Évközi 17.
vasárnap
Bevezető
A mai, 17. évközi vasárnap evangéliumában
az általunk imádkozottól eltérő szövegű Miatyánkot hallunk majd. S ezen
megütközünk. Pedig nem ezen kellene megütköznünk, hanem azon, hogy
kereszténykultúrán felnőtt nemzetünk fiai és leányai már nem, vagy csak alig
ismerik, és mi is egyre ritkábban és egyre lagymatagabban imádkozzuk.
Vagy nem?
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!
Kirié litánia
Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy mi oly
ritkán imádkozzuk azt az imát, amelyre Te tanítottál minket. Uram irgalmazz!
Urunk Jézus! Add meg nekünk mindennapi
kenyerünket! Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus! Szabadíts meg minket a
gonosztól, és csatlósaitól. Uram irgalmazz
Evangélium után
Az ima egyidős az emberiséggel, egyidős a
vallással. Minden vallásnak meg van a saját imája, a keresztlénységnek is.
Legismertebb imáját, a Miatyánkot épp az imént hallottuk – Lukács evangélista
közlése szerint.
Sokan megütköznek azon, hogy ennek az
imának két különböző változata olvasható az Újszövetségi Szentírásban. Máté
illetve Lukács evangéliumában.
A lukácsi változatból hiányzik a „Legyen
meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”, illetve a „szabadíts meg
a gonosztól” kérés.
És
mindkét változatból hiányzik a „Mert tiéd az ország, a hatalom, és a dicsőség
mindörökké.”
Sokat írtak már arról, hogy a
kereszténység legfontosabb imája nem azonos szöveggel került bele Máté és
Lukács evangéliumába. Ennek egyik oka az, hogy az ókeresztény egyház ebben az
időszakban még szilárd kötöttség nélkül őrizte Jézus imádkozó hagyományát.
Az evangéliumok hívő közössége nem kötött
szövegű imát, nem imaformulát tanult Jézustól, hanem az imádkozás művészetét
tanulta meg Jézustól, és a saját szavaival adta vissza a tőle tanultakat.
A szövegek közötti különbségek megértését
nagyban elősegíti, ha figyelembe vesszük, hogy Jézus tanítása szájhagyomány
útján terjedt. Az apostolok, amint azt maguk is mondták és írták, amit láttak
és hallottak, aminek szemtanúi voltak, azt hirdették. Szájhagyomány által
terjedt el az evangélium.
Évek kellettek ahhoz, hogy egy - egy
együttimádkozó közösségben Jézus gondolataiból kialakuljon, egy imádságforma.
Az is tény, hogy csak később kezdték
összegyűjteni, s írásban is rögzíteni Jézus életének fontosabb eseményeit,
tanítását, példabeszédeit, beteggyógyításait és csodáit.
E szöveggyűjteményeknek a szerkesztett
változataiból keletkeztek az evangéliumok. S ezek sem egyidőben. A szentírók
sem ugyanazoknak, hanem különböző keresztény közösségeknek írták az
evangéliumukat. Máté a zsidóknak, Lukács pedig a pogányoknak Ezért az egyik
szentíró ezt, a másik azt választotta ki e gyűjteményekből. A jelek szerint
Lukács és Máté két egymást nem ismerő közösség imaformáját építette be
evangéliumába.
Mindkét Miatyánk, Mátéé is és Lukácsé is,
az Atyához szóló fohásszal kezdődik. Ezzel Jézus arra akar buzdítani bennünket,
hogy Istent inkább családtagnak tekintsük, mint távoli és félelmetes idegennek.
Ehhez az emberközeli Atyához intézett
kérések között ott vannak az üdvösségre, Isten országa eljövetelére, a
mindennapi kenyérre, az emberi együttélés nélkülözhetetlen feltételére, a
megbocsátásra, a kísértésre vonatkozó kérések. Az egyén és a közösség anyagi,
valamint lelki javaira vonatkozó kérések. Mindezeket lehet, sőt kell is kérni a
mennyei Atyától.
Azt, hogy jöjjön el az ő országa! A
gyűlölködő, embertelen, s kegyetlen világ helyébe a szeretet, a béke és a
testvériség országa.
De lehet, sőt kell is kérni a mindennapi
kenyeret is, amikor oly sok millió, s több milliárd ember éhezik.
Ott van életünkben még mindig a médiumok
ránk zúduló hazugság áradata. Ezért kell kérni a mennyei Atyát, hogy „Ne vígy
minket kísértésbe”. Ne engedd, hogy kísértésbe, megtévesztésbe vigyenek
bennünket a gonosz. De azt is kérnünk kell, hogy szabadítson meg bennünket a
Gonosztól, a hazugság Atyjától és fiaitól.
Az Úr Jézus nemcsak megtanított bennünket
imádkozni, hanem hallottuk az evangéliumban, buzdít, bátorít és ösztönöz is
minket az imára: Kérjetek és kaptok; keressetek és találtok; zörgessetek, és
ajtót nyitnak nektek… mert aki kér, kap; aki keres, talál; aki zörget, annak
ajtót nyitnak.
De nem mindenkinek. A báránybőrben érkező
farkasoknak nem! Annak ellenére, hogy a farkasokat, mint Isten gyermekeit szeretjük,
de nem engedjük a bárányok közé, - amint nyilatkozta azt a minap
érsek-püspökünk.
A Jézusi buzdítás ellenére is, mégis
milyen gyenge visszhangra találnak a ma emberének a lelkében imára buzdító szavai.
Ma jóval kevesebben, és azok is jóval kevesebbet imádkoznak, mint régebben. És
még őket is elmarasztalja a prédikáló papság, hogy csak kérni tudnak, és kérni
is csak lehetetlent. Én nem tudom elmarasztalni azt, aki Istentől, minden jónak
az adományozójától kér, kérjen bármit is. Akinek pedig teljesítette az Úr a
kérését, az önkénytelenül is hálát ad az Úrnak.
Imádkozzunk hát egy kicsit buzgóbban, mint
eddig, s törekedjünk egyre igazabb emberekké válni. Az olvasmányban hallottuk,
az Úr megkegyelmezett volna tíz igazért a bűnös városnak. Nem gondolom, hogy
egyszeri gesztusa lett volna ez a Mennyei Atyának! Kellő számú igazért máskor
is könyörült már és hitem szerint fog is még könyörülni és irgalmazni a jövőben
is, hazánkon is.
Igyekezzünk azon igazak közé tartozni,
akikre való tekintettel irgalmat gyakorol majd az Úr a mi nemzedékünkkel is.
Ámen
F. F.