2017. március 18., szombat

Nagyböjt 3. vasárnapja 2017

Nagyböjt 3. vasárnapja 2017

Bevezetés
A mai evangéliumi szakaszban Jézus és a szamáriai asszony párbeszédét fogjuk hallani.
A ma emberét is gyötri a testinél sokkal erősebb szomjúság. Szeretné csillapítani a szomját, de milyen sokszor nem találja az élő vizet, Jézus Krisztust, aki kiolthatná a szomját.
A ma embere is szomjazik az igazságra, de sokszor csak a maga igazát keresi, és nem talál el a teljes igazságra, nem látja meg Jézust, aki maga az Igazság.
Mi is a ma emberei vagyunk, Jézus ma arra hív minket, hogy csillapítsuk szomjunkat az élő vízzel, és vezessünk el másokat is Őhozzá, az élő vízforráshoz.
Megtesszük mi ezt? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirié litánia
Urunk Jézus! Testi szomjunkat csillapító vízforrásainkat féltve őrizzük, de Rád a lelkünk szomját csillapító élő vízforrásra nem is gondolunk. Uram irgalmazz!
Urunk Jézus! Add, hogy ezen túl minél gyakrabban merítsünk az élő Vízforrásból. Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus! Add, hogy másokat is elvezessünk Hozzád, az Élővizek forrásához. Uram irgalmazz!

Evangélium után
A szinoptikus evangéliumok szerint Jézus tanításának középpontjában Isten országának Örömhíre áll. Erről beszél Jézus a legtöbb példabeszédben, ennek alaptörvényeit adja meg a hegyi beszédben.
János, evangéliumában, a maiban is, ezzel szemben Jézus elsősorban önmagáról beszél, saját kilétét és szerepét világítja meg beszélgetései során. A hosszú, monológszerű beszédeket olykor idegenkedve hallgatjuk. Annak ellenére, hogy a negyedik evangéliumban Jézus önmagát, saját istenségét és hatalmát nyilatkoztatja ki a világnak. Ennek az önkinyilatkoztató tanításnak egyik, művészi módon megalkotott példája, Jézus beszélgetése a szamáriai asszonnyal.
A szamariai asszony története ugyanis, pusztán irodalmi szempontból tekintve is irodalmi remekmű. Ha egy irodalomtörténész formailag vizsgálná a szöveget, megállapíthatná: arányosak benne a jelenetek, tökéletes a 3 felvonásra való tagolódás, remekbe készültek a párbeszédek, elsőrendű a szereplőmozgatás, nagyszerűen felépítettek a párhuzamok, érvényesül a fokozatos kibontakozás, drámai a szerepcsere: az utcanőből bűnbánó, majd örömhírt hirdető lesz. Színpadon remekül elő lehetne adni, el lehetne játszani. Kiváló forgatókönyv lenne minden színházi rendező számára.
De ne a formai tökéletességet nézzük, hanem az ebben található kinyilatkoztatott igazságokat!
A jelenet nagyon is egyszerű, hétköznapi mozzanattal indul: Jézus a hosszú tanító útján elfáradt és megszomjazott és megszomjazott, és leült Jákob kutjánál. Tanítványai bementek a faluba élelmiszert vásárolni. Mivel nem volt mivel vizet merítenie, inni kért a vizet merítő asszonytól.
Jézus és az asszony ezt követően beszélgetni kezdenek, mégpedig egyáltalán nem hétköznapi dolgokról.
Meg kell állapítanunk: az asszony sem mindennapi asszony. Egy tanult, bölcs írástudó sem tehetne fel okosabb kérdéseket ilyen egyszerű szavakkal. Szinte az az ember érzése, hogy céltudatosan ki akarja fürkészni Jézus legmélyebb titkait. És ez sikerül is neki, hiszen Jézusnak egyáltalán nincs ellenére, hogy feltárja kilétét.
Az első kérdés arra vonatkozik, hogy Jézus zsidó férfi létére hogyan beszélgethet egy asszonnyal, aki, ráadásul szamáriai (nyilvános helyen még a saját feleségével sem illik beszélgetnie a zsidó férfinak).
A második kérdés már Jézus nagyságára vonatkozik: "Csak nem vagy nagyobb Jákobnál?" Ezt követően az asszony lelkesen inni kér Jézus "élővizéből". Miután pedig Jézus válaszából ("öt férjed volt...") megtudja, hogy prófétával áll szemben, fölveti a zsidó-szamaritánus vita legfőbb problémáját, hogy hol kell imádni Istent, Jeruzsálemben, vagy a Garizim-hegyen épült szamaritánus templomban.
Utolsó kijelentése ("Tudom, hogy eljön a Messiás") arra utal, hogy már sejti, kivel áll szemben, ezt csak meg kell erősítenie Jézusnak.
A nagyon is okosan kérdező asszony kérdéseire, Jézus készséggel válaszol, és egyre mélyebben tárja fel saját titkait, azt, hogy kicsoda ő, és mit jelent a világnak. Jézus élővizet tud adni; ez az élővíz örök életet adó forrás az ember számára; Istent lélekben és igazságban kell imádni; ő maga pedig valóban a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Kérdve kifejtő módszerrel Jézus elvezette őt az igazság megismerésére.
A találkozás azonban itt nem zárul le. A beszélgetést még egy további epizód is követi, ami egyáltalán nem mellékes János evangéliumában. Az asszony elfut, és hívja Jézushoz a többi szamaritánust. A dolog annyira fontos neki, hogy még a korsóját is ottfelejti. A falubeliek el is jönnek, meghallgatják Jézus tanítását, és mindannyian hinni kezdenek Jézusban. Marasztalták Jézust, aki két napig ott is maradt. Az asszonynak pedig, némi éllel azt mondták: "Most már nem a te beszéded miatt hisszük, hogy Ő a világ Üdvözítője."
A szamáriai asszony azt tette, amit János evangéliuma szerint minden embernek tennie kell. Kérdezgette, megismerte Jézust, s amikor meggyőződött arról, hogy Jézus az Istennek a legnagyobb ajándéka, futott, hogy másoknak is elvigye ezt az örömhírt, és másokat is Jézushoz vezessen.
Ez a mi feladatunk is! Megismerni egyre tökéletesebben Jézus Krisztust, s egyre hitelesebben élni az Ő tanítása szerint. És ami nem elhanyagolható ebben a keresztény-, nemzetellenes, lélekölő világban, elvezetni nemhívő testvéreinket, s nemzetnek életet adó, és életben tartó élővizek forrásához, Jézus Krisztushoz.

Amen.