Szent Brúnó

Szent Brúnó

SZENT BRÚNÓ Kölnben, 1035 körül született, nemesi családban. Kölnben, Reimsben tanult, majd Párizsban nevelkedett. Hazatérve  pappá szentelték, és hittudományt, klasszikus nyelveket, zenét és filozófiát tanított a reimsi székesegyházi iskolában. Érseke halála után az újabb érsek visszaéléseivel nem tudott megbékélni, menekülnie is kellett. 1081-ben végleg lemondott és a molemei bencés kolostorba lépett.

Magányos élet után vágyódott, ezért 1084-ben hat kanonok társával elvonult a Chartreuse melletti rengetegbe. Ott társaival megalapította a karthauziak rendjét. Néhány héten belül kápolnát és lakókunyhókat építettek.

1090-ben II. Orbán pápának (aki még Reimsben tanítványa volt) is segítségére volt fontos egyházi problémák megoldásában. Nem bírta megszokni Róma zaját. Amikor Orbán pápa kénytelen volt Dél-Olaszországba menekülni, Brúnó is vele ment. A squillacei egyházmegyében megkapta a La Torre nevű vadont, ahol létrehozta a második karthausi kolostort.

Calábriában, a Sqillace melletti Szent István kolostorban halt meg 1101. október 6-án. Társai azonnal szentként kezdték tisztelni, 1623-ban aztán XV. Gergely pápa tiszteletét az egész világra kiterjesztette.

Példája:

Mindig maradéktalanul teljesítsd az állapotbeli kötelességedet!

Megtenni a törvényt, amelynek alapja az Isten és az embertárs szeretete. Mindegyikünknek a magunk módján kell ezt megtennünk. Brúnó a magányban, majd a pápa szolgálatában, mi a családunk körében, a munkahelyünkön, a mindennapi életünkben.

Miatyánk

Jézus a legtöbb  esetben úgy beszél  Istenről, mint saját Atyjáról, máskor  pedig arra bátorítja követőit,  tanítványait, egész hallgatóságát, hogy Atyaként tekintsenek Istenre.

Ugyanez a gondolat figyelhető meg  akkor is,  amikor imádkozni  tanítja őket.  A Jézus  által tanított ima  egészen  közel hozza  hozzánk  Istent. Nem  a  magunk  bűnös világába akarjuk őt lerántani, hanem gyermeki lelkülettel, egyszerűséggel, bizalommal szeretnénk Istenre tekinteni.

Egyik tanítványa  ezzel  a kéréssel  fordul  Jézushoz: „Uram,  taníts  meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” E kérést tehát azzal indokolja, hogy Keresztelő János is tanította imádkozni tanítványait, ahogyan ezt  más rabbik,  tanítók is  tették. A  tanítványok látták imádkozni Mesterüket,  és akkor  hangzik el a  kérés, amikor  Jézus éppen befejezte  imádságát.

Talán  jogosan  érezzük azt,  hogy a  kérés  a következőt  is  tartalmazza:  taníts  minket  úgy  imádkozni,  ahogyan  te imádkozol! És valóban,  miként Jézus Atyjának  szólítja Istent,  ugyanerre bíztatja a kérdezőt és valamennyi tanítványát. Imádságunk mindig abból induljon ki,  hogy Isten gyermekei vagyunk és  bátran atyámnak szólíthatjuk Istent. (his)

Assisi Szent Ferenc

ASSISI SZENT FERENC Assisi olasz városkában, 1182-ben született, eredeti neve Bernardone János volt. Apja gazdag posztókereskedő volt. Nevét azután apja megváltoztatta, abbeli örömében, hogy fia éppen Franciaországi (Provance-i)távolléte alatt született. Örökösének, vagyona megsokszorozójának álmodta fiát. Maga mellé vette az üzletbe.

Ferenc azonban inkább tervezte fényes lovagi jövőjét. A bolt zárása után lakomázott, nótaszó, lantpengetés, tréfák töltötték ki életét. Csínyeket szeretett elkövetni a társaival, de közönséges, vagy frivol sohasem volt. A szegényeken mindég segített.

Háborúság tört ki egyszer Perugiával szemben, 1202-ben vereséget szenvedtek Ponte San Giovanninál, Ferenc is fogságba került. Társaiban a fogság ideje alatt is ő tartotta a lelket. Két év múlva szabadult, de akkor halálos beteg lett, rádöbbent az emberi mulandóságra, kedve nagyon leromlott. Felgyógyulva még egyszer megpróbálkozott lovagi terveinek megvalósításával, ám hamarosan Spolettóban látomása volt, az Úr jelent meg neki. Ezután egy ideig szülővárosában imádkozott, elmélkedett, betegeket ápolt, segített. Újabb látomásban, Krisztus kérte: "Ferenc, menj, építsd fel hajlékomat; hisz látod, csaknem romokban hever".

Nekilátott a roskadozó Szent Damján-templom rendbehozásának, néhány vég posztót eladott ennek érdekében apja készletéből. Apja megharagudott. Bezárta Ferencet egy szűk lépcső alatti odúba, majd megverte, végül a püspök elé hurcolta, visszakövetelve a posztó árát. Ferenc ekkor elhagyta a szülői házat, és templomok javításán dolgozott. "Ne legyen... se két öltönyötök, se sarutok..." (Mt 10, 7-10) vallotta, szegényen, egyszerűen hirdette a bűnbánat és megtérés evangéliumát.

Követői gyorsan szaporodtak. Ők a ferencesek. Amikor tizenketten voltak, pápai megerősítést kértek III. Ince pápától rendjük számára. Nehezen kapták meg az egyházi engedélyt a rendalapításra, de a pápa álma segítette őket, mert a pápa a roskadozó pápai bazilika helyreállítójának Ferencet látta.

Ferenc szeretett volna vértanúvá válni, téríteni indult hát a mohamedán világba. Az egyiptomi szultánnal is találkozott, de tiszteletteljes fogadtatásban és gazdag ajándékokban volt része. Nagyon vágyott a szenvedésre is. Csaknem teljesen megvakult, igen súlyosan megbetegedett. Betegsége hosszú időre igénybevette türelmét, ám ő bajait csak "nővérkéinek" nevezte. Mindég türelmes, figyelmes, gyengéd maradt testvéreihez, barátaihoz.

A rendtagok számának növekedése az eredeti szigorú rendi szabályokat is problémássá tette. Ekkor inkább a rend vezetéséről is lemondott, de a kezdettől önként vállalt szigorú szabályokat következetesen megtartotta. Inkább remeteségbe vonult. Greccióban létesített kolostort és 1223-ban itt hozta létre az első betlehemi jászol jelenetet. Megkapta Krisztus Szent Sebeit (stigmatizáció), és gondolatban egyre inkább eltávolodott a földtől.

Hosszú és nagy szenvedései 1226. október 3-án értek véget. A halált "Halál testvér, Isten hozott" felkiáltással fogadta. 1228. július 16-án IX. Gergely pápa szentté avatta, maradványai fölé pedig hatalmas bazilikát építettek. Követői a ferencesek.

Példája:

 élj vidám, szerény életet!

Az irgalmas szamaritánus

Az  irgalmas  szamaritánusról  szóló  történet  Jézus  egyik  legismertebb példabeszéde. A történet egyszerű leírással kezdődik, egy úton lévő embert kifosztanak, súlyosan  bántalmaznak,  majd  magára hagyják.  Ez  a  kezdet felkelti a  kíváncsiságunkat, vajon  mi lesz  ennek az  embernek a  sorsa.

Ugyanakkor felébred bennünk az együttérzés és gondolatban rögtön elkezdjük tervezgetni, hogyan lehetne rajta segíteni. Szinte fellélegzünk, amikor az elbeszélés  folytatásában  közeledik  egy   pap.  Ő,  aki  a   jeruzsálemi templomban ellátja a szolgálatot az istentiszteleteken, biztosan  segíteni fog - gondoljuk. De nem így történt.

Utána egy templomszolga jár arra,  de ő is hasonlóan tesz. Nincs  mentségük, hiszen mindkettőjük esetében  arról van szó,  hogy  meglátták a  bajba  jutott embert,  de  továbbmentek,  nem segítettek neki.

Harmadikként egy  szamaritánus ember  jár arra.  Jézus zsidó hallgatósága ellenséges módon viselkedett velük, ezért tőle semmi jót sem vártak. De az előítéletek nem igazolódtak,  a szamaritánusnak megesett  a szíve a  bajba jutott emberen, segített neki és gondoskodott róla, hogy felépüljön.

A két csalódás után, a  szamaritánus meglepetést okoz,  hiszen éppen ő  gyakorol irgalmasságot, akitől ez nem volt várható. Én is  tudok olyan  élethelyzetekben  segíteni, amikor  ezt mások  nem  is várnák tőlem.

Érdemes kipróbálni. (his)

Évközi 27. vasárnap

Évközi 27. vasárnap

Bevezetés

A mai, évközi 27. vasárnap evangéliumában minden bizonnyal felfigyelünk majd az apostoloknak az Úr Jézushoz intézett eme kérésére: Urunk! Növeld bennünk a hitet!

A Szentleckében pedig Pál apostol azt kéri kedves tanítványától, Timóteustól”, hogy ne szégyellj tanúságot tenni Urunk mellett!”.

Hitét vesztő világunkban, szégyelljük-e mi hitünket? Megvalljuk-e mi hitünket? Tanúságot teszünk-e Urunk Jézus Krisztus mellett? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem törődünk eléggé az életünknek célt és tartalmat adó hitünk erősítésével és növelésével. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy hitünket szégyelljük, és szégyellünk tanúságot tenni Melletted. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy oly félénkek és visszafogottak vagyunk még a ránk bízottaknak történő hitünk továbbadásában. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Az apostolok nagy csodálattal veszik körül Jézust. Igazi rabbi, az Isten kegyeltje, amit akar, azt megteszi, mert vele van az Isten. Érzik saját kicsinységüket és érzik, hogy messze elmaradnak Jézus mögött. Ők is szeretnének olyanok, lenni, mint ő. Ezért kérik: „növeld bennünk a hitet!”

Amikor emberi erőnket kevésnek érezzük, mi is szeretnénk képességeinket fokozni, hogy nagyobb teljesítményt érjünk el. Virágkorukat élik a különféle energiaitalok, amelyek fogyasztása, főként a fiatalok körében igen elterjedt. A felnőttek pedig kávét vagy más, gyógyszernek nem minősülő tablettákat szednek. Egyes szerek a testi állóképességet növelik, vagy izomfejlesztő hatásuk van, más szerek pedig a szellemi képességeket fokozzák, vagy a koncentrálóképességet növelik. A hétköznapi életben szinte mindennapossá vált a testi vagy lelki erőt fokozó szerek használata.

A sportban viszont tiltott dolog az ilyenek alkalmazása. Elszomorító, amikor azt halljuk, hogy az olimpián vagy más világversenyeken egyeseket ki kell zárni a versengésből, vagy utólag visszavonják díjukat, mert doppingszereket használtak képességeik fokozására.

Lelki erejüket szeretnék fokozni az apostolok, akikről a mai evangélium szólt. Nem tiltott, hanem megengedett eszközt használnak, amikor Mesterüket kérik: „Növeld bennünk a hitet!” (Lk 17,5).

Ma mi is ugyanezt kérjük Jézustól. Mert gyakran van szükségünk arra, hogy növekedjen a hitünk, amelyet Szent Pál apostol szerint „törékeny cserépedényben hordozunk,” (2Kor 4,7), s amely állandó védelemre, s folyamatos erősítésre szorul.

A tanítványok szavaihoz hasonlóan ezzel fordulunk a mi Urunkhoz: „Növeld bennünk a hitet!”

Amikor hitünk erősödéséért, növekedésért imádkozunk, akkor ezt a legnagyobb alázattal tesszük. A kérésben elismerjük, hogy hitünk nem tökéletes. Bármikor meginoghatunk a hitben. Egy próbatétel, egy váratlan betegség vagy egy hozzánk közel álló személy hirtelen elvesztése megrendítheti a hitünket és Istenbe vetett bizalmunkat. Amikor olyan, számunkra felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan eseményekkel találkozunk, amelyeknek nem látjuk az értelmét.

Ha környezetünket, s a társadalmakat nézzük, amikor az ember maga akarja megváltani magát a legkülönfélébb szórakozásokkal, nehéz hűségesnek maradni Krisztus személyéhez és szavához.

A kételyek szakadéka itt tátong mellettünk, hamis képzetek, hazug propaganda, bűnös szokások felhői takarják el hitünk vezérlő csillagát. Nagy szükségünk van arra, hogy miként az apostolok, úgy mi is kérjük Jézustól, hogy bensőleg tegyen erőssé bennünket.

Jézus, kérésünkre, a merész mustármag hasonlattal, a hitnek, életet átalakító, szinte a lehetetlent is megvalósító erejét akarja szemléltetni. És erre bőven vannak példák az életben, környezetünk, de saját életünkben is.

Mivel tapasztalatból is tudjuk, hogy milyen hordereje van a hitnek, ezért mi sem tehetünk mást, mint az apostolok tettek, és kérjük Urunkat, hogy ne csak őrizze meg, hanem növelje is bennünk a hitet. Hisz a bennünket körülvevő, s még otthonainkba is behatoló közszellem, nem növelni, hanem csökkenteni, s kioltani igyekszik a hitet, ha engedjük, hogy dohos, szabadelvű, szabadkőműves vallásellenes eszmék formálják a közvéleményt.

Érthető, hogy világszerte mozgolódik az emberiség. Tudjuk, hogy nem nőnek a jegenyék az égig. Örök emberi tapasztalatot hirdet a magnifikat: Isten a hatalmasokat letaszította trónjukról és a kicsinyeket pedig felmagasztalta.

Ezért bátorítja Pál apostol is, a mai szentleckében, a félénk, szelíd lelkű, bátortalan, hűséges tanítványát, Timóteust, „Éleszd fel magadban Isten kegyelmét, mely benned él. Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. Ne szégyellj hát tanúságot tenni Urunk mellett,  

Más helyen pedig e szavakkal: „Hirdesd az evangéliumot, Állj elő vele. Akár alkalmas, akár alkalmatlan.” „Eljön ugyanis az idő, amikor a józan tanítást nem hallgatják szívesen az emberek, hanem… meséket hallgatnak.”

Mi, hívők szívesen hallgatjuk a józan tanítást. A mai Igeliturgiában hallott szavak, gondolatok arra kell, hogy késztessenek bennünket, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy növekedjen a hitünk. Mert hallottuk Jézus szavait, ha egy csöppnyi, mustármagnyi hitünk van is, a lehetetlen is valóra válhat. Újra élő hitűvé, nem iszlám hitűvé, hanem élő, keresztény hitűvé válhat hazánk.

Ámen

Szent Jeromos

Jeromos a Biblia fordító.

Neki köszönhetjük a mai fordítások alapját képező Vulgata fordítást. Szeretnénk napról napra kezünkbe venni a Szentírást. Szeretnénk napról napra tanulni Istentől, megerősödni Isten üzenete által.

SZENT JEROMOS 349 tájékán született Dalmáciában, Stridon helységben. Vallásos szülői alapnevelést kapott, nagy világi műveltsége volt: latin, görög. Rómában a katakombákban elmélkedett, majd érett korában megkeresztelkedett, maga Liberiusz pápa keresztelte meg.

A mai Németország területén, Trier környékén ismerkedett meg a remete élettel, majd a keleti remeteséggel barátkozott. 374-ben Antiochiában súlyos beteg lett, utána két évig igen szigorú remete életet élt, és görögöt, hébert, valamint arámot tanult. 382-ben Rómába ment, már, mint pap Damazusz pápa titkára lett. Latin nyelvű Szentírás-fordítást kellett készítenie, ezen kívül széleskörű és hatásos lelkipásztori munkát végzett. Női szerzetesi közösséget is igyekezett keleti mintára szervezni, emiatt irigyei támadtak, áskálódások, vádaskodások céltáblája volt.

Egyiptomba, Izraelbe, végül Betlehembe ment, itt kolostort épített. A Születés Barlangja közvetlen szomszédságában élt, tovább tanulta a hébert, éjszakánként egy rabbi 1-1 aranyért tanította. Szentírásfordítást készített, fordítását Vulgata néven ma is használja az Egyház. Sokat olvasott (Szent Ágoston szerint: minden megírt könyvet elolvasott!)

Kemény küzdelmet folytatott a tévtanitókkal: szerzetesi életről, papi szüzességről, Szűz Mária méltóságáról, a szentek, és az ereklyék tiszteletéről, a krisztusi kegyelem szükségességéről. A pelagiánusok gyújtogatása elől futva menekült. Jó emberei egymásután meghaltak körülötte. Mindezek ellenére töretlen szellemi erővel dolgozott, boldog halált élt 420. szeptember 30-án.

A Maria Maggiore templomban nyugszik, Rómában. A négy egyházatya egyike

Főangyalok

Szent Mihály szent Gábor és szent Rafael főangyalok

Nátánáelről, egy igaz zsidó emberről olvashatunk az evangéliumban, aki nem elutasítóan viselkedik Jézussal szemben, mint a többi írástudó vagy a nép vallási vezetői, de nem is annak lehetőségét keresi, hogy miként köthetne bele Jézus szavaiba, hanem a megismerés szándékával közeledik.

A találkozáskor megvallja, hogy Jézus Isten Fia és Izrael királya. Jézus ígérete szerint még ennél nagyobb dolgokat is meg fog tapasztalni életében.

Jézus ez után mondott szavaiból kiderül, hogy valószínűleg halálára gondolhatott, hiszen mindkettő tehát az Isten Fia és az Izrael királya kifejezés is a szenvedéstörténetben tér vissza. Jézust azért ítéli halálra a főtanács, mert Isten Fiának nevezete magát, s a keresztre a „zsidók királya” feliratot íratja Pilátus. A Golgota keresztje előtt kezdődik Krisztus-követésünk. (Adoremusz 2005)

Szent Vencel vértanú

Szent Vencel vértanú

SZENT VENCEL 907-ben Csehországban született, apja Vratislav, a cseh törzsek második keresztény fejedelme volt. Édesanyja a félig-meddig pogány Drahomira alkalmatlansága miatt nagyanyja, Szent Ludmilla nevelte. Természetes tehát, hogy kisgyermek korában gondos keresztény nevelésben részesült. Nagyanyját Drahomira meggyilkoltatta 921-ben. Egy éven belül édesapja is meghalt. A tizenhatéves fiatalember 925 körül a hercegség vezetését átvette, sok nehézséggel terjeszthette a hitet.

Állandó küzdelmet kellett vívnia a pogány főurak ellen. Szemére vetették német-barátságát is. Ő igyekezett fegyelmezett, adakozó, imádságos ember lenni. Tudott latinul és görögül is. A Szentírás több részletét szó szerint tudta. Templomokat építtetett, környezetébe szerzeteseket gyűjtött.

935-ben (egyes adatok szerint 929-ben) cselszövés áldozata lett, Szent Kozma és Damján ünneplésére öccse várába hívták, Ó-Bunzlau-ba. Ünnepi vacsorát rendeztek tiszteletére, másnap, szeptember 28-án azután a templom előtt öccse, Boleszláv vezetésével megtámadták, és a bérgyilkosok végeztek vele.

Kezdettől vértanúként tisztelték, Csehország fővédőszentje. Az általa alapított Szent Vitus székesegyházban temették el. Érdekesség, hogy a székesegyházat még Vencel kezdte el építeni, de ezer évig épült, mert csak az ezeréves évfordulóra, 1929-ben fejezték be az építését

A bosszú

Ma ismét a tanítványok rosszindulatáról olvasunk. Az előző részben a Jézus nevében való cselekvést tiltották meg, ma pedig Isten bosszúját akarják lehívni azokra, akik nem fogadják be Jézust. Sem a jó szándékú embernél, sem az ellenségesen érzőkkel szemben nem jogos a viselkedésük, s Jézus is egyértelműen elítéli helytelen gondolkodásukat.

A tanítványok is csak lassan értették meg a nyitottságot és a türelmet, amit nekünk is el kell sajátítanunk. Türelmetlenséggel, bosszúállással és veszekedéssel nem lehet Isten országát építeni. Nem szabad senkit sem kiközösítenünk vagy elutasítanunk, hanem próbáljunk meg segíteni.

Szent Damján és Kozma vértanúk

Szent Kozma és Damján vértanúk

A vértanúk Isten Fiának tartották Jézust, és ezért bátran odaadták életüket hitükért. Válaszoljam meg magamnak én is Jézus kérdését: kinek tartotok engem? A hitvallás erőt ad az élet küzdelmeihez.

SZENT DAMJÁN arab orvos volt a hagyomány szerint. Diokleciánusz alatt Kozma nevű társával, ikertestvérével együtt szenvedett vértanúságot. Liziás prefektus elsőnek az "apostol ingyen-orvosokat" vetette kínvallatásra, ám eredménytelenül. Állhatatosságuk miatt megkötözve a tengerbe vettette őket, azonban a köteleik feloldódtak, és sértetlenül jöttek ki a partra. Ezután máglyára állíttatta őket, azonban a lángnyelvek kikerülték a két vértanút. Oszlophoz kötözték ezután a két embert, de a nyílzápor sem tett kárt bennük. Megpróbáltatásaiknak a lefejezésük vetett véget 303-ban.

Az orvosok, patikusok és orvosegyetemek védőszentjei.

Évközi 26. vasárnap

26. évközi vasárnap. 2016

Bevezetés

A mai évközi 26. vasárnap a Szentírás vasárnapja. A liturgia az evangéliumban a szegény Lázárról és a dúsgazdagról szóló példabeszédet olvastatja fel.

Nem tudom, hogy a testvérek szerint ez a példabeszéd a szegény Lázárokat akarja-e vigasztalni, vagy a dúsgazdagokat figyelmeztetni? Úgy gondolom, hogy mindannyian azt válaszolnánk, hogy a dúsgazdagokat akarja figyelmeztetni.

Mivel mi nem vagyunk dúsgazdagok, akkor talán számunkra nincs is mondanivalója? De igen is van! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy lenézzük a társadalom alacsonyabb szintjén élő szegényeket. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem segítjük a koldus szegény honfitársainkat. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem támogatjuk a távoli országok nyomorban élőit segítő karitász intézményeinket. Uram Irgalmazz!

Evangélium után

Mesterien szerkesztett példabeszédet hallottunk az imént. Lukács úgy mutatja be Jézust, mint aki a társadalmat a szegények oldaláról nézi.

A történet a gazdaggal kezdődik. Ennek az embernek nincs neve, csak annyi: „gazdag”. Pedig a gazdagoknak mindig van nevük. A szokásainak leírása sematikus. Bíborba öltözik és lakmározik. A konfliktus is sematikus. Nem ad enni a szegény Lázárnak. Pedig a zsidó vallási gyakorlat szerint legalább egy vagy két házi koldust kellett tartania a gazdagoknak.

Lázár leírása is sematikus, a neve egyébként könyörületet jelent. Az az elem, hogy a kóbor kutyák is megszánják és nyalogatják a sebeit, a hatás fokozására került a történetbe.

A történet itt színteret vált, és a halál tényének beiktatásával ennek a két ember konfliktusát Lukács közvetlenül az ítélő Isten elé helyezi. Itt ítélet születik. Kedvező Lázár számára, kedvezőtlen a gazdag számára. A halál, illetve az ítélet után megmásíthatatlan állapot áll be. Nem lehet üzenni a földre. Nem hiszik el. Még a kezükben lévő Írásoknak sem hisznek. Még ha „valaki a halálból támad fel, annak sem hisznek.” Ki más lehet ez a valaki, mint maga Urunk Jézus.

A történetben a szegénység és gazdagság nem pusztán szociális ellentétként áll szemben egymással, hanem emberi magatartás szintjén. Az emberi konfliktusok mögött nem csak eltérő pénzek, hanem eltérő magatartás, eltérő erkölcsi viselkedésmód húzódik meg. Itt a gazdag, embertelen. Nem szükségképpen az, hanem mert úgy érzi, a vagyona feljogosítja arra, hogy minden erkölcsi korláton átlépjen.

A példabeszéd eszükbe juttathatja azt a gyakran emlegetett vádat, amely szerint a vallás, a kereszténység túlvilági mesékkel vigasztalja a szegényeket. Azokat, akik nem meríthettek a bőség kosarából, mert mások mohón, s a kelleténél többet merítettek abból, s nekik már nem maradt miből meríteni.

Félreértenénk a példabeszéd értelmét, ha úgy értelmeznénk, hogy a szegény Lázárok, a szegények vigasztalására szolgál e példabeszéd. Az Úr Jézus a mennyei boldogsággal nem a szegény Lázárt vigasztalja, hanem a szívtelen gazdagot fenyegeti a kárhozattal.

Súlyosan vétkeznek, és bűnhődnek ugyanis minden korban és mindenütt azok a szívtelen gazdagok, akik kapzsiságukkal, harácsolásukkal, szegénységbe, nyomorba taszítják embertestvéreiket.

Napjainkban sok millió ember éhezik, és sok ezer ember hal éhhalált naponta.

Számomra érthetetlen, hogy amíg milliók éheznek, addig nem a föld terméséért, hanem a be nem vetéséért, nem a borért, hanem a szőlőtőkék kivágásáért, nem az állati termékekért, hanem az anyaállatok leöléséért fizetnek Napokban hallottam a hírt, hogy hazánkban is a tej csökkentésért fizetnek a termelőknek. Miért? Nem értem. A nagyobb profitért, az embargó betartásáért? Nem tudom.

Ma mégsem azon törik az illetékesek a fejüket, hogy hogyan juttassanak élelmet a megtermelt fölöslegeikből, túltermelésből adódó, eladatlan készleteikből az éhezőknek, hogy hogyan oldják meg helyben a problémákat, hanem sokkalta inkább azon, hogy a föld egyik részéről a föld másik részére, hogyan juttassanak el fegyvereket az egymás ellen kegyetlen, testvérgyilkos, és népirtó háborút folytatókhoz.

És ezzel állandósítják az emberek szülőföldjük elhagyását, hogy otthagyják a nyomorban, magatehetetlen idős szüleiket, családtagjaikat, honfitársaikat. Ugyanakkor a háttérhatalom nem biztosít számukra munkát, hanem felhasználja őket Európa elözönlésére, a nemzetállamok és a kereszténység megsemmisítésére.

Hogy miért nem lép fel ez ellen az Úr Isten? Teszi fel a kérdést sok primitív vallásos szemléletű ember? Mert mi sem lépünk fel ellene. Nem tudom, vasárnap megcselekszi-e mindenki, amit megkövetel a haza.

Egyébként: Isten malmai lassan őrölnek. A világban tapasztalható sok igazságtalanságnak, kegyetlenségnek, szenvedésnek és nyomornak, nem az Úr Isten az oka!

A kínpadot, a korbácsot, a börtönt, a rabszolgaságot, a fegyvereket, a szuronyokat, a bombákat, az atom és hidrogénbombákat, a rakéta fegyvereket, a harci drónokat az ember hozta létre, nem pedig az Isten.

Kedves jó Testvéreim! Önökkel együtt én is jól tudom, hogy e világméretű problémákat megoldani nem tudom, hogy az egész világ sebeit nem orvosolhatom, én nem etethetek minden éhezőt és koldust.

A mai evangélium azonban nem akar nyugton hagyni bennünket azt akarja, hogy keressük és segítsük emberhez méltó élethez a mi Lázárjainkat. Nyissuk ki a Szentírást, és tanuljunk belőle. Hallgassunk Mózesre és a prófétákra, legfőképpen Urunk Jézus Krisztusra, aki azért jött, hogy életünk legyen és bőségben. Ámen.

Ti kinek mondotok engem?

Hát Ti mit mondotok, ki vagyok? - tette fel a kérdést egykor Jézus mindazoknak, akik követői voltak, s a kérdés azóta is körbejár a világon.

A megszólítás ma nekünk szól: Mi mit mondunk, ki Jézus?

A mi válaszunk is inkább hallgatás, miként a hajdani tanítványok is csak ennyit tudtak felelni. Valóban nehéz erre a kérdésre felelni, mert senki sem szeretne közhelyeket mondani, s nehéz azért is, mert személyes hitünkből kellene valamit elárulnunk másoknak. Nem is kérek most senkit arra, hogy kijöjjön a mikrofon elé és a jelenlévők előtt nyilvánosan tegyen hitvallást. Egyébként sem szokásom a kedves Híveket a mikrofon elé szólítani. De azt kérem, hogy odahaza gondolkozzunk el a kérdésen és a magunk egyszerű gondolataival, szavaival próbáljuk megfogalmazni, hogy ki Jézus a mi számunkra.

Befejezésül álljon előttünk Szent Pál apostol filippieknek írott levelében olvasható tanúságtétele: szóló levelében tanúságtétele: "Számomra az élet Krisztus" (Fil 1,21).

Úgy érzem, hogy valahol ebben az irányban kell keresnünk személyes vallomásunk alapját. Természetesen nem csak szavakkal kell ezt kimondanunk. De törekedjünk arra, hogy életünk vége felé közeledve egyre igazabb legyen: Jézus az életem. (his)

Heródes

Heródes álságos szándékkal kereste a találkozást Jézussal. Saját dicsőségét akarta építgetni vele. Nekem is kell keresnem a személyes találkozást Jézussal az imádságban, a Szentmisében, hogy erejével tanúságot tehessek szeretetéről.

Szent Máté apostol

Szent Pálnak az Efezusiakhoz irt levelében ezt olvastuk: „Krisztus némelyeket apostollá, másokat prófétává ismét másokat evangélistákká tett…”

Mennyire találó és igaz szavak a mai ünnepen, hisz ma szent Mátéban ezt a meghívást és a beteljesített apostoli küldetést ünnepeljük. Mennyire csodálatos Jézus pedagógiája, abban az élethelyzetben szólította meg Mátét, amelyben épp akkor volt: „…látott egy Máté nevű embert, aki a vámasztalnál ült. Így szólt hozzá: Kövess engem” Jézus látta Mátét, nagyon mélyre ható nézés lehetett ez, hogy ilyen hatással volt a vámosra. Biztosan nagyon meglepődött, egy nem várt találkozás volt ez. Azonban a meghívó nézés hatása alatt, „felállt és követte Jézust”

Sőt ünnepet rendezett és meghívta Jézust az asztalához. Máté Isten kegyelmi érintésére teljesen megváltozott, ott hagyta addigi bűnös életét, és Krisztus követésében újra kezdett.

A farizeusok ezt nem tudták megtenni, megcsontosodtak abban a gőgös beképzeltségben, hogy nekik nincs szűkségük változásra. Meg is dorgálta őket Jézus: „nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek….. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” Amikor meghívásra gondolunk, mi valami rendkívülit várunk valamit, ami teljesen egyértelmű és világos. Pedig íme, szent Máté meghívása szokásos életkörülményeiben történt. Így szólít meg bennünket is az Úr, talán nagyon váratlanul, vagy épp készületlenül a legszokásosabb élethelyzeteinkben.

Lehet, hogy a lelkiismeretünk szava által egy elhanyagolt jó megtételére ösztönöz.

A lényeg az, hogy Jézus gyakran megáll mellettünk is, ránk néz, és azt mondja: „jöjj, kövess engem.”

A mai napon legyen ösztönző számunkra szent Máté apostol példája és azok a szavak, amelyeket a szent leckében hallunk: „Testvéreim! Éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben.”

Ámen

KIM TAEGON SZENT ANDRÁS

Koreában 1836 előtt papok nem voltak. az erős és lelkes közösséget világi hívek vezették és tartották össze 1836-ig. Ekkor léptek először az ország területére francia misszionáriusok. Ebből a közösségből valók voltak azok, akik az 1839., 1846., és 1866. évi véres üldözés idején vérükkel szentelték meg a koreai egyház indulását. Összesen 103-an szenvedtek vértanúságot: Közülük kiemelkedik a lelkes pap és lelkipásztor, Kim Taegon András és a kiváló világi apostol Csong Haszang Pál. A többiek közül legtöbben világi hívők voltak, férfiak és nők, házasok és fiatalok, idősek és gyermekek is.

Imádkozzunk koreai keresztény testvéreinkért, különösen is az Észak-Koreában kegyetlenül üldözöttekért.

Szent Januáriusz

SZENT JANUÁRIUSZ beneventói püspök volt, társaival együtt Nápoly mellett, Puteoliban szenvedett vértanúságot Diokleciánusz keresztényüldözése idején, 305. szeptember 19-én.

Az 5. században ereklyéi Nápolyba kerültek, föléjük hatalmas dómot építettek. A város védőszentjéül választotta, azóta is főleg Nápolyban tisztelik. Vérének ereklyéjét évente, a szent ünnepein (máj. 1. és 2., szept. 19. valamint dec. 6.) körmenetben viszik körül: ekkor csodás módon mindig ismét folyóssá válik az egyébként alvadt állapotban lévő két ampolnányi vér.

A Vezúv kitörései esetén több ízben vitték ereklyéit az izzó lávafolyam elé, és a város megmenekült.

Példája: A szenvedésnek sohasem tudhatjuk az értelmét, de bízunk abban, hogy Isten a szenvedéseket is javunkra fordítja.

Ámen

Évközi 25. vasárnap

Évközi 25. vasárnap

Bevezetés

A mai, évközi 25. vasárnap evangéliumában a hamis sáfárról szóló elbeszélést halljuk majd. Nem értjük, hogy miért dicsérte meg a gazda ezt az okirathamisító, gyengejellemű intézőt. Előre bocsátom, nem az okirathamisításért, hanem azért a leleményességéért, amellyel igyekezett jövőjét biztosítani.

Ebben a válságokkal teli világban, milyen bennünk, a saját, családunk és nemzetünk jövőjét biztosítani tudó leleményesség? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Jézusunk, bocsásd meg, hogy nem tudunk jól bánni a Tőled kapott javakkal. Uram, irgalmazz!

Jézusunk, bocsásd meg, hogy állandóan zúgolódunk anyagi körülményeink miatt. Krisztus, kegyelmezz!

Jézusunk, bocsásd meg, hogy nem tudunk a hamis mammonból barátokat szerezni. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

A mai evangéliumi szakaszban egy különleges, nehezen értelmezhető példabeszédet hallottunk. Kérdezhetjük: ugyan melyik példabeszéd nem az? Melyiket nem gondoltuk egyszer így megfejteni, pár év múlva, úgy, később pedig egy harmadikkal megmagyarázni.

A példabeszédben egy olyan intézőről van szó, akit bevádoltak az uránál, hogy eltékozolja a vagyonát. Az úr maga elé hívatta a hűtlen intézőt és közölte vele, hogy nem maradhat tovább intéző. Ezért adjon számot az intézőségéről. A sáfár ekkor így gondolkodott magában: „kapálni nem tudok, koldulni szégyellek”. Ezért azaz ötlete támadt, hogy az ura vagyonán, ami még a kezén van, az ura adósainak javára „jótékonykodni” kezd. Úgy hogy, miután elbocsátják az intézőségből, ennek fejében a jól járt adósok majd befogadják őt a házaikba. Gyakorlatilag csalt és becstelenül járt el, tovább károsította urát, de közben jótékonykodott is. Ezért az úr megdicsérte a hamis sáfárt, hogy okosan cselekedett.

A példázat könnyen félreérthető. És mert félreérthető, félre is értik. Félreérti a példázatot az, aki azt gondolja, hogy Jézus dicsérte meg a hamis sáfárt. Hangsúlyozni kell, hogy nem Jézus dicsérte meg őt, hanem az intéző ura.

A következő probléma az, hogy ha a sáfár megkárosította urát, akkor az mégis miért dicsérte meg a történtek után?

Végül pedig miért időszerű ma is ez a példázat?

A példázat a tanítványok körében hangzott el, de Jézus szavait a farizeusok is hallották. Ezért nyugodtan mondhatjuk azt, hogy Jézus „úgy mondta el Péternek, hogy közben értse Pál is”, úgy szólt a tanítványaihoz, hogy közben megértsék a hallgatóság közt jelenlevő farizeusok és vámosok is, és okosan cselekedjenek

Jézus korában ők voltak a hamis intézők, akik az Istentől kapott javakat, az „Írások” –kat felülírták, és ezzel elviselhetetlen terheket raktak az emberek vállára. A példabeszéd egyik célja, hogy ők is csökkentsék a terheket, mielőtt elbocsájtatnak.

Ott voltak Jézus körül a vámosok is, akik közül többen ráeszmélhettek arra, hogy a Mester éppen róluk beszél. Ők vagyonos és módos embereknek számítottak, akik anyagi javaikkal segíthetnék az Isten művét. Enyhíthetnék az igazságtalanságot és a nyomort ezen a Földön. Tehát ők is tehetnének valamit azért, hogy befogadottak legyenek majd az örök hajlékokba. Jótékonykodhatnának a hamis mammonból.

Miért dicsérte meg az úr a hűtlen intézőt? Miért mondta a példázat végén: „hogy okosan cselekedett, mert e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai. Azt mondom hát nektek: szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba.”

Az ura azért dicsérte meg a hamis intézőjét, mert a jól használta az eszét. A sáfár megtanulta szorult helyzetében azt, hogy a vagyonból nemcsak saját magának tehet félre, de másoknak is juttathat, és ez a lényeg. És juttatott is. A dicséretet nem a csalásért, hanem a jótékonykodásért kapta.

A farizeusoknak, az írástudóknak, a vámosoknak, és minden akkor és ma élő embernek, intézménynek és közösségnek szól ez a történet, hogy tanuljon meg mindenki a saját érdekein túl is látni és segíteni a másik emberen abban, amiben az segítségre szorul.

E napokban látom ennek szép kibontakozását hazánkban. Tudjuk, hogy a magyar Katolikus Egyház a szülőföldjükön élő üldözött keresztény testvéreinket segíti. De, amit kormányunk tesz a Mammonnal, az példa nélküli.

Elkülönített összegből keresztényüldözés elleni államtitkárságot hoz létre. Mert, amint mondják, szükség van egy, a keresztényüldözés ellen, kormányzati felhatalmazással, hatékonyan működő helyettes államtitkárságra.

Az új hivatal a Közel-Keleten tapasztalható keresztényüldözésekkel, de kifinomultabb formában ugyan, de Európában is meglévő keresztényellenes „diszkriminációval” foglalkozik majd, és összefogja a humanitárius akciókat is.

Tudjuk, hogy ma a kereszténység a legjobban üldözött vallás. A világ 81 országában üldözik a keresztényeket, és ma mintegy 200 millió keresztény olyan térségekben él, ahol hátrányos megkülönböztetést kell elszenvednie.

Magyarország az első ország, amely keresztények üldözésével foglalkozó külön kormányzati hivatalt hoz létre.

A kommentárok közül csak egyet idézek, az Amerikai Katolikus Hírügynökség vezetőjét: „a harmadik évezredben ez a legjobb hír, amit eddig hallottam a keresztények üldözése elleni harcot illetően”.

Íme, egy példa, hogy nemcsak egyénileg, hanem közösségileg hogyan szerezhetünk magunknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor elbocsáttatunk, befogadjanak majd bennünket az örök hajlékokba.

Ámen

Péntek Szeptember 16

Az  újszövetségi  Szentírás  egyik  könyve,   a  Zsidókhoz  írt  levél   a   következőkkel kezdődik: „Sokszor  és sokféle módon  szólt hajdan Isten  az   atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által  szólt   hozzánk” (Zsid 1,1).

Az  idézet szerint Isten  nem néma, hanem  megszólal,   kommunikál az emberrel, megszólítja az embert és a válaszát várja. 

Minden   beszédben önmagunkat tárjuk fel a másik előtt, és minden beszélgetésben  a   másik  személyt  akarjuk  megismerni. 

Az  ószövetségi  időkben  Isten   a   küldöttei, a próféták által közvetítette  üzenetét a választott népnek,  s   ezek révén ismerték meg őt az emberek. Ez az ismeret akkor vált  teljessé,   amikor Isten az ő Fia által és Fiában, Jézusban szólt az emberiséghez.  

Amikor magunk elé képzeljük a mai evangélium jelenetét, hogy Jézus járja a   falvakat és a városokat,  tanít és hirdeti az  Isten országát, akkor  arra   gondolunk, hogy  a  tanító  Jézus  Isten szavát,  üzenetét  mondja  el  az   embereknek. Jézus szavában maga  Isten szól az  emberekhez és közli  velük   országának örömhírét,  bemutatja  azt  az  utat,  amelyen  eljuthatnak  az   üdvösségre.  

Másrészt Jézus  egész  személyében  is kimondja  Isten  önmagát,  feltárja   számunkra  szeretetét.   Nem   csak   Jézus   szavában,   kijelentéseiben,   tanításában, hanem személyében is megmutatkozik a végtelen isteni  irgalom   és szeretet.

(his)

Fájdalmas Szűzanya

A Fájdalmas Szűzanya

Ma a Fájdalmas Szűzanyát ünnepli a Katolikus Egyház. A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepéhez kapcsolódik. Liturgikus ünneplését először a szervita rendnek engedélyezték, majd VII. Pius pápa terjesztette ki az egész egyházra.

Lukács evangéliumában olvassuk: Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.”

Az egyház mindig szeretettel és tisztelettel szemlélte a Szűzanya szenvedését – köztük a legnagyobbat: a keresztfa alatt érzett fájdalmát.

A kultusz népszerűsítéséből mi ferencesek is kivettük a részünket. Két kiemelkedő irodalmi mű is hozzájuk kapcsolódik: Szent Bonaventúra zsolozsmája és Jacopone da Todi Stabat Mater című himnusza. Mindkettő belekerült a római liturgiába, és kiapadhatatlan forrásai és mintái lettek a szakrális népköltészetnek, a Mária-siralmaknak is.

Első magyar nyelvű versünk, az Ómagyar Mária-siralom is ennek az áhítatnak az emléke. Ebből idézek Mária ajkára adott gyönyörű sorokat:

Világ világa,

virágnak virága,

keserüen kinzatul,

vos szegekkel veretül!

Remélem, hogy ezek a szavak együttérzést váltanak ki a Szűzanya iránt és növelik Iránta való szeretetünket. Ámen

Szent Kereszt felmagasztaltatás

Szent Kereszt Felmagasztalása

A szent keresztet ünnepeljük ma az Egyházban.

A legendaszerű história szerint, Nagy Konstantin császár édesanyja buzgólkodásának köszönhetően, 320. szeptember 14.-én találták meg Krisztus keresztjét.

Hála a jó Istennek, még ma is oly sok helyen látható. Hiszen ott van a kereszt a templomok tornyán általában legmagasabban egy-egy település fölött, ott van egy-egy régi épület homlokzatán, ott van a szobánk falán. Ott van a temetőben, a keresztek sűrű erdejében, ott találjuk a nyakláncokon, fülbevalókon, ékszereken.

Mi ez az egyszerű jel, amely oly sok helyen ott van, aminek annyi változata alakult ki, amit oly gyakran használnak, s megtalálunk ma is címerekben, jelvényekben? Mi ez a jel, amely leginkább az európai kultúrát teljesen betölti?

Ha a kereszt eredetét kutatjuk, vissza kell mennünk egészen az Ókorba, a perzsákhoz. A perzsáktól terjedt el a kereszt, amely kivégzési eszköz volt. Tőlük vették át többek között a rómaiak is ezt a kivégzési módot. A keresztutak szokásos ábrázolásával ellentétben az elítélt nem az egész keresztet vitte a vesztőhelyre, hanem csak a vízszintes szárát, amelyet kiterjesztett karjaira kötöttek, s amelynek súlya jó 30-40 kg-ot tett ki. A vesztőhelyen szögezték kezeit a vízszintes gerendába, majd illesztették azt a mindig a vesztőhelyen beásott függőleges oszlopba, s végül a lábát is odaszögezték az elítéltnek. Az elítéltnek rettenetes kínokat kellett kiállni, mire elérkezett a halál, s ez a haldoklás sokszor napokig is eltartott. Oly rettenetes kivégzési mód volt, hogy a Római Birodalomban ezt a római polgárokra nem volt szabad alkalmazni. Akárhogy is szépítenénk a dolgot a kereszt végső soron eredetét tekintve egy bitófa. S ez csak azért maradt meg az európai kultúrában, mert Jézus Krisztus, a Megváltó, ezen szenvedett és halt meg az emberiségért. Mert "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz el ne vesszen, hanem örökké éljen."

Szeretet - ez a szó manapság igencsak sokat cseng a fülünkbe, úton-útfélen. De a legnagyobb baj nem is az, hogy a szót rosszul értelmezik, hanem az, hogy meg sem tudják már élni az igazi önzetlen szeretetet.

Kedves testvérek, a valódi szeretet nem mérhető le mennyiségben, nincs feltételhez kötve. Nem fogy el, ha adjuk, hanem éppen akkor növekszik, ha másokkal is megosztjuk, ha másokon gyakoroljuk önzetlenül, feltétel nélkül. Ezt hirdeti Jézus a keresztje. Mert "nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért".

Ámen

A Naimi ifjú

Ifjú, mondom neked, kelj föl!"

A mai evangéliumban Krisztusnak megesik a szíve egy özvegyasszonyon, aki egyetlen fiát készül eltemetni. "Ne sírj!" Ne sírasd gyermekedet, hisz hamarosan viszontláthatod. "Ifjú, mondom neked, kelj föl!"

Az emberi fájdalom nem hagyja érintetlenül az Ember Fiát. Az evangélium hirdeti, hogy Isten az ember segítségére siet. Az emberi történelembe inkarnálódott Isten nem leli örömét az emberi fájdalomban, a halálban, az elmúlásban. Az élet felfoghatatlan kincs. Az Ember Fia védi az életet. A Megváltás műve az életre összpontosul: az emberi élet értéke új dimenziót kap benne.

Isten adja és védi az életet. Az életigenlés felülmúl mindent. Az ember kapja az életet, de gyakran megsemmisíti. A jelenkor förtelmes, embertelen tömegpusztításai azt mutatják, hogy az ember számára nem érték az élet. A XX. század tömegmészárlásai (sajnos) nem tanították meg az emberiséget arra, hogy az életet védeni kell. Vietnám, Észak-Korea, afrikai háborúk, ázsiai véres konfliktusok, Jugoszlávia szétesése, szeptember 11-ei New York-i események, Afganisztán, az iraki, a szíriai háborúk is arra figyelmeztetnek minden felelősége tudatában lévő embert, hogy az agresszió és a gyűlölet tovább mélyül - jelenleg "globalizált" szinten.

A politikusok és a befektetők saját érdekeikért politizálnak. A szenvedő tömegek csak arra jók, hogy egyesek a médiákon keresztül, politikai agymosást folytatva, folytassák "emberi jogokért folytatott háborúk" maszkja alatt, katonai beavatkozásaikat.

Az emberi élet védelme és a természet védelme összefonódik egymással. Az emberi életet nem lehet védeni, ha a világ ökológiája összeroppan.

"Ifjú, mondom neked, kelj föl!"

Krisztus példát adott az emberi élet védelmére. A gazdaság globalizációjával párhuzamosan "globalizálódik" a felelősség is. A háborúk és a környezetszennyezés felelőtlen emberek tevékenységének eredményei. Az életigenlő Isten követői nem lehetnek a halál szerelmesei. A jelenlegi helyzet egyre jobban sürget arra, hogy energiánkat az élet védelmébe állítsuk.

(Sz.F.S.)

Mária nevenapja

Ma Szűz Mária neve napja van 1683. szeptember 12-én szabadult fel Bécs városa a török támadás alól, s ennek tiszteletére rendelte el Boldog XI. Ince pápa ezt az ünnepet, bár már korábban is megvolt a nyoma itt-ott.

A Szűzanya számunkra valóban a felszabadítást, a megmenekülést jelenti, hiszen őáltala áradhatott az isteni kegyelem Jézusban ránk. Ezért is kell, hogy különös szeretettel és hálával forduljunk feléje.

Ez azonban azt is jelenti, hogy hálánk kifejezéseként valami rendkívüli, ugyanakkor mégis természetes ajándékkal kedveskedjünk neki nevének ünnepén. Ez a "természetesen rendkívüli" ajándék pedig nem lehet más, mint az, hogy elhatározzuk, igyekszünk méltók lenni, ahhoz a kitüntetéshez, amely azért ér bennünket, mert az ő gyermekének nevezhetjük magunkat. Nem kell tehát valami hatalmas dolgot tennünk az ő köszöntésére, nem kell lehoznunk a csillagokat, 'pusztán' keresztény, Krisztust követő módon kell élnünk, mert ezzel szerezhetünk igazi örömet Neki, s üdvösséget magunknak.

Évközi 24. vasárnap

Évközi 24. vasárnap

Bevezetés:

Lukács evangélista a mai evangéliumban három példázatot mond el nekünk: az elveszett juhról, az elveszett drachmáról, és a tékozló fiúról szólót. Mindháromban értékes dolog elvesztéséről van szó. Az elveszett kereséséről, s megtalálása fölötti örömről. Átvitt értelemben értve a példázatokat: Keressük-e mi elveszett testvéreinket, és örülünk-e megtalálásuknak? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk bocsásd meg, hogy mi nem őrizzük kellően vallásos életünk kincseit. Uram irgalmaz nekünk.

Urunk bocsásd meg nekünk, hogy lagymatagok vagyunk elveszett lelki kincseink keresésében. Krisztus kegyelmezz!

Urunk bocsásd meg, hogy nem tudjuk megosztani megtalált lelki kincseink fölötti örömünket testvéreinkkel. Uram irgalmazz.

Evangélium után

Az Úr Jézus az evangélium szerint a farizeusokhoz és írástudókhoz szól, akik elítélik Jézus vámszedőkkel és bűnösökkel való érintkezését. Izraelben ugyanis nem volt szabad érintkezni velük, mert ha érintkeznek velük, beszennyezik magukat, és ők is bűnösökké válnak.

Az első, amit észreveszünk az első példabeszédben az, hogy az Úr Jézus „elveszett” juhról beszél. „elveszettnek lenni” sokkal komolyabb, mint „eltévedtnek lenni”. Aki elveszett, arról lemondanak. Mit keresnek ezek Jézus közelében? És mit keres Jézus az ő körükben? Mondják a farizeusok, hiszen le vannak írva! Értéktelen emberek.

De Jézus szemében nem! Hiszen Ő azért jött, hogy az elveszettet megkeresse? Azért eszik velük, hogy megmutassa, ők nincsenek leírva.

A pásztort állandóan fenyegeti az a veszély, hogy elveszíti egyik vagy másik juhát. Ezért a pásztor egyik feladata, hogy az elveszettet megkeresse.

Ezért a pásztor nagyon örül, amikor az elveszett juhot megtalálja. Ez Jézus örömére utal, mivel az „elveszettek”, a vámszedők és bűnösök, készek hallgatni Őt. De nagy az öröm a mennyben is még egyetlen elveszett megtalálásán, egyetlen egy megtérő bűnösön is.

Ma is! De a pásztor ma nem kilencvenkilenc igazat hagy ott, hogy megkeresse az elveszettet, hanem „egyet”, hogy megkeresse a hosszú, s ma is ható üldöztetés alatt elveszettet, elveszetteket. És a lelkipásztor ma is örül, ha egyetlen egy elveszettet is visszahoz a közösségbe. És az angyalok is az égben. És mi?

A másik példázat is elveszettről szól: Egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát. Ez a példázat megerősítése, de kibővítése is az elveszett juh példázatának. Ismét az „elveszett” megkereséséről, annak megtalálásáról és az angyalok öröméről van szó.

Az asszony szorgalmasan keresi azt az elveszett drachmát. Mindent kitakarít! Ilyen tüzetesen keresi Isten Lelke is az elveszettet! Az elveszett embert. És mi?

Miután a drachmát megtalálta, az asszony összehívja barátnőit és szomszédasszonyait, hogy vele örüljenek. És örülnek, még az ég angyalai is. És mi? Örülünk-e, ha közösségünkben meg jelenik egy elveszettnek hitt testvérünk?

A harmadik példázat is az „elveszett”-ről szól: Lukács evangélista szerint „Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét.

A tékozló fiú példázata a legmegragadóbb a három példázat közül. Tisztán emberi történet. A hétköznapi szóhasználatban is beszélünk „tékozló fiúkról és leányokról”, akik elhagyják a szüleiket, a családot és a barátokat, hogy belevessék magukat az állítólag élvezetes életbe.

Itt újra szó van egy elveszett visszakerülése fölötti örömről. (A tékozló fiút minden más nyelvben elveszett fiúnak nevezik. Csak a magyarban tékozló fiú.)

A példázat szerint most valami új történik: az elveszettet nem keresik, és nem megtalálják, mint az első két példázatban, hanem magától jön vissza. Keresés helyett itt várja az apa elveszett fiát, s mikor közeledni látja, maga megy eléje.

A fiatalabb azoknak a példája, akik nincsenek megelégedve a mennyei Atya gondoskodásával, a nyugalommal és biztonsággal, a mindennapok megszokott kicsi dolgaival, hanem elmerülnek a látszatboldogság világában.

A fiatalabb fiú kikövetelte a részét. Nem akart várni az örökséggel apja haláláig. Ez annak az embernek a képe, aki ebben az életben akar élvezni, és nem vár az örök élet boldogságára.

Végső szükségében jut eszébe az apai ház bősége. Idáig jutott. Nem mer többé a fiú kiváltságos helyzete után vágyakozni, megelégedne azzal is, ha béres lehetne apja gazdaságában.

Az egyetlen, amit az ifjú tehet helyzete javítására, hogy bűnbánattal visszamegy az apjához. És meg is teszi.

Az apa szánalommal telve siet a fia elé, átöleli és megcsókolja. Ez Isten könyörülő szeretetének képe a megtérő bűnös iránt.

A bűnös, fiúként térhet vissza az Atyához. Az apa visszaadja becsületét. Fiaként fogadja vissza. Mint apa felöltözteti, gyűrűt húzat az ujjára, sarut a lábára: A szegény csavargóból ismét fiú lesz.

Az apának sajnos még egy „elveszett” fia volt, az idősebb!

Az idősebb fiú annak a képe, aki igaznak tartja magát. Ilyennek képzelték magukat a Jézus körülvevő farizeusok és írástudók is. S talán mi is ilyennek képzeljük magunkat?

Az idősebb fiúval nem lehet beszélni. Nem akar örülni testvére visszatérésének. Megveti őt, és apját igazságtalansággal vádolja.

Az idősebb fiú nem tudja, mi a megbocsátás. Mi az irgalom. Aki jónak és igaznak tartja magát, általában nem gondol arra, hogy neki is szüksége van megtérésre. És mi? Mert a megbocsátásnak, nemcsak mi, családunk, környezetünk, s népünk, hanem az ég angyalai is örülnének a mennyben. 

Ámen.