Advent 1. vasárnapja A
Bevezetés
A mai vasárnappal új egyházi évet
kezdünk és belépünk az advent karácsonyra, Jézusra váró időszakába. Zöld
adventi koszorú díszíti templomunkat és rajta a gyertyák. Az égő gyertya,
Krisztusra, a világ világosságára emlékeztet.
De nemcsak Őrá! Az önmagát
felemésztő, s fényárasztó gyertya az emberi sorsot is példázza. Arra figyelmeztet,
hogy mi is égünk és elégünk egyszer. A kérdés csak az, hogy hol és miért ég
életünk gyertyája Isten oltárán-e, vagy a Mammon, a bűn sötét ravatalán? Vizsgáljuk
meg lelkiismeretünket!
Kirié litánia
Jézus Krisztus, Akit megígért a
mennyei Atya, mint a világ megváltóját: Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, Akit sóvárogva
vártak a nemzetek: Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, Aki eljöttél,
hogy meggyógyítsd az ős bűn okozta sebeket: Uram, irgalmazz!
Evangélium után
Ma, advent első vasárnapján belépünk
egy új egyházi évbe és ezzel együtt új küzdelmek, új feladatok állnak előttünk.
Erre figyelmeztet Szent Pál apostol is a mai szentmise Igeliturgiájának
Szentleckéjében: "Itt az óra, hogy felébredjünk álmainkból!"
Fölkelni, levetni a sötétség
tetteit, kezünkbe venni a világosság fegyvereit, ez adventi programunk.
Fölkelni álmainkból.
Mi tagadás, de el kell ismernünk,
hogy magának az Egyháznak egy része, úgynevezett alvó egyház. Ki ne tudna alvó
keresztényekről, akik fölhagytak vallásuk gyakorlásával és elkerülik a templomot?
Közöttünk, rokonaink és
ismerőseink között is vannak olyanok, akik hosszú évek óta a „dolcse niente
fare”, az "édes semmittevés " párnáján alszanak, és nem vállalják a
keresztény élet küzdelmeit. Csak ritkán járnak templomba. Olykor-olykor
eljönnek a templomba, egy kis templomi hangulatért, a feltámadási körmenetre, a
karácsonyi éjféli szentmisére, a gyermekkori karácsonyok hangulatának idézése
végett.
Ám mielőtt kidörzsölnék szemükből
az álmot, ismét elalszanak. Kereszténységük, de talán a miénk is, sokszor se
hideg, se meleg, meg-alkuvó, langyos hőmérsékleten tengődik. Őrlángon ég.
Elég általános tapasztalat, hogy
korunkat többek között a vallásos hit, illetve a hitgyakorlásának a meggyengülése
jellemzi. A mai ember szinte elvesztette érzékét az Isten iránt, és teljesen
lefoglalja szívét a világi élet habzsolása.
Divat volt egykor,
fiatalkorunkban, az egzisztencia filozófia hívének vallani, és hangoztatni,
meghalt az Isten. Sok alacsony műveltségi szinten élő átlagember el is hitte a tudomány
mezébe öltöztetett szólamot. De nem az Isten halt meg, hanem e mondatot
kitaláló divatos egzisztencialista filozófus és filozófiája.
Semmi sem új az ég alatt. A modern embert is megszállta az egykori
bábeli toronyépítők nagyravágyása. Építsünk fel egy új világot a saját
erőnkből, saját terveink szerint. Építsük fel a Mammon imádására épülő
globalizált világot. Ez szebb lesz, mint az Isten törvényeire épülő világ!
Bennünket, keresztényeket is megfertőzött
ez az egyre erőteljesebben terjeszkedő ideológiai irányzat. Mily könnyedén és
mily sokan adták fel keresztény és nemzeti identitástudatukat.
Ám a toronyépítés, az Isten
nélküli világ fölépítése nem megy zavartalanul. Mindenki a saját érdekeinek a
nyelvét beszéli. Megtagadja az isteni törvényeket, kiselejtezi a néki nem
tetsző parancsokat és még csodálkozik, azon hogy modern világunkban egyre nő a káosz,
a bűn vízözöne. A tapasztalat ugyanis arra tanít, hogy a békés, rendezett földi
életünknek a sírásója, az evangélium megtagadása.
De elérkezett az újkori bábeli
torony összeomlása. Kezd az emberiség kijózanodni. Kezd felébredni a
narkózisból, az álomból. Közös nagy feladatunk, szentírási szavakat idézek,
hogy Vessük el hát a sötétség tetteit! Vessük el ezt a Világrend összeomlását
eredményező sötét szellemi irányzatot.
És ennek olyan szellemi
forradalomnak kell lennie, Olyan forradalom ez, amely a szívünkben, belső
világunkban kell, hogy végbemenjen. Enélkül nem várható igazi változás, javulás
az egyes ember, hazánk, de az emberiség életében sem.
Hogy azonban helyesen lássuk a
tényeket és magunkat, világosságra van
szükségünk. Ezért az Egyház Krisztusra, a Világ Világosságára irányítja
tekintetünket. Meg kell nyitnunk lelkünk sötétkamráját, hogy beragyoghassa
Krisztus világossága. Egyedül neki van hatalma arra, hogy életünk fényérzékeny
lapjára rárajzolja az Istennek tetsző ember-arcot.
Krisztus nélkül sötét a világ,
jómagunk is sötétben botorkálunk. Az ő világosságát nem lehet pótolni a
legnagyobb emberi lángelmék fényeivel sem. Csak akkor lesz tartós az álomból
való ébredésünk, ha Krisztusra, mint életünk napjára irányítjuk tekintetünket.
Tanításából, élete példájából,
századokon átlátó tekintetéből, szívének kohójából annyi fény, annyi meleg áramlik
felénk, ami elől balgaság lenne elzárkóznunk. Ne elzárkózni akarjunk hát előle,
hanem tiszta szívvel forduljunk feléje.
Ajándékozó, s ajándékot váró
Testvéreim! Ne csak a kicsiny karácsonyi ajándékokra irányuljon a figyelmünk,
hanem Őreá, az Úr Isten emberiségnek adott legnagyobb ajándékára, és kérjük Őt
őszinte szívvel: Maran atha! Jöjj el Urunk Jézus! S maradj velünk
Ámen.
