2014. december 20., szombat

Advent 4. vasárnapja "B"

Bevezetés
Amikor Dante az Isteni színjátékban túlvilági útra indul, kísérőt választ magának. Beatrice kézen fogva vezeti őt az ismeretlen úton és vigyáz rá, hogy el ne tévedjen. Nekünk is van a túlvilágra vezető utunkon kísérőnk. Igaz, nem mi választottuk, mi kaptuk, és szeretettel elfogadtuk. Hogy hogyan lett életutunk kísérőjévé, azt a mai evangéliumban halljuk majd. De mennyire vagyunk mi tudatában ennek? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie litánia
Urunk! Add, hogy az angyal üdvözletével gyakrabban köszöntsük Máriát. Uram irgalmazz!
Urunk! Add, hogy miként Mária, úgy mi is nyitottak legyünk küldötteid szavaik meghallására. Krisztus kegyelmezz!
Urunk! Add, hogy Máriához hasonlóan mi is igent mondjunk mindig a Te akaratodra. Uram irgalmazz!

Evangélium után
2000. február 1-ején, Názáretben ott koncelebrálhattam, főceleb-ránsként, rendi testvéreimmel és mondhattam beszédet, ahol a mai evangéliumban hallottak történtek. Az ott elmondott beszédemet rövidítve elmondom magyar földön is, a jó pasaréti híveknek.
„Vesd le saruidat, mert szent ez a hely, ahol állsz.” egykor Mózesnek mondott szavakkal kezdtem  a beszédemet, mert az üdvtörténet legnagyobb eseménye itt történt meg. „Verbum hic caro factum est" Olvashatjuk a bazilika falán. Az örök Ige, az Atya Egyszülöttje itt lett emberré. S Mária itt lett nemcsak anya, hanem Istenanya is, Theo-tokosz is, amint azt hosszú krisz-tológiai viták után az Efezusi Zsinat hittétellé tette és fáklyás körmenettel meg is ünnepelte.
Testvérek! Ne várjatok most tőlem magasröptű, elvont teológiai eszmefuttatást az Incamatioról, az Ige bűntől független, öröktől elhatározott megtestesüléséről, de még a felix culparól, a szerencsés vétekről sem, amely a húsvéti örömének szavaival „ilyen hatalmas és felséges Megváltót kívánt és érdemelt."
Ezeket most mind mellőzöm, illetve a miértre a János evangéliumból vett szavakkal válaszolok. "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”
Testvérek! Mi ehhez az Istentől ennyire szeretett világhoz tartozunk valamennyien. Te is, én is. És mindannyian hiszünk Egyszülöttében is, és ezért reméljük, hogy ebben a hitünkben mindhalálig állhatatosak maradunk, nem veszünk el, és részünk lesz majd az örök életben.
Hát akkor, miről szóljak? - A most felolvasott evangéliumról? És abból mit emeljek ki?
Az első, amit kiemelek, az angyalnak eme szavai: "Ne félj Mária!”
Az isteni világ hirtelen berobbanása még a legártatlanabb teremtményben, Szűz Máriában is félelmet keltett. A félelem - érzelem. Érzelmeink nem valami bűnös kinövések. Ugyanúgy életünk része, mint értelmünk és szabad akaratunk. Mégis, amikor Isten kapcsolatba lép velünk, úrrá kell lennünk érzelmeinken, félelmeinken. "Ne félj Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél!” E szavak ránk is, a hívekre is alkalmazhatók. A félelmet a szeretet oldja fel. In caritate non est timor - A szeretetben nincs félelem! Ha Isten megszólít bennünket, nem kell félnünk. Mindnyájunkat meg is szólított. Mi több, miként Máriát, úgy bennünket is kiválasztott, sőt bizonyos értelemben, Máriához hasonlóan, bennünket is kegyelemmel teljessé tett és tesz: A keresztség, a bérmálás, a fogadalom, a papság és mindennap az Eucharisztia ünneplése révén. Mi is, amiként Mária - Istennek szenteltük életünket. A Máriának mondott: Ne félj! Nekünk is, de a jó híveknek is szól. Istennek szentelt életünkben nincs helye a félelemnek, csak a szeretetnek és a gondviselő Istenre való hagyatkozásnak.
Egy másik figyelmünket megragadó mozzanat. Mária az angyali jelenés alatt, mindvégig használja értelmét. Mária, litániánk szavaival okos Szűz. Azt olvastuk az evangéliumban, hogy gondolkodóba esett: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?"
Semmiféle jelenés, égi üzenet előtt nem szabad úgy kapitulálni, hogy elveszítsük a józan eszünket. Manapság elég egyes hívőnek azt mondani, hogy itt és ott megjelent a Szűzanya, ezt és azt üzeni, s máris félretéve gondolkodó értelmüket máris elhiszik. Csakhogy ez az elhívés nem hit, hanem emberhez méltatlan naiv hiszékenység. Nekünk, akik Máriát, mint Istenanyát, Mater Ecclesiaet, Patróna Hungariaet tiszteljük, igenis szabad kérdéseket feltennünk, szabad gondolkodóba esnünk! Szabad párbeszédbe bocsátkozni a jelenésről hírt hozóval. Még magával az angyallal is! Maga Mária is ezt tette a hihetetlennek tűnő esemény hírüladásakor.
Mária akármilyen jelenésnek, üzenetnek nem adja át az életét, csak annak, amelyik a mindenható Istentől származik. Mária, miután megbizonyosodott arról, hogy az angyalt a mindenható Isten küldte, és arról is, hogy miért, akkor igent mondott Isten terveire, alávetve neki értelmét és akaratát, átadva testét és lelkét e szavakkal: Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint.
Mária "az Úr szolgálóleányának" mondta magát. Ezáltal lett Ö az Isten legkedvesebb leánya, méltó az anyaságra, méltó az istenanyaságra. Nála ugyanis a „szolgálat”, a "diakónia", nem puszta szó. Az angyal távozása után, örömmel megy szolgálni, segíteni rokonához, Erzsébethez, és három hónapon át maradt mellette. És egész élete mi más volt, mint egy alázatos, csendes szolgálat, az üdvösség alázatos szolgálata.
Több évtizedes papi, szerzetesi életem alatt, örömmel tapasztalhatom, hogy mint igyekszik maga az Egyház is - Mária példáját követve - a triumfálóból, szolgáló egyházzá alakulni.
Mária, a kimondott fiat-jával, a „legyen a te igéd szerint" szavak kimondásával, Isten akaratára mondott alázatos, igenjével lett „a minden embert üdvözíteni akaró Istennek” az első munkatársa, s minden embert örökéletre vezető útitárs.

Amen                                                                                                  F.F.