A Lk 21,10-11-ben olyan dolgokról van szó,
amelyek időben és térben távolinak tűnnek, ilyenekkel többnyire a hírműsorokban
találkozunk: ország, ország ellen támad, dögvész, éhség...
Kényelembe helyezzük magunkat, egy kicsit
sajnáljuk a Közel-Keletet és a Harmadik Világot, aztán átkapcsolunk egy másik
csatornára. Jobb esetben az esti imában megemlékezünk ezekről a szenvedőkről -
és ezzel kész is. Nem a mi világunk.
De bizony, a mi világunk! A 12. verstől
személyesebb hangot üt meg a szerző, szinte "kiszól" a könyvből:
Ébredj ember, neked beszélek! Neked, és nem a szomszédodnak, nem a
haragosodnak, nem az anyósodnak - NEKED. De nem egyedül neked, hanem neked,
mint egy közösség tagjának: "...kezet emelnek RÁTOK, ...hurcolnak TITEKET,
alkalom SZÁMOTOKRA..."
Rémisztő az a gyűlölettenger, amelyről itt
szó van, és ami megrontja a legszentebb emberi kapcsolatokat is - de
megnyugtató az, ahogyan Isten ehhez viszonyul. Bármi történhet velem, Ő mindig
tudni fog róla és mindig velem lesz, sőt, általam munkálkodik a nehézségek
idején: bölcsességét adja.
Említettem, hogy mint egy közösség tagjai
vagyunk itt megszólítva. E közösség összetartó erejét nem a vérségi kötelék
vagy a baráti szellem alkotja, hanem a közös pont az állhatatosságban való
kitartás.
Gondolhatunk arra is, hogy a Szeráfi Rend
összes szentjének ünnepe van ma, Szt. Ferenc és Szt. Klára hajtásainak
emlékezete, amolyan ferences mindenszentek. Vannak köztük vértanúk, hitvallók,
szüzek stb. - de egyben mindnyájan közösek: megvalósították a Lk 21,19-et, azaz
állhatatosan kitartottak.
Kövessük őket az életre vezető úton!
