Assisi szent
Ferenc
2017.
október 4.
Bevezetés
A mai nap Szent Ferenc Atyánkra, Isten szegénykéjére
emlékezünk, aki egészen az Istennek akart élni, egészen a szegény Jézust akarta
követni. Megtalálta azt a sajátos hívatást, amelyre az Isten hívta őt. Kövessük
Ferencet az egyszerűségben, az Isten, ember és természet iránti szeretetben.
Kirié
litánia
Urunk! Bocsásd meg, hogy mi csak megcsodáljuk, de nem
követjük igaz szívvel Ferenc atyánk életét. Uram irgalmazz!
Urunk! Add, hogy kövessük Őt a szegények és koldusok
szeretettében és segítésében.
Urunk! Add, hogy mi is testvérünkként és nővérünkért
szeressük a teremtett világ lényeit. Uram irgalmazz!
Evangélium
után
Szent Ferenc
1182-ben született, a gyönyörű szép olasz
városkában, Assisiben. Édesapja gazdag posztókereskedő volt. Örökösének,
vagyona megsokszorozójának álmodta fiát. Maga mellé vette az üzletbe.
Ferenc azonban inkább fényes lovagi jövőjét tervezgette.
A bolt zárása után esténként szórakozott. Nótaszó, lantpengetés, tréfák töltötték
ki életét. Vidám, víg életet élt, de kicsapongót sohasem
Korában városháborúk dúltak szerte Itáliában, így
Assisi és Perugia közötti is. A háborúban, 1202-ben az assisiek vereséget szenvedtek.
Ferenc fogságba került. A fogság ideje alatt, Ferenc tartotta a lelket a társaiban.
Amikor szabadult, súlyos beteg lett. Rádöbbent arra,
hogy az emberi életben minden mulandó, többé nem élhet úgy, mint eddig.
Felgyógyulva még megpróbálkozott egyszer lovagi terveinek megvalósításával, ám
hamarosan Spolettóban látomása volt, az Úr jelent meg neki. S azt kérdezte
tőle: „Ki a nagyobb? Az úr, vagy a szolga?” Ferenc egyszavas válasza ez volt:
„Az Úr!” És jött a Ferencet mélyen megérintő, s elgondolkodtató válasz: „És Te
mégis a szolgát szolgálod!” És ettől a pillanattól kezdve kezdett egyre jobban
az Úrnak szolgálni. Egyre többet, és elmélyültebben imádkozni, elmélkedni. Betegeket
ápolt, szegényeknek alamizsnát osztott.
Egy újabb látomásban Ferenc azt kérdezte az Úrtól: Mit akarsz, hogy tegyek? Az Úr válasza ez
volt: Menj és építsd újjá házamat, hiszen látod, omladozik, roskadozik.
Ferenc szó szerint vette, s nekilátott a környékbeli roskadozó
kápolnák kijavításához, a Szent Damján templom rendbe hozásához. Hogy legyen
miből rendbe hozni, ennek érdekében eladott néhány vég posztót édesapja készletéből.
Máskor posztót osztott ki a rongyos, ruhátlan
szegényeknek. Mindez nem tetszett édesapjának. Megharagudott rá. És
visszakövetelte tőle a posztók árát. De hiába.
Ezért a püspök elé hurcolta, kérve a püspököt, hogy ő
parancsoljon rá, hogy adja vissza a posztók árát. Ferenc ekkor ledobta édesapja
lába elé magáról a tőle kapott díszes ruháját, mondván: Többé nem mondom
Bernardone Pétert atyámnak, hanem csak a Mennyei atyát.
Mezítelen testét a püspök takarta be püspöki
palástjával. Jelezve ezzel, jelképesen, hogy az Egyház oltalmába veszi ezt az
önmagát egészen Istennek átadó, s életét a Gondviselésre bízó, az élet
elesettjeit segítő fiatalembert.
És nem haza, hanem a magányba és az élet elesettjei
közé ment. Mint Isten bolondja, dalos kedvű trubadúrja járta Umbria utcáit, s
hirdette az evangéliumot, megtérésre, s Isten és emberszeretetre buzdította az
embereket.
T. Mi más a mi feladatunk is, mint dalos kedvvel
hangolni az embereket Isten és emberszeretetre.
Ámen.