2016. október 15., szombat

Évközi 29. vasárnap

Évközi vasárnap 29.

Bevezetés
A mai evangéliumi szakasz nagyon emberi, nagyon közérthető történettel modellezi a kitartó ima szükségességét. Nem a gátlástalan igazságtalan bírót állítja elénk Jézus példaképként, hanem a kitartóan kérő, követelő asszonyt, és mondja, nekünk is szólóan: „szükséges mindenkor imádkozni!” De kérdem én: Szoktunk-e mi rendszeresen imádkozni?

Kirié litánia
Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk rendszeresen! Uram irgalmazz!
Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk szeretteinkért! Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk nemzetünk megmaradásáért. Uram irgalmazz!

Evangélium után
A hitben, imádságban megfáradóknak – mindannyiunknak – mondta el Jézus ezt a szellemes, igazán rá jellemző példázatot. A történet szerint egy özvegyasszony – aki a kiszolgáltatottság jelképe is az Ószövetség világában – rendszeresen felkeresi a helyi bírót igazáért. A bíró kiégett szívű, cinikus alak, aki az Istent nem féli, az embereket semmibe veszi, mégis segít az asszonyon, hogy az ne zaklassa őt tovább.
Természetesen itt nem azonosságról van szó – vagyis nem arról, hogy Isten olyan, mint a hamis bíró, – hanem Isten jóságának a fokozásról. Ha ez a link jogász képes arra, hogy bizonyos nyomásra megsegítse az özvegyet, akkor Isten, a mi irgalmas Atyánk hogyne hallgatná meg imáinkat, hogyne könyörülne az övéin!
Félreérti a példázatot az, aki azt hiszi, hogy Isten olyan, mint a hamis bíró, de az is, aki úgy gondolja, hogy Isten az erőszakosság, az ismételgetés vagy a hangerő miatt hallgat meg minket.
Ahogyan később a pogányok misszionáriusa, Szent Pál is tanácsolja, hogy mindenkor imádkozniuk kell és az övéi éjjel-nappal kiáltanak az Úrhoz.
Mit jelent ez? Azt, hogy az ima elsősorban nem testtartás, forma, időpont, rítus, hanem kapcsolat, élő, személyes és valóságos viszony az Úrral, létforma és szolgálat! Jézus ezzel az igével is az Isten országába, az ő közelébe invitál, hogy Isten gyermekei éjjel és nappal, szüntelenül az Úrnál tudják magukat, akkor is, ha éppen a gyűlölet tüze veszi körül őket.
Az élő, hitvalló keresztényeket sajnos ma is értetlenség és időnként gyűlölet veszi körül.
Európára, s népünkre, és ezen belül egyházunkra is, nemcsak az Istent, embert, s törvényeket semmibe vevő népáradat, hanem mint szökőár úgy ömlik a szellemi mocsok, igénytelenség, hedonizmus, materialista fogyasztói szellem.
Krisztus követése nehéz volt a kommunizmusnak nevezett korszakban is, de ma talán még nehezebb, hiszen az úgynevezett szabadságban, demokráciában úgymond mindent lehet, mindent szabad. Nincs olyan agyficam, romboló eszme és gyakorlat, amelyre ne lenne vevő az ember. S nincs olyan földrész, Európa sem kivétel, ahol nem üldöznék a hívőket, a keresztényeket.
Bennünket vigasztaló, erősítő tény: Isten irgalmassága ma is "működik", jóságára mindig lehet számítani, ő nem távolodik el tőlünk, ő benne van az életünkben. Isten igazságot szolgáltat a választottjainak, ma nekünk, hallottuk Jézus szavait, nekünk, akik éjjel nappal imádkozunk hozzá.
De, kérdezem. tényleg benne van Isten a mi életünkben? Mindannyiunkéban benne van az istenhit, és milyen? Olyan e, mint az özvegyasszonyé, aki az igazságért való könyörgését nem hagyja abba, míg az be nem teljesül. Ezért mondja Jézus: Szükséges mindenkor imádkozni!
De szoktunk-e mi imádkozni? S rendszeresen? Szünet nélkül? Mert igen szoros a kapcsolat a hit és az ima között. A hit késztet minket az imára, és az ima növeli bennünk a hitet. Az el-elmaradó imádkozás pedig a hit elvesztéséhez vezethet.
Mivel az emberek egy része ideig-óráig megvan ima és Isten nélkül is, sokan mondják ma: fölösleges az ima. De ők is csak addig vannak meg ima nélkül, amíg meg nem ismerik az élet keresztjeit, a nélkülözést, a mások segítségére való utaltságot, az életenergiák csökkenését, a betegséget, a kórházi ágyat, a kínzó gyötrelmet, a gyógyíthatatlan betegséget, a halál gyors közeledését.
Egyébként borzasztó látni, hogy a minden szentet és nemeset pusztító kufárlelkűek, mint teszik az egykor keresztény Európát nem kereszténnyé.
Tudomásul kell vennünk, hogy ma már Európa nem keresztény! Főleg nem Nyugat-Európa! És hazánk?  Népünk több mint 50 % ának közömbös hazánk jövője, megmaradása. Közömbös, hogy keresztények lakják ezt az őseink vérétől áztatott földet, vagy muszlimok.  Amerika nem keresztény!  Ázsia, Afrika inkább az! Távol-Kelet országai, keresztényebbek, mint mi.
De, ha a pozitív folyamatot nézzük, akkor még ma is, a hős misszionáriusok apostoli tevékenysége ellenére is, az emberiségnek csak kisebb hányada keresztény.
A missziós küldetés ma érvényesebb, mint bármikor. Mert minden embernek joga van ahhoz, hogy megismerje Megváltóját és Üdvözítőjét, és emberhez méltó életet élve, eljusson az üdvösségre.
Ezért hangzik el, szinte reményvesztetten, a jövőbe látó Jézus ajkáról a kérdés: az Emberfia fog-e találni hitet a földön, amikor újra eljön?
Annak a kereszténységnek, egyháznak van jövője, amely mindenkor imádkozik, nem fárad meg, s éjjel-nappal Istenhez kiált. Azoknak igazságot szolgáltat. Azokat elvezeti az igazságra, és azokat az igazság szabaddá teszi. Szabadok lesznek a félelemtől, a gerinctelenségtől, a megalkuvástól. Mert ők az Ige és a Szentlélek által immunisak a lelki-szellemi fertőzéssel szemben. Ők az Isten fiai, akik egy démonikus korban is Isten munkatársai, a remény és a jövő emberei.

Ámen