"Ki tehát a hű és okos sáfár, akit az
úr szolgái fölé rendel, hogy idejében kiadja élelmüket? Boldog az a szolga,
akit, amikor megérkezik az úr, ilyen munkában talál! Bizony, mondom néktek,
hogy az egész vagyona fölé rendeli őt." Lukács 12, 42-44
Az a szolga, akiről itt szó van, valóban
boldog ember lehet, nemcsak azért mert Ura bizalmát élvezi és teljhatalmú
képviselője gazdájának, hanem mert a legfontosabb feladatot kapja:
A többi ember élete függ tőle!
Micsoda megtiszteltetés, micsoda
megbízatás ez! Nem akárki lehetett tehát ez az ember, mert mások megélhetése,
élete, táplálása volt rábízva.
Csak az lehet boldog szolga, bölcs és hű
sáfár, aki hűséggel végzi ezt a csodálatos feladatot, melyre megbízatást
személyesen az Úrtól kapott.
Becsülnie kell a gazdát: Tőle kapta a
feladatot, hogy a háznép gondviselője legyen.
Jó sáfárnak kell lennie: Minden
körülmények között becsületesnek, igazságosnak kell maradnia.
Nem szabad elbizakodnia. Tisztában kell
lennie azzal, hogy ő ezzel a nagy megtiszteltetéssel együtt is "csak"
szolga marad.
Mi milyen szolgák vagyunk?
Ebben a példabeszédben ugyanis rólunk,
Jézus Krisztus követőiről van szó! A tőle kapott felhatalmazással kell tovább
adnunk a lelki táplálékot az egyetlen létfontosságú eledelt, az Isten élő
beszédét azoknak, akiket az Úr ránk bízott!
"Ki milyen lelki ajándékot kapott,
úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárjai”,
mondja Péter apostol. Szolgálnunk kell teljes szívvel, mert felelősek vagyunk
minden ránk bízott embertársunkért. Ámen
