2018. december 6., csütörtök

Szent Miklós


SZENT MIKLÓS
Gazdag családba született, és már gyermek korától biztosítva volt számára a vallásos nevelés. Amikor szülei elhunytak, gazdag örökségét jóra igyekezett használni.
Egy elszegényedett nemes ember élt akkoriban városában, aki három szép leányát nem tudta kiházasítani vagyon hiányában. Amikor Miklós erről tudomást szerzett, egymás utáni éjszakákon egy-egy zacskó aranyat dobott be titokban hozzájuk. Az elsőt a boldog apa még égi ajándéknak képzelte, de a harmadiknál megleste szentünket. Lábaihoz borulva köszönte meg a jóságot, ez persze nagy zavarba hozta Miklóst, aki szeretett volna ismeretlen maradni.
Törökország területén a lyciai Myrában éppen püspökválasztás volt, amikor Miklós a templomba bement, és a Szentlélek sugallatára ekkor őt választották püspökké.
Nagyon idősen, halálát közeledni érezve, Istennek ajánlva lelkét, szép halállal halt meg 350 körül. Myrában temették el, azonban egy török támadás feldúlta sírját.
A keresztesek felszabadították Myra városát, ekkor találták meg csontjait. Kegyelettel vitték biztonságos helyre, Itáliába, Bari városába. A 10. századtól terjedt el tisztelete.
Szent Miklós püspök az ajándékozó szeretet szentje. Életével megmutatta az Isten országa felé vezető utat. Ezen az úton szeretnénk mi is járni, és hirdetni Isten Országának jelenvalóságát.