Advent 3.
vasárnapja. 2018
Bevezető
Ma, advent harmadik vasárnapja, az öröm
vasárnapja; aminek alapja az, hogy közel van az Úr.
Közel van Urunk Jézus Krisztus
születésének ünnepe.
Szent Pál apostol így buzdít bennünket a
mai szentleckében: "Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom,
örüljetek. Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki!”
De megismerhető-e a mi emberszerető
jóságunk? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket! S tegyünk róla, hogy megismerhető
legyen.
Kirié
litánia
Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy
oly sokszor megbántottuk szüleinket. Uram irgalmazz!
Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy
oly sokszor megbántottuk gyermekeinket. Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy
oly sokszor megbántottuk munkatársainkat. Uram irgalmazz!
Evangélium
után
Úgy kérdezzük ma mi is az Úrtól, miként
egykor a tömeg kérdezte Keresztelő Szent Jánostól, hogy "Mit tegyünk
hát?" Mit tegyünk, hogy Karácsonyt méltóképpen ünnepelhessük?
Az Úr, ma Keresztelő Szent János mai
evangéliumban hallott szavaival válaszol nekünk.
Vannak, akiknek ezekkel a szavakkal:
"Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek nincsen!" -
Vagy az előbbiekkel lényegében azonos szavakkal: "Hasonlóan, akinek van
mit ennie, ugyanígy tegyen!"
Legalább ilyenkor, karácsony közeledtével,
amikor oly magas hőfokra csap az ajándékozás lángja, nézzünk szét közvetlen
környezetünkben, és lássuk meg mások szükségét, lássuk meg mások szegénységét
is, azokét, akik még nálunk is sokkalta szerényebben élnek.
Ha betűszerinti értelemben nem is tudjuk
megtenni, de azért átvitt értelemben tegyük meg mégis, s adjuk oda egyik
ruhánkat annak, akinek egy sincs, s tegyünk meg mindent azért is, hogy mások
asztalára is bőségesebben jusson, legalább ilyenkor karácsonykor.
Nem tudom szoktunk-e gondolni azokra,
akiknek talán mindennél jobban hiányzik, nem a ruha és az élelem, hanem a
szeretet, a megértés, a jóság, az odafigyelés? A mai kor
szeretetintézményeinek, a nyugdíjasok otthonainak lakóira, a kórházakban
fekvőkre? És ha gondolunk rájuk, vajon tettek is követik a rájuk való
gondolásunkat?
Vannak, akiknek Krisztus a "Hát mit
tegyünk?" -kérdésükre e szavakkal válaszol: "Ne követeljetek többet,
mint, amennyi jogos!
Mi szeretünk túl sokat követelni mieinktől
és általában az emberektől. Legtöbbjüktől azt, hogy bújnának ki a bőrükből és
teremtődjenek újjá, a mi ízlésünk szerint. Azt várjuk, hogy tegyenek bennünket
boldoggá. Pedig szívünket csak a szeretet, az a szeretet nyugtathatja meg,
amelyet mi adunk másoknak. Mindazt, amit szeretnétek, hogy az emberek tegyék
nektek, ti előbb tegyétek nekik, hangzik felénk is Krisztus szava.-
Talán kivétel nélkül mindannyiunknak szóló
válasz, a "Mit tegyünk hát?" -kérdésünkre az, hogy "Senkit se
bántsatok!"
Csak azt el ne higgyük önmagunknak soha, hogy
mi nem bántunk meg senkit sem. Lehet, hogy gonoszságból nem, de emberi
gyarlóságból igen is sokszor és sokak ellen vétkezünk. Olykor azzal, hogy észre
sem veszünk másokat. De szándékosan is szoktunk bántani másokat. Hogyan? Te
tudod Testvérem! Miért? Te tudod Testvérem! Talán azért mert önmagunkkal sem
vagyunk megelégedve. Régi igazság: Keserű szív mérget lövell. Ne menjünk soha
keserű szívvel az emberek közé! Előbb kérjük az Urat a költő szavaival:
"Békíts ki magaddal és magammal, hiszen Te vagy a béke!"
Ne bántsunk senkit sem! Se fiatalt, se
idősebbet! Ne kárpáljuk a mai fiatalokat. Gondoljunk arra, hogy kik nevelték
őket? S mire? Még ma is a keresztény erkölcsi értékeket fel nem vállaló
iskolákban? S gondoljunk arra is, hogy sok évvel ezelőtt mi is voltunk
fiatalok. Igaz nem olyanok, mint a maiak, de az akkori időben az idősebb
generációhoz viszonyítva egészen mások, mint ők.
De ne bántsuk az idősebbeket sem! Fájni
tud az ember szíve, amikor látja, milyen méltatlan bánásmódban részesülnek
azok, akik mindenüket önzetlenül feláldozták övéikért, a mellettük felnövekvő
generációért. Micsoda udvariatlan bánásmódban részesülnek a járműveken! Micsoda
gunyoros, csúfolódó megjegyzéseket kényszerülnek szó nélkül tűrni és hallgatni.
S micsoda szeretetlenség, meg nem értés
veszi körül őket nagyon sok családban. Ilyenkor, karácsony közeledtével, amikor
fogékonyabb a lelkünk a szeretetre és jóságra, fontoljuk meg egyik idősebb
testvérünk papírra vetett gondolatait:
Boldogok, akik megértők, mi-kor botladozik
a lábam, elernyed a karom. Boldogok, akik észreveszik, hogy meg kell erőltetnem
fülem, mikor hozzám beszélnek. Boldogok, akik azt is tudják, hogy szemem
zavarossá válik és elhomályosul, s hogy gondolataim lusták, csak lassan követik
a hozzám szólók szavait. Boldogok, akik barátságosan mosolyognak rám, s van
idejük, hogy kicsit elbeszélgessenek velem. Boldogok, akik éreztetik velem,
hogy szeretnek, hogy még mindig becsülnek, és azt, hogy nem maradtam magamra.
Boldogok, akik hátralevő napjaimat jóságukkal könnyebbé teszik, hogy derűsebben
készülhessek az örök életre.
"Mit tegyünk hát?"- nyissuk meg
szívünket egyre jobban az Égi Szeretet befogadására. Adjuk oda a szívünket
egészen Üdvözítőnknek, aki a mi szívünkkel, az enyémmel és a tiéddel akarja
szeretni közénk való eljövetelének ünnepén, a szeretetre, jóságra, s békességre
vágyó emberi szíveket!
Ámen
