2016. november 26., szombat

Advent 1. vasárnapja

Advent 1. vasárnapja A

Bevezetés
A mai vasárnappal új egyházi évet kezdünk és belépünk az advent karácsonyra, Jézusra váró időszakába. Zöld adventi koszorú díszíti templomunkat és rajta a gyertyák. Az égő gyertya, Krisztusra, a világ világosságára emlékeztet.
De nemcsak Őrá! Az önmagát felemésztő, s fényárasztó gyertya az emberi sorsot is példázza. Arra figyelmeztet, hogy mi is égünk és elégünk egyszer. A kérdés csak az, hogy hol és miért ég életünk gyertyája Isten oltárán-e, vagy a Mammon, a bűn sötét ravatalán? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirié litánia
Jézus Krisztus, Akit megígért a mennyei Atya, mint a világ megváltóját: Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, Akit sóvárogva vártak a nemzetek: Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, Aki eljöttél, hogy meggyógyítsd az ős bűn okozta sebeket: Uram, irgalmazz!

Evangélium után
Ma, advent első vasárnapján belépünk egy új egyházi évbe és ezzel együtt új küzdelmek, új feladatok állnak előttünk. Erre figyelmeztet Szent Pál apostol is a mai szentmise Igeliturgiájának Szentleckéjében: "Itt az óra, hogy felébredjünk álmainkból!"
Fölkelni, levetni a sötétség tetteit, kezünkbe venni a világosság fegyvereit, ez adventi programunk.
Fölkelni álmainkból.
Mi tagadás, de el kell ismernünk, hogy magának az Egyháznak egy része, úgynevezett alvó egyház. Ki ne tudna alvó keresztényekről, akik fölhagytak vallásuk gyakorlásával és elkerülik a templomot?
Közöttünk, rokonaink és ismerőseink között is vannak olyanok, akik hosszú évek óta a „dolcse niente fare”, az "édes semmittevés " párnáján alszanak, és nem vállalják a keresztény élet küzdelmeit. Csak ritkán járnak templomba. Olykor-olykor eljönnek a templomba, egy kis templomi hangulatért, a feltámadási körmenetre, a karácsonyi éjféli szentmisére, a gyermekkori karácsonyok hangulatának idézése végett.
Ám mielőtt kidörzsölnék szemükből az álmot, ismét elalszanak. Kereszténységük, de talán a miénk is, sokszor se hideg, se meleg, meg-alkuvó, langyos hőmérsékleten tengődik. Őrlángon ég.
Elég általános tapasztalat, hogy korunkat többek között a vallásos hit, illetve a hitgyakorlásának a meggyengülése jellemzi. A mai ember szinte elvesztette érzékét az Isten iránt, és teljesen lefoglalja szívét a világi élet habzsolása.
Divat volt egykor, fiatalkorunkban, az egzisztencia filozófia hívének vallani, és hangoztatni, meghalt az Isten. Sok alacsony műveltségi szinten élő átlagember el is hitte a tudomány mezébe öltöztetett szólamot. De nem az Isten halt meg, hanem e mondatot kitaláló divatos egzisztencialista filozófus és filozófiája.
Semmi sem új az ég alatt. A modern embert is megszállta az egykori bábeli toronyépítők nagyravágyása. Építsünk fel egy új világot a saját erőnkből, saját terveink szerint. Építsük fel a Mammon imádására épülő globalizált világot. Ez szebb lesz, mint az Isten törvényeire épülő világ!
Bennünket, keresztényeket is megfertőzött ez az egyre erőteljesebben terjeszkedő ideológiai irányzat. Mily könnyedén és mily sokan adták fel keresztény és nemzeti identitástudatukat.
Ám a toronyépítés, az Isten nélküli világ fölépítése nem megy zavartalanul. Mindenki a saját érdekeinek a nyelvét beszéli. Megtagadja az isteni törvényeket, kiselejtezi a néki nem tetsző parancsokat és még csodálkozik, azon hogy modern világunkban egyre nő a káosz, a bűn vízözöne. A tapasztalat ugyanis arra tanít, hogy a békés, rendezett földi életünknek a sírásója, az evangélium megtagadása.
De elérkezett az újkori bábeli torony összeomlása. Kezd az emberiség kijózanodni. Kezd felébredni a narkózisból, az álomból. Közös nagy feladatunk, szentírási szavakat idézek, hogy Vessük el hát a sötétség tetteit! Vessük el ezt a Világrend összeomlását eredményező sötét szellemi irányzatot.
És ennek olyan szellemi forradalomnak kell lennie, Olyan forradalom ez, amely a szívünkben, belső világunkban kell, hogy végbemenjen. Enélkül nem várható igazi változás, javulás az egyes ember, hazánk, de az emberiség életében sem.
Hogy azonban helyesen lássuk a tényeket és magunkat, világosságra van szükségünk. Ezért az Egyház Krisztusra, a Világ Világosságára irányítja tekintetünket. Meg kell nyitnunk lelkünk sötétkamráját, hogy beragyoghassa Krisztus világossága. Egyedül neki van hatalma arra, hogy életünk fényérzékeny lapjára rárajzolja az Istennek tetsző ember-arcot.
Krisztus nélkül sötét a világ, jómagunk is sötétben botorkálunk. Az ő világosságát nem lehet pótolni a legnagyobb emberi lángelmék fényeivel sem. Csak akkor lesz tartós az álomból való ébredésünk, ha Krisztusra, mint életünk napjára irányítjuk tekintetünket.
Tanításából, élete példájából, századokon átlátó tekintetéből, szívének kohójából annyi fény, annyi meleg áramlik felénk, ami elől balgaság lenne elzárkóznunk. Ne elzárkózni akarjunk hát előle, hanem tiszta szívvel forduljunk feléje.
Ajándékozó, s ajándékot váró Testvéreim! Ne csak a kicsiny karácsonyi ajándékokra irányuljon a figyelmünk, hanem Őreá, az Úr Isten emberiségnek adott legnagyobb ajándékára, és kérjük Őt őszinte szívvel: Maran atha! Jöjj el Urunk Jézus! S maradj velünk

Ámen.