"Íme,
kiment a magvető vetni"
A mai evangéliumi szakaszban az Úr
Jézusnak a magvetőről szóló példabeszédét hallhattuk. A példabeszéd – ami
nekünk talán kissé idegen – megszokott volt Jézus kortársainak.
Jézus úgy tanította az embereket, hogy
igazságait egyszerűen, rövid és érthető módon adta elő. Szavait első hallásra
meg lehetett érteni. Történeteken, példabeszédeken keresztül adta elő
igazságait. Az igazságot a történetből kellett kihámozni. A mai evangéliumban
ilyen történetet, példabeszédet hallhattunk.
A példabeszédek által az Úr két dolgot
akart elérni: egyrészt, az emberekhez saját nyelvükön szólni, másrészt meg
akart osztani valami nagyon fontosat velük, ami meghaladja az emberi
igazságokat. A képek, amiket használ, világosak és érthetőek, hiszen hallgatói
életéből származnak. Azonban mélyebb szemlélést, a szívvel való látást
igénylik.
Arra hív bennünket az Úr általuk, hogy ne
maradjunk meg a szavak nyilvánvaló értelménél, hanem kérdezzünk, keressünk,
járjunk utána, és hagyjuk, hogy az elrejtett értelem megérintse a szívünket,
lelkünket.
Jelen esetben én milyen föld, milyen talaj
vagyok a mag számára?
Útfél? Kemény talaj?
Köves talaj? Amelyben a perzselő ateizmus
kiszárítja a belém vetett magot.
Tövises föld vagyok? Amelyben a mellettem gyorsan
növő erkölcsi gazok elfojtják a kikelt és növekedésnek induló búzát.
Vagy lehet, hogy jó föld vagyok? Van
bennem jó föld is? Kimegyek a templomból, s igyekszem tettekre váltani a
hallott tanítást, a családban, a szomszédokkal való kapcsolatomban, a
munkahelyemen?
Imádkozzunk ma magunkért és egymásért,
hogy egyre jobban és egyre mélyebben megérezzük és megtapasztaljuk azt az
igazságot, amit Jézus ezzel a példabeszéddel fejez ki, és hatalma is legyen
ennek az igazságnak, hogy életünket tartósan megváltoztassa, egymásra
figyelővé, a békességen munkálkodóvá, s ez által jobbá és boldogabbá tegye.
Ámen
