekegyben megvallanunk, hogy Krisztus "újra eljön dicsőségben", hanem állandóan készen kell állnunk a vele való találkozásra.

Azt a cselekedetet, hogy az okosak nem adtak olajukból a balgáknak, nem érdemes irigységnek minősítenünk, hiszen az evangélista nyilvánvalóan azt akarta ezzel kifejezni, hogy az üdvösségre jutás mindenkinek személyes felelőssége. Senki sem tud mások helyett üdvözülni és senki sem tud mások érdemei miatt üdvözülni.

Jócselekedeteinkkel csak a magunk üdvösségét tudjuk biztosítani, de imádságainkkal másokat is segíthetünk abban, hogy ők is az üdvösség útján haladjanak.

A mi törekvésünkön és jótetteinken múlik, hogy elnyerjük-e Istennek ezt a végtelen értékű, és mindenkinek felkínált ajándékát.