Évközi 34. vasárnap 2017

Évközi 34 vasárnap 2017

Bevezetés

Az elmúlt hetek evangéliumi példabeszédei keresztény életünk egy-egy területére világítottak rá. Meg van-e a megfelelő mennyiségű olajunk? Hogyan kamatoztatjuk talentumainkat?

Ma, Krisztus Király vasárnapján, az évközi idő utolsó vasárnapján, mintegy koronaként Jézus összefoglalja mindezt, és egészen konkrét tettekre hív meg. Enni adni az éhezőnek, inni adni a szomjazónak, meglátogatni a beteget, a börtönben lévőt, felruházni a mezítelent.

Az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit gyakorolva lehetünk csak méltó tagjai Krisztus Király Országának. Ezen az úton járunk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Krisztus Király! Bocsásd meg, hogy nem törődünk az éhezőkkel. Uram irgalmazz!

Krisztus Király! Bocsásd meg, hogy nem törődünk a betegekkel! Krisztus kegyelmezz!

Krisztus Király! Bocsásd meg, hogy nem törődünk a hajléktalanokkal. Uram irgalmazz.

Evangélium után

Sokan, midőn a király szót hallják, egy letűnt államformára gondolnak. Aranyos, drágaköves koronára, fényes palástra, jogarra és egyéb cifraságokra. Midőn azonban Krisztus királyságáról beszélünk, nem ilyesmire gondolunk. Egyházunk ugyanis csak azért használja a király nevet Jézus uralmának kifejezésére, hogy hű maradjon a Szentírás szóhasználatához. Nevezetesen ahhoz a jelenethez, midőn Pilátus kérdésére, a szelíd arcú, s megkötözött kezű ártatlan Jézus kijelenti: Igen, én valóban király vagyok.

Mily fényes külsőségek közepette szokott megtörténni a földi királyok koronázása. Jézus királlyá koronázása egészen másként ment végbe. Nem aranykoronával, hanem tövisből font koronával. S nem bársonnyal bevont trónusra ültették, hanem a keresztfa trónusára. És mégis, azóta, hogy a keresztfa, a keresztre szegezett Krisztus felemeltetett, mindeneket magához vonz. Keresztre szegezése óta jelen van az Ő országa e világban.

De miben nyilvánul meg az Ő országa?

Máté elbeszélésben olyan cselekedetek jellemzik Krisztus országának jelenlétét a világban, amelyek legkevésbé sem tartoznak egy hatalom megnyilvánulásához. A hatalom uralkodni akar, saját akaratát érvényesíti mások fölött, ennek érdekében minél látványosabban szeretné bizonyítani erejét. Ezzel szemben Krisztus országa a szeretetben nyilvánul meg. Krisztus országában a szeretet nem érzelmekben, hanem sokkalta inkább tettekben nyilvánul meg. A szeretetbe beletartozik mindenki. De a mai evangéliumi szakasz szerint a krisztusi szeretetnek vannak jellemző megnyilvánulási területei.

A Krisztus iránti szeretet megkülönböztetett figyelmet szentel mindazoknak, akik valamilyen testi szükségben szenvednek. A médiumok ezzel szemben, ma már a leggazdagabbakra irányítják az emberek figyelmét, Feledtetik azokat, akiknek nincs kenyeret kereső állásuk, nincs meg a mindennapi kenyerük, akik mindennap éheznek, akiknek nincs mibe öltözniük, akik rongyokba öltözötten várják a telet, s akiknek nincs otthonuk, akiknek nincs hová lehajtani fejüket, akik hajléktalanok.

Sok kritika éri a Szentatyát, sok tettét éri kritika. De olyan tetteire nem figyel fel a világ, amire igen csak fel kellene figyelnie. Arra, hogy november 19-t tavaly a szegények világnapjává nyilvánította.

Hogy az elmúlt vasárnap először tartottak misét a Vatikánban a szegények világnapja alkalmából. A Szent Péter-bazilikában több mint négyezer hajléktalan, menekült, migráns, beteg vagy beteget ápoló ember hallgatta Ferenc pápa beszédét.

A szegénységben ott van Jézus jelenléte, aki bár gazdag volt, szegénnyé vált – mondta a pápa, aki azzal folytatta, hogy a világ szemében az elesettek keveset érnek, pedig a szegények nyitják meg előttünk a Paradicsom kapuit, ők jelentik számunkra az útlevelet a mennyországba. – A szegények segítése az egyház evangéliumi kötelessége – tette hozzá a katolikus egyházfő.

A szükségben szenvedők másik csoportjához tartoznak a betegek. Betegséggel sokféle módon találkozunk az életben. Jézus most azokra gondol, akiknek életéhez tartós módon kapcsolódik a betegség. Világviszonylatban, mennyi millió, hány milliárd az olyan ember, akik gyógyító kezekre várnak. Hányszor ígérték már választások előtt az egészségügy rendbetételét. De ezek az ígéretek nem voltak mások, mint választási propagandafogások, a gyógyulni vágyók szavazatainak a megszerzése érdekében.

Különösen elgondolkodtatók azok a szavak is, amelyekkel Jézus a bebörtönzöttekre utal. „Börtönben voltam és fölkerestetek”. Itt elsősorban az igazságtalanul bebörtönzöttekre gondoljunk, a börtönviselt hitvallóinkra.

De a jogosan elitéltekre is! Akiket rendszeresen felkeresnek a börtönlelkészek, és megkísérlik a lehetetlent. A bűnösöket az őszinte bűnbánat útjára vezetik, s a jó Isten kegyelmi segítségével tisztességes emberekké formálják. Úgy gondolom, hogy ezekre a lelkészekre, pszichológusokra és szociológusokra csak a legnagyobb elismeréssel tekinthetünk. S azokra is, akik hősies erőfeszítéseket tesznek az elraboltak kiszabadítására.

A szentbeszéd elején tettem fel a kérdést, hogy hogyan tehetünk mi tanúbizonyságot arról, hogy Krisztus országának alattvalói vagyunk?

Az imént hallottak után a válasz: Vallásosságunk nem maradhat meg a templom falai között. Ott kell tanúbizonyságot tennünk, ahol a bűn és a halál struktúrái működnek.

Az éhínség, a nyomor, az ezernyiféle betegség, a kirekesztés, a gyűlölködés elleni küzdelem, mindnyájunk szent kötelessége. Ezen kötelességünk teljesítését, vagy nem teljesítését veszi figyelembe az a Jézus, akit királyként gúnyoltak ki a kereszten, s királyok királyaként fogja megítélni a világot.

Ámen