A mai evangéliumban ismét egy csodáról
olvasunk, amelyben egyaránt találunk más gyógyításokból már ismert, illetve
sajátos elemeket. Azon már nem csodálkozunk, hogy Jézus megint pogányok lakta
területen jár, ezzel szemlélteti, hogy az Isten által felkínált üdvösség nem
korlátozódik az ószövetségi választott nép tagjaira, hanem a világ minden
nemzetére kiterjed.
Az viszont már jobban felkelti
figyelmünket, hogy titokban akar maradni, nem szeretné, ha jelenléte kiderülne.
Valójában itt sem újdonságról van szó, hiszen már találkoztunk azzal, hogy több
csodája alkalmával kérte a gyógyultokat, hogy ne híreszteljék az esetet.
Jelen történetnél is a messiási titokról
van szó. Jézus azért szeretné, hogy a csodák tanúi ne beszéljenek másoknak,
mert ezzel hamis elképzeléseket és elvárásokat támaszthatnak az ő messiási
küldetéséről.
A csodákra jellemző ismerős elem
számunkra, hogy az asszony nem zsidó, hanem pogány, valamint az is, hogy nem
önmagáért, hanem a lánya érdekében kéri Jézus segítségét, például Jairushoz hasonlóan,
aki szintén lánya miatt fordul az Úrhoz.
Érdekesség, hogy amíg Jairus esetében
Jézus elindul az ő házába, hogy meggyógyítsa a beteg kislányt, illetve a
halálhír megérkezése után feltámassza őt, addig az asszony kérésére nem indul
útnak, hanem távolból, szavával tesz csodát, amelynek megtörténtét az asszony
hazaérkezve megtapasztalja.
S végezetül ismerős elem a segítséget kérő
személy hite, amely a csodát eredményezi.
