2017. november 18., szombat

Évközi 33. vasárnap 2017

33. évközi vasárnap

Bevezetés
Az egyházi év végének közeledtével a Liturgia az utolsó évközi vasárnapokon a Parúziára irányítja a figyelmünket, és arra felkészítő evangéliumi részleteket olvastat a szentmisén. Így a mai evangéliumban a talentumokról szólót. Az Úr ebben talentumokat ad különböző mértékben kamatoztatásra. Majd visszajövetelekor az elszámoltatásra.
Ebből mindannyian mást és mást hallunk nekünk szólónak. A lényeg! Halljuk is meg!

Kirié litánia
Urunk, Jézus Krisztus! Köszönjük a kapott talentumokat. Uram, irgalmazz!
Urunk, Jézus Krisztus! Segíts bennünket, hogy okosan kamatoztassuk talentumainkat. Krisztus kegyelmezz!
Urunk, Jézus Krisztus! Te, amikor újra eljössz, add, hogy a jól kamatoztatók jutalmában részesíthess minket. Uram irgalmazz.

Evangélium után
Sokak számára ez az evangéliumi részlet azt a látszatot keltheti, mintha Jézus a könyöklő társadalmat pártolná, és az örök üdvösséget a teljesítmények függvényévé tenné.
Isten azonban nem akar könyöklő társadalmat, még kevésbé profitszomjas kapitalista kereszténységet, amelyben mindenki tettekkel bizonyítaná képességét, és teljesítményeinek megfelelően nyerné el bérét.
Az imént felolvasott evangéliumi részlet egy oktató történet. Megpróbáljuk megfejteni a mondanivalóját azáltal, hogy a rejtett szereposztást és viszonyokat világossá tesszük
A gazda biztosan az Isten.
A talentumokat hagyományosan az emberi képességeknek szokták nevezni. Pedig nem azok. Az elosztásuk aránya ugyan a gazda, vagyis az Isten véleményét képviseli a szolágiról, a hívőkről, az emberekről, de a talentum a gazda vagyona, az Isten gazdagságának része. Isten saját gazdagságából ad át részletet nekünk. És ez megfontolandó.
De azonnal rá kell kérdeznünk, mi képezi az Isten gazdagságát? Arany, ezüst, gyémánt, vagy topáz? Nevetséges azonosítási kisélet. Az Isten gazdagsága nem mérhető, és nem is hasonlítható a királyok gazdagságához Olyan szellemi, lelki, jóról van szó, amely arra született, hogy gyarapodjék. Az Isten gazdagsága az Ő országa.
Isten ezt az országot az emberekkel való kapcsolatán keresztül építi. A keresztény egyházhoz tartozó tagok, így Jézus követői is, lehetnek ennek az országnak építői. Sőt akkor igazán Jézus követői, ha ennek az országnak az építői. Ezért Isten rájuk bízza országát, Jézus Krisztus követőinek átadja evangéliumát.
Mit tesznek vele? Vagy fogalmazzuk élesebben, mit teszünk vele?
Formulák mögé rejtjük, megóvjuk a hitletéteményt, vagy tant hozunk létre belőle? Körül bástyázzuk, megóvjuk méltatlan szemektől és kezektől és ajkaktól Isten országának titkát? Ez, a történet értelmezése szerint, éppen az elitélt magatartás. Sajnos az egyház, papság és hívek körében is, vannak ilyen ultrakonzervatív tendenciák.
Isten országának titkát mozgatni kell az emberek között, szóban, s tettekben. Isten szeretete ugyanis nem csökken, ha megosztjuk, ellenkezőleg: növekszik. Ha viszont megosztjuk, csak növekedik, gyarapszik az Isten országa is.
Ez a történet, egy számunkra adott olyan lelki tükör ez, amelybe bele kell néznünk, hogy helyesen lássuk önmagunkat és azt a miljőt, azt a világot, amiben élünk.
Itt élünk egy templomi közösségben, amely egyúttal Isten országának egy reánk bízott tartománya. Krisztus testének egy élő darabkája. Isten meghívott minket, tagjai lettünk egyházának, ezzel értékes talentumot kaptunk Tőle. Az lenne a hivatásunk, hogy amit Tőle kaptunk, az evangélium kovászát, azt elkeverjük saját és a ránk bízottak életében.
Ehelyett mit tapasztalunk? Behúzódunk csigaházunkba, mert minket senki és semmi sem érdekel. Egyfolytában kesergünk, hol ezt, hol azt okoljuk az adott állapotokért..
Elástuk optimizmusunk talentumát a reménytelenség, szeretetünk talentumát a közöny és közömbösség, a hitünk talentumát a félelem, a gyávaság sírgödrében.
Pedig Krisztus ránk bízta az evangélium talentumát. Vajon mit teszünk vele?
Kamatoztatjuk, vagy elássuk talentumunkat?
Napjainkban is még mindig hallgatunk és siránkozunk. A jó Istent okoljuk azért, hogy még mindig nem változtatta meg e világot. Ő csak rajtunk keresztül tudja megváltoztatni a világot, benne szeretett hazánkat is!
Sajnos annyi könnyes, s fájdalmas tapasztalat és isteni figyelmeztetés ellenére is, mi még ma is igen sokszor hallgatunk, amikor szólnunk, kiáltanunk kellene.
Hallgatunk a világ leghitelesebb, fáradt hangjával is örömet és embereket összebékítő személyének, II. János Pál pápa szobrának megcsonkítása, szobráról a kereszt eltávolításakor.
És hallgatunk a karácsonyi jászolnak a közterületekről történő kitiltásakor, egy nép lelkének a megölésekor.
És hallgatunk, itt Esztergomban történt Mária – szobor megcsonkításakor is.
És amikor tennünk kellene, nem teszünk semmit sem. Tömören: nem kamatoztatjuk talentumainkat.
Szeretném úgy hinni, hogy mi azon krisztushívők közé tartozunk, akik kihasználjuk lehetőségeinket, akiket nem a tétlen, mihaszna passzivitás, talentum elrejtés, jellemez, hanem jövőbe vetett hit és remény, a tevékeny életre történő vállalkozás, talentumaink kamatoztatása, Isten országa, hazánk és embertársaink javára.

Ámen.