Három, később pappá lett fivér egyikeként,
kisparaszti családban született.
A Szent Erzsébet ferences templomban
keresztelték meg, Gimnáziumi tanulmányainak befejezése után, 1950-ben
jelentkezett novíciusnak a ciszterci rendbe. Beöltözésekor kapta az Anasztáz
nevet. Csak néhány hétig tapasztalhatta meg a nyugodt, Istennek szentelt
életet, mert a szerzetesrendek elleni támadás a Zirci apátságot sem kímélte.
Brenner a budapesti Hittudományi Akadémia világi hallgatója lett két
szemeszteren át, miközben titokban végezte novíciusi évét. Ezt követően
1951-ben tette le első fogadalmát.
Miután a rendi vezetés már látta, hogy a
kommunista diktatúrának egyhamar nem lesz vége, úgy próbálták biztosítani a
növendékek jövőjét, hogy felvételüket kérték egyházmegyei szemináriumokba. Így
került Brenner 1951-ben a Szombathelyi egyházmegye kispapjai közé. A következő
évben a szemináriumok nagy részét feloszlatták. Brennert társaival együtt
1952-ben átvették a győri papneveldébe. Kovács Sándor püspök szentelte pappá
1955. június 19-én a szombathelyi székesegyházban. A város Szent
Norbert-templomában mutatta be újmiséjét.
Rábakethelyen, a határ menti Szentgotthárd
második kerületében lett káplán. A plébániához négy fília tartozott: Magyarlak,
Máriaújfalu, Zsida és Farkasfa. Tisztelte, szerette az embereket.
Tevékenységét az akkori államhatalom rossz
szemmel nézte, főleg azt, hogy a fiatalokkal is foglalkozott. Az Állami
Egyházügyi Hivatal megbízottja el akarta helyeztetni az ifjú papot. Miután ezt
a püspök Brenner tudomására hozta, ő csak ennyit szólt: „Nem félek, szívesen
maradok. A püspök kiállt a káplán mellett, és úgy döntött, továbbra is
Rábakethelyen marad. Az egyházügyi megbízott erre azt mondta: „Jó, akkor lássák
a következményeit!”
János atya tisztában volt azzal, hogy a
papi hivatás gyakorlása ebben az időben még emberpróbálóbb feladat, mint amikor
a szerzetesrendeket szétverték. Lelki naplójának alábbi gondolata is erre utal:
„Uram, Te tudod azt, hogy boldogságot itt az életben nem keresek, hiszen
mindenemet beléd helyeztem... Uram, tudom, hogy tieidet nem kíméled a
szenvedéstől, mert mérhetetlen hasznuk van belőle.”
Egy őszi este, amikor kismotorral hazafelé
tartott Farkasfáról, az erdőből ismeretlen személyek fahasábokat hajigáltak
eléje, de ő ügyes manőverezéssel kikerülte őket. Hazaérkezve azt mondta: „Nem
volt szerencséjük!” – és jót derült rajtuk.
Szemtanúk elmondása szerint december 14-én
nagy jövés-menés volt Szentgotthárdon. A tanácstagok részére baráti estet
rendeztek, és ezzel egy időben volt a rendőrségi bál is. A rábakethelyi sírásó,
miközben egy fiatal halott másnapi temetésére készítette a sírhelyet, egy
bőrkabátos csoportot látott a templom és a temető körül. Meggyilkolása reggelén
így szólt a plébánia házvezetőnőjéhez, aki a reggelit készítette: "Málcsi néni,
olyan gyönyörű ez a reggel! Át tudnám ölelni a világot.
Éjfél körül egy tizenhét éves fiatalember,
- egy korábbi ministráns – zörgetett be a plébániára, azzal a kéréssel, hogy
súlyos beteg nagybátyját kellene ellátni a szentségekkel. Brenner átment a
templomba, nyakába akasztotta betegellátó tarsolyát, amelyben az
Oltáriszentséget vitte, és kísérőjével a dombtetőn keresztül vezető koromsötét
gyalogúton elindult Zsidahegy felé. Útközben többször megtámadták, de sikerült
elfutnia. Végül a feltételezett beteg háza mellett kapták el. Ez is azt
bizonyítja, gyilkosai tudták: Brenner János komolyan veszi hivatását. Ezért
várták a megadott címen. És ott, nyakában az Oltáriszentséggel, harminckét
késszúrással megölték.
