Évközi 30.
vasárnap
Missziós vasárnap
Bevezetés
90 éve annak, hogy XI. Piusz pápa
elrendelte a Missziós Világnap megünneplését. - Ma 460 éve, hogy Hunyadi János
Kapisztrán Szent János keresztes hadaival kivívta világraszóló nagy
győzelmünket, a Nándorfehérvári Győzelmet. - Ma 60 éve, hogy ezt ünnepelve,
kitört az 56-os Szabadságharc és Forradalom. – És 10 éve annak, hogy ennek 50.
évfordulóját vérbe fojtották a korábbi diktatúra örökösei.
Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk
meg vétkeinket, hogy méltóképpen cselekedjük azt, amit Urunk Jézus Krisztus az
Utolsó Vacsora termében cselekednünk parancsolt az ő emlékezetére.
Kirié litánia
Urunk Jézus! Bocsásd meg nekünk, hogy oly
ritkán gondolunk a végakaratodat teljesítő misszionáriusokra. Uram irgalmazz!
Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy még értük
mondott imával sem támogatjuk Őket. Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy mi nem
veszünk részt még hazánk misszionálásában sem. Uram irgalmazz!
Evangélium után
A Szentatya missziós körleveléből idézek
mondatokat.
Az Irgalmasság rendkívüli jubileuma,
amelyet az egyház ebben az évben tart, sajátos fényt vet a 2016-os missziós
világnapra is: arra buzdít, hogy a missziót mind spirituális, mind anyagi
szempontból az irgalmasság hatalmas művének Tekintsük. Ezen a missziós
világnapon mindnyájan arra kaptunk meghívást, hogy mint missziós tanítványok
„lépjünk ki”, állítsuk tehetségünket, kreativitásunkat, bölcsességünket és
tapasztalatunkat az evangélium hirdetésének szolgálatába, vigyük el Isten
gyöngédségének és együttérzésének üzenetét az egész emberi családnak.
Az egyház, missziós küldetése erejében
gondjába veszi mindazokat, akik nem ismerik az evangéliumot, mert azt kívánja,
hogy mindenki üdvözüljön és megtapasztalja az Úr szeretetét. Küldetése, hogy
hirdesse „Isten irgalmasságát, az evangélium dobogó szívét”, hogy eljusson
minden nőhöz, férfihez, idős és fiatal személyhez, gyermekhez.
Hangsúlyozottan idézem körleveléből a
következő mondatokat.
Az irgalmas szeretetről, csakúgy, mint az
egyház kezdeti korszakában, ma is sok férfi és nő tesz tanúságot életkortól,
életkörülménytől függetlenül. Isten anyai szeretetének ékesszóló jele a női
jelenlét növekedése a férfiaké mellett a misszionáriusok körében. A nők,
legyenek bár világiak vagy Istennek szentelt személyek, továbbá számos család
is, különböző formában valósítják meg missziós hivatásukat: kezdve az
evangélium közvetlen hirdetésétől a karitatív szolgálatig. Megszívlelendők e
szavai magyar földön is.
Minden népnek és kultúrának joga van
ahhoz, hogy megkapja az üdvösség üzenetét, amely Isten ajándéka mindenki
számára. Ez annál inkább szükséges, ha figyelembe vesszük, hogy ma mennyi
igazságtalanság, háború, humanitárius válság vár megoldásra. Az evangélium
küldetése: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!
Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok
meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek” (Mt 28,19-20), nem
merült ki, sőt mindnyájunkat kötelez, hogy a jelen kihívásaival szemben
megújulva ismét „kilépjünk”. Evangelizáljunk! Ha nem tesszük, akkor mások
fognak bennünket, gyermekeinket és unokáinkat muszlim hitre téríteni. Hannibal
ante portas! Már 21 kisebb iszlám imaház működik hazánkban.
Testvérek! De megakadályozható! Előttünk
eleink hős tette! A Nándorfehérvári Győzelem. Ha van még bennünk életerő, ha
eggyé tud még lenni népünk, s egy akaratúvá, akkor nem megnyitjuk előttük
határainkat, hanem lezárjuk és megvédjük hazánkat, s Európát, s visszaküldjük
őket oda, ahonnét jöttek. Erre emlékeztet bennünket a déli harangszó. Vagy nem
halljuk már?
A győzelem 500. évfordulóján a Nándorfehérvári
Győzelemre való emlékezés robbantotta ki 56-ot.
Míg mi a Gólyavárban követeltünk a magyar
nép számára elengedhetetlenül szükséges jogokat, szűnni nem akaró, ismétlődő
vastaps és padlódübörgés közepette, addig a Kapisztrán Kórus a Belvárosi
Plébánia templomban adta elő, ősbemutatóként, mintegy nyitányként, Tamás Alajos
ferences atya Nándorfehérvár 1456 című oratóriumát.
Egyetemről hazatérve, este, rendházunk
ebédlőjében, euforikus hangulatban beszélgettünk a Forradalom kitöréséről. Nagytekintélyű
jó Osvald atyának azt találtam mondani. Hogy Osvald Atya! „Amit Petőfiék
tettek március 15-én, az semmi ahhoz, amit ma tettek az egyetemisták.” S mintha
igazam lett volna. Ott voltam mindenütt. Tüntettem. Élelmiszer osztásban vettem részt. Csodálatos volt minden. A
kiszabadított Mindszenty bíboros szavait idézem: „Hosszú fogság után szólok a magyar
haza valamennyi gyermekéhez. Senkivel szemben nincs gyűlölet szívemben.
Csodálatra méltó hősiesség szabadítja meg most a hazát. A világtörténelemben
páratlan ez a szabadságharc. Minden dicsőséget megérdemelnek fiataljaink”.
De jött újra a lánctalpú hatalom, S
november 4-én, hajnali 4 órakor ágyúk dübörgésével, a gépfegyverek
ropogtatásával ébresztették egységesen hazánk lakosságát.
És jött az Áruló is. A megtorlás. A
diktatúra. A passzív ellenállás. Majd végre 56 átkeresztelése népfölkelésre, s
jött a rendszerváltozás.
Majd 10 éve, a Forradalom és Szabadságharc
50.-ik évfordulója megünneplésének szétverése. Lovasrendőrökkel, páncélozott
járművekkel, vízágyúkkal, paprikás könnygázzal, viperákkal, s szemkilövéssel.
Majd itt van az Iszlám elleni győzelmünk
560. évfordulója. És újra itt a kereszténységet, Európát és hazánkat
veszélyeztető muszlim áradat. Az ünneprontók is.
Nándorfehérvárra, s 56-ra való emlékezés,
ébressze fel bennünk az élni akarást, a missziós küldetést hazánk
misszionálására, keresztény hitben való megmaradásunkért.
Ámen.
